Hirdetés

Bulgakov: Mester és Margarita

18 perc olvasás

A legfontosabb analógiák a regény alapszituációi: a Mester passiója Jézuséval analóg, a moszkvai történet árulásmozzanatai (Alojzij Mogaris, a kritikusok stb.) a Júdás alakjához fűzött viszonyban értelmezhetők, a főideológus Berlioz kajafási arculatot ölt, a tanítványok (Iván, Behemót, Korovjov) Lévi Mátéhoz méretnek stb. Ennek megfelelően a szereplők között is szembetűnőek az analógiák: a Jesua-Woland összefüggés a szerkezet és az értelmezés egyik legfontosabb mozzanata; a Mester Jesua alakváltozata, Iván Hontalan pedig a Mesteré (komikus formában); összecsengéseket figyelhetünk meg Kajafás és Berlioz, Júdás és Mogarics, Lévi Máté és Iván alakja között is.

Hirdetés


Hirdetés

Ugyanazok a természeti jelenségek bukkannak elő a két történet legkülönbözőbb pontjain. A nap éppoly kínzóan és figyelmeztetően tűz a szereplőkre a moszkvai, mint a jeruzsálemi fejezetekben. “Ugyanaz” a telihold nyugtalanítja Berliozt, süt be a klinika és Rimszkij ablakán, világítja meg Júdás sírját, ugyanaz tanúskodik Margarita boszorkányrepülésénél és Wolandék búcsújánál, és megjelenik az epilógusban is. A hold a látomások, álmok világa, az enyhülés, a megváltás vágya és ígérete Ivánnak éppúgy, mint Pilátusnak. A vihar nemcsak Jesua halálát jelzi és kíséri, de a Mester és Margarita búcsúját is a Földtől.

De egyéb motívumok is ismétlődnek. A szenvedő Filátus éppúgy “Istenek, isteneim!” kiáltásban tör ki, mint a Mester a Gribojedov-ház ugyancsak oszlopos termében, vagy a moszkvai fejezetek narrátora. A Gribojedov-ház bálja több ponton is emlékeztet Wolandéra, annak is megvan a maga “Sátánja” Archibald Archibaldovics, a “kalóz” személyében. Azazello Pilátus italával kínálja a pincelakásban a címszereplőket.

A művet behálózó egyéb motívumok (kés, bor, kenyér, hal, a vörös szín, vér, méreg, szőlő, olaj, kivégzés, reggel-felébredés-feltámadás, tűz-pusztulás-végítélet-megtisztulás) is rejtett összefüggésekre világítanak rá.

A történetet több különböző elbeszélő szemszögéből ismerjük meg. Jesua alakját a narrátor objektív szemszögéből csak egy jelenetben láthatjuk, amikor Pilátus előtt áll kihallgatásakor. Kínhalálát már hol Lévi Máté, hol Afranius, hol a hóhér szemszögéből mutatja az elbeszélés. Woland és kísérete a kívülről jövő szemével teszi láthatóvá az élet fonákságait, az olvasó így mintegy felülről szemlélheti a földhöz ragadt, szellem nélküli világot, a harácsolás és az önzés világát. A 19-24. fejezetben az elbeszélői nézőpont azonos Margarita látószögével. (Ez a 3. személyű elbeszélés értelmezhető Margarita belső monológjának, szabad függő beszédnek is.)

Hirdetés

A narrátor személye, ill szerepe változásának megfelelően változik az elbeszélés hangneme is. A jeruzsálemi fejezetek narrációja objektív-emelkedett, az egyéni szerzői hang eltűnik, csak a csupasz történés marad meg, a létezés kétségbevonhatatlanságának érzése. A moszkvai történet egyszerre profán és fantasztikus, az elbeszélő megbízhatatlan fecsegő, ingadozó és következetlen: hol az olvasóval bizalmaskodó riporter, hol lírai első személy álarcát veszi föl, olykor viccelődik, olykor titokzatoskodik.

Az egész regényt átszövi az irónia és a tragikum, ill. tragikomikum ötvözete. Az irónia mellett, mely az eszmét nélkülöző valósághoz való viszonyulást érzékelteti, az érték mellett kiálló pátosz is jellemzi a művet.

A mű alapproblémáját az első három fejezet veti fel. A hangsúly a hatodik istenbizonyítékon van, ami valójában a kanti etika erkölcsi parancsa. A regény egésze e parancs betöltésének lehetőségét vizsgálja. Woland azért mutatja fel Jesua alakját, mert benne a kanti törvény földi megtestesülését szemlélhetjük.

Az első fejezetekben három választásmodell szembesül egymással, ezzel előlegezve a regényben megjelenített emberi léthelyzet három alapmodelljét. Az ember a hatalom és etikai parancs egymásnak ellentmondó kettős szorításában választhat: vagy az etikum parancsát követi (Jesua), vagy megtagadja azt és a hatalmat szolgálja (Berlioz, Kajafás, Júdás), vagy először gyávaságból vagy tudatlanságból a hatalom parancsát követi, majd felismeri a megtisztulás útját, amely az etikum vállalását jelenti (Pilátus, Iván).

Bulgakov etikai rendszerének csúcsán a szeretet és a humanizmus követelménye és az érte vállalt mártíromság, a megváltás etikája áll (Jesua). Ezeknek az abszolút értékeknek a követelménye az egyedüli biztosítéka az ember méltóságának, szabadságának, etikai szuverenitásának. A bűnösségnek, a bűnhődésnek szabad akaratból történő vállalása elvezethet a megváltás etikájához, a megtisztuláshoz (Pilátus). Ehhez a legfőbb jóhoz a legközelebb álló értékek a szerelem és a művészet (Mester, Margarita). A szerelem az élet lényege, teremtő erő, s mint ilyen, öncél, önérték. A művészet az életet szolgálja, egy misztérium része, amely magasrendű igazságok megsejtéséhez, felismeréséhez vezethet. A két címszereplő így az emberi szuverenitás, méltóság, önkiteljesítés etikai parancsait törekszik betölteni. Őket követik azok a bűnösök, akik előtt nem lett világos a megtisztulás útja, de vágytak rá (Iván, Nyikolaj Ivanovicsj, majd azok, akik bár bűnösök és nem tisztulnak meg, de maguk is szenvedtek (Nyikanor Boszoj), majd a hatalom vak eszközei (Júdás, Meigel báró) következnek. Végül az értékhierarchia legalján a hatalom helytartói és szolgálói (Kajafás, Berlioz, Lihogyejev, Bengalszkij) állnak.

Hirdetés

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!