Gogol és az orosz realizmus

Különös, komikus hanghatása van a kereszt- és az apai névnek is: Akakij Akakijevics. Érdemes megfigyelni a többi felmerülő név komikus hangzását is. A jelentéktelenségek pedáns részletezésével ellentétben a fontos dolgokról hallgat a történetmondó, s gyakran megjátssza, hogy bizonytalan emlékezete ki-ki hagy. Az elbeszélés olykor a bizalmas bőbeszédűség jellemét ölti. Se szeri, se száma a különböző szójátékoknak, a képtelen túlzásoknak, fölösleges részletek kiemelésének, közbeszúrt anekdotáknak, logikátlan szókapcsolatoknak és ellentmondásoknak, a különféle szatirikus elemeknek. A tudatos stilisztikai, nyelvi megoldások azt eredményezik, hogy A köpönyeg elbeszélésmodora sajátos, hanyag és naiv fecsegésnek tűnik. Éppen ezért az élő szóbeli bizalmas rögtönzés hatását kelti. Ez az egész elbeszélést a valóságos történet illúziójával ruházza fel. Az eseményeket az elbeszélő olyan tényként tolmácsolja, amelynek nem ismeri pontosan minden részletét.

Humánus érzelmesség

A köpönyeg komikus stílusába néhány helyen váratlanul hatol be egy másik hangnem: a szentimentális-patetikus érzelmesség, az ellágyulás. Ezzel a megoldással érte el Gogol, hogy A köpönyeg egyszerű anekdotából groteszkké emelkedett. Gogolnál a téma csak másodlagos, maga a mese, a cselekmény igen egyszerű: egy senkitől meg nem hallgatott magányos, megnyomorított kisember észrevétlenül meghal bánatában ellopott köpönyege miatt, amellyel az életet lopták el tőle. Halála után egy ideig kísértetként visszajár a túlvilágról, s “rangra és címre való tekintet nélkül mindenkiről leráncigál mindenféle köpönyeget”. A bosszú e komédiája igazságszolgáltatás Akakij Akakijevicsnek, de egyben az író ítélete is felette: élete nem több egy köpönyeg értékénél.

Eltorzult világ

A groteszk ábrázolás követeli meg, hogy a leírt esemény az élmények fantasztikusan korlátolt, kicsinyes világába ágyazódjék. Ennek szűk határai között az írónak módja van eltúlozni a részleteket és megbontani a mindennapok szokásos arányait. E világ törvényei és arányai szerint az egyhangú, lélekölő másolás. Tragikomikussá fokozódik az aprócska cél és az ironikusan felnagyított vágyálmok, a megnövekedett önérzet, emberi méltóság közti ellentét. Elégedett volt elevenebb és szilárdabb jellemű lett, viselkedéséből eltűnt az ingatag bizonytalanság. A helyettes irodafőnök estélyén a felnagyított boldogság lelkiállapota kezd visszájára fordulni: vannak drágább, szebb köpönyegek is, s az övét valaki gondatlanul a földre löki, bepiszkítja. A köpeny elrablása és a tekintélyes személy durva elutasítása, sértegetése pedig Akakijt a sírba viszi. Torz figura az elbeszélésben a rendőrfőnök is, aki épp az áldozat bűnösségét akarja bebizonyítani. A tábornokgondolat- és érzésvilága épp oly fantasztikusan leszűkített, korlátolt, mint Akakijé. Ebben a világban az arányok épp úgy eltolódtak, groteszk módon eltorzultak.

A főszereplő halálát többféleképpen is lehet értelmezni. A szokásos magyarázat szerint Akakij Akakijevicstől köpönyegével együtt emberi méltóságát, életét is elrabolták, s a szerencsétlen kishivatalnok belehalt bánatába. Egész pályafutása alatt megalázkodó, mintaszerű hivatalnok volt: mindig a magasabb állású személyiségek értékrendjéhez igazodott, létének legfőbb értelmét abban látta, hogy a rangban felette állók elismerését kivívhassa. Csupán egyetlen egyszer került olyan helyzetbe, mikor egy feljebbvalóját viselkedése felháborította. A saját hatalmától megmámorosodott tekintélyes személy valóságos dührohamot kapott Akakij ügyetlen, félénk kérelme miatt. A tábornok ezt szemtelen vakmerőségnek, megengedhetetlen lázadásnak minősítette, ráordított a megszeppent hivatalnokra, s egyszerűen kidobta irodájából. Addigi élete összeomlott. Másnapra magas láz tört ki rajta, s a betegség lefolyása gyorsabb volt, mint várni lehetett volna.

Fantasztikus befejezés

Akakij Akakijevics halálát ugyan olyan groteszk módon meséli el a történetmondó, mint születését. Száraz tényközlésként jelenti be: “Szegény Akakij Akakijevics végül kilehelte lelkét”. Majd váratlanul mindenféle apróságokra tér át. A befejezés is furcsa, groteszk játék: maga az elbeszélő jegyzi meg tréfásan: “…szerény kis történetünk váratlanul fantasztikus befejezést nyer.” Gogol humora megkacagtatja, megnevetteti az olvasót, de nem vált ki igazi jókedvet, derűt belőle: a kacaj összemosódik a megdöbbenéssel, a keserűséggel. Épp ez a groteszk ábrázolás célja. A köpönyeget először Arany János ültette át magyarra német fordítás nyomán (1875).