Gogol és az orosz realizmus

A REALIZMUS – a romantikával egy időben született – forrása a csalódás az illúzióvesztés – a realista írók szembefordulnak saját korukkal – a realisták tisztelik az apró részleteket is – a realizmus lényege a szereplők lelki világának föltárása – a realista író nem a képzeletére támaszkodik, hanem a valóság pontos megfigyelésére – a realista stílust a tárgyilagos, higgadt, részletező előadásmód jellemzi – a realizmus uralkodó műfaja: a regény és a novella – az új művészeti törekvéseket megnevező szó, a “realizmus” első ízben  egy festészeti kiállításon szerepelt – 1855-ben Gustav Courbert egy párizsi bódéban mutatta be képeit, s a kiállításának ezt a címet adta: “A realizmus”   AZ OROSZ REALIZMUS VILÁGA – a 19. század az orosz irodalom fénykora

– Oroszországban a társadalom feudális megrekedtsége miatt nem volt még erős, művelt polgári osztály

– I. Miklós cár nem járult ugyan hozzá a jobbágyság felszabadításához, de hajlandónak mutatkozott számos enyhítő intézkedés meghozatalára

– a jobbágyságot 1861-ben II. Sándor cár szüntette meg

– a cári rendszer áttekinthetetlen bürokratizmusa, s az ország siralmas helyzete lett a mind erőteljesebben kibontakozó orosz realizmus legfőbb témája

– az orosz regényírók fedezték fel és ábrázolták elsőként a szegényeket, az alázatosokat, a megalázottakat, a cári rendszer deformált kiszolgálóit és kiszolgáltatott áldozatait

– az orosz realista írók művei jórészt arról szólnak, hogy hogyan nem szabad, hogyan nem érdemes élni

– hőseik afféle “fölösleges” emberek

  NYIKOLAJ VASZILJEVICS GOGOL 1808-1852 – 1808 április 1-én született Szorocsinciben

– édesapja tisztviselőként dolgozott

– Gogol gyermekkorát Vasziljevkában töltötte

– apja szenvedélyesen szerette a színházat, s ukrán nyelven verseket írt

– gimnáziumi tanulmányait Nyezsinben végezte (1821-1828)

– már diákként verseket írogatott, vonzódott a festészethez különösen kitűnt a vígjátékokban megmutatkozó komikai tehetségével

– 1828-ban nagy reményekkel érkezett Pétervárra

– egy rövid ideig tartó németországi utazás után állami szolgálatba lépett: segédírnoki állást kapott havi 50 rubel fizetéssel

– fizetéséből alig tudott megélni

– kereset-kiegészítésként fordult az irodalomhoz

– 1830-ban megjelent egy “ukrán ” elbeszélése

– megismerkedett és összebarátkozott Zsukovszkijjal és Puskinnal

– otthagyta hivatalnoki állását

– első jelentős műve egy kétkötetes elbeszélés-gyűjtemény: a Tanyai esték (eredeti címe: Esték egy gyikanykai tanyán

– 1834-ben elnyerte a pétervári egyetemen a középkori történelmi tanszék adjunktusi állását, egy év múlva leköszönt

– 1835-től élete végéig csak az irodalomnak élt

– 1835-ben még egy kötete hagyta el a sajtót, az Arabeszkek című

– a pétervári csalódásokból, kiábrándulásokból fakadó kisember-novellák, az ún. pétervári elbeszélések egy-két darabja itt látott napvilágot

– későbbi hivatalnok-novellák közül jelentős Az orr (1836), A köpönyeg (1842), A revizor

– utóbbi művében a hivatalos körök Oroszország megrágalmazását látták

– Gogol 1836 júniusában külföldre utazott

– ezekben az esztendőkben írta meg utolsó és minden eddigit betetőző művét: Holt lelkek címmel (1835-1852)

– 1841 őszén hazautazott Moszkvába, hogy könyve kiadásához megszerezze a cenzúra engedélyét

-1842-ben jelent meg a regény “Csicsikov útkalandjai avagy a holt lelkek”

– a Holt lelkek “megrázta egész Oroszországot” s újra az író ellen hangolta a közvéleményt

– visszatért külföldre

– a következő 6 év vándorlások között telt el

– önvád gyötörte az orosz világ sötét ábrázolásáért, s a folytatásban ki akarta engesztelni olvasóit

– utolsó éveit már súlyos depresszióban, a világtól elzárkózva töltötte

– halála előtt 8 nappal elégette a Holt lelkek második részének teljes kéziratát, tíz év munkáját

– 1852-ben Moszkvában halt meg

  A köpönyeg A hivatalnok novellák között a leghíresebb A köpönyeg (1842)című elbeszélése. Ezen is több éven át dolgozott: átírta, újra írta, kiegészítette.

Komikus előadás, stílus humor: A köpönyeg elolvasásakor egyre jobban az író stílusának a hatása alá kerül az olvasó. A humort, a komikus hatást az elbeszélés modora váltja ki, nem a téma: ez önmagában nem is nevetséges. Az elbeszélés nyomtatott szövege mögött mintha egy színész rejtőzne, aki mimikával és gesztusokkal kíséri az előadást. Hűvös, epikus tárgyilagossággal indul a novella, de ez a hangnem hirtelen megszakad, s a túlzott ingerültség, a maró gúny hangja váltja fel. Így a rögtönzés benyomása keletkezik, az eredeti közlési szándékot kitérők bontják meg. Az író még semmit sem mondott, de már hallottunk egy sebtében hanyagul odavetett anekdotát.