Hirdetés

Friedrich Nietzsche

7 perc olvasás
Friedrich Nietzsche

Friedrich Nietzsche (1844-1900) élete

Protestáns lelkész családban született a Lützen melletti Röckenben. Apja mélyen vallásos szellemben nevelte, de apját egy baleset folytán hamar elvesztette (s ettől kezdve -5 éves korától- az otthoni légkört a család nőtagjai – nagyanyja, a két nagynéni, a fiatal anya és a hug- határozták meg). 1864-ben beiratkozott a bonni egyetemre, ahol teológiát és klasszika filológiát hallgatott, majd Lipcsében folytatta tanulmányait, eközben megismerkedett Scopenhauer főművével (A világ mint akarat és képzet), s személyes barátságot kötött Wagnerrel. Az egyetemen olyan kiemelkedőteljesítményt nyújtott, hogy még egyetemi fokozata megszerzése előtt klasszika-filologia professzori címet kapott a baseli egyetemen. Itt Jacob Burckhardt védőszárnyai alatt igen termékeny munkát végezhetett: Homérosz és a klasszika-filologia c. székfoglaló előadása után megírta A tragédia születése c. mûvét.1870-ben önkéntes betegápolóként részt vett a porosz-francia háborúban, de súlyosan megbetegedett, s ekkor visszatért Baselbe. Ekkor írta meg a Korszerűtlen elmélkedéseket, melyek a kortárs filológusokat és filozófusokat vitára is késztette. 1876-tól egyre súlyosabbá válik a betegsége -fej- és szemfájása állandó hányingerrel jár együtt-, s 1879-ben már baseli katedráját is feladni kényszerül. Ettől kezdve többnyire elvonultan él a svájci szanatóriumban, bár időnként utazásokra indul -pl. Sziciliába és Nizzába. Ekkortájt írta (1884-1884) az Im-ígyen szóla Zarathustra c. művét is. 1888-ban elméje teljesen elborul, s így éli le élete hátralévő időszakát is. 1899-ben paralitikus rohamot kap, s 1900-ban bekövetkezett haláláig édesanyja, majd nővére, Elisabeth ápolja.( Műveit is nővére rendezte kiadás alá -nem minden szubjektivitástól mentesen.)

Hirdetés

Friedrich Nietzsche főbb művei: A tragédia születése (1872), Korszerűtlen elmélkedések (1873-1876), A vidám tudomány (1881-1887), Im-ígyen szóla Zarathustra (1883-1891), Az Antikrisztus (1888), A hatalom akarása (1884-1888), Ecce homo (1888)

Nietzsche filozófiai tevékenységét három szakaszra lehet bontani:

1) Romantikus-esztétikai periódus (1869-1876):a zenét tekinti az életigenlés kifejezőésének, s a filozófust, a művészt és a szentet tartja követendő példának. Ezt az életszakaszt a schopenhaueri művek, Wagner zenéjének hatása, valamint a klasszika-filológiai vizsgálódások jellemzik. A tragédia születése c. művében a görögség elementáris erőinek az apollónit és a dionüszoszit tartja, melyek az antik tragédiában harmonikus szintézist alkotnak. Míg az Apollónia a mértékletesen észerűt szimbolizálja, a dionüszoszi a tomboló (alkotó?) mámort, a kicsapongást. Segítségükkel voltak képesek a görögök a pesszimizmust dionüszoszi módon legyőzni a művészet útján. A tragédia viszont hanyatlásnak indult a szókratészi racionális filozófia és az euripidészi drámák révén. Ennek a tragikus kultúrának (apollóni-dionüszoszi egységnek) a ismételt megvalósulását remélte Wagner zenéjétől. Saját korának kritikáját a négy korszerűtlen elmélkedésben nyilvánította ki.

2) Pozitivista Szakasz: (1876-1882): Nietzsche ezt az alkotó korszakát a „délelőtt filozófiájaként” jellemezte. Szembefordult a metafizikával, a hagyományos metafizikai értékrendszereket (vallási, etikai nézeteket)elutasította. Az optimális nyelvi formát az aforizmában találta meg, kiemelte a nyelv jelentőségét, s ráirányította a figyelmet az erkölcs relativitására (történelmi, társadalmi meghatározottságára), a keresztény vallás tarthatatlan állapotára. A kereszténység kritikája során említette meg azt is, hogy az ember elpuhulásában nagy szerepe volt a kereszténységnek, hiszen túlvilági ígéretekkel hitegetett, képmutatóvá vált, s az antik hagyományok paradox dogmatikai rendszerét alakította ki. Ennek kapcsán említette meg a Vidám tudomány 18. aforizmájában: „Isten halott. És mi öltük meg.” Isten halála egyúttal az ember felmagasztalását is jelenti, hiszen új értékek teremtőjeként jelenhet meg. (A kultúra reformját ekkor még Nietzsche a pozitivista tudományoktól várta.)

Hirdetés

3) Etikai periódus (1883-1888): Filozófiájának betetőzése, hiszen már nemcsak láttatja korának problémáit, hanem a megoldás lehetőségét is felvillantja – legfőképp az Im-ígyen szóla Zarathustra c. művében. Szerinte a szellemnek három átváltozáson kell keresztül mennie:

a) teve állapot: türelmesen viseli az öreg erkölcs terhét,

b) oroszlán: a szabadság megteremtése, a kötelességek elutasítása, az én vállalása, c: gyermek: a teremtés játékát játsza. Ennek során elutasította a hagyományos nyugati értékrendet: „Bálványokat (ez az én szavam az ideálokra) ledönteni, ez az én mesterségem.” A bálványok helyét az élet foglalja el Nietzsche bölcseletében: az életet elsődleges -voluntarista- jelentésében veszi, mely szembe helyezkedik a görög-keresztény hagyománnyal, s új értékek teremtését, az értékek átértékelését teszi lehetővé. Az élet evolucionista értelmezése szerint „Az ember még meg nem állapodott állat.” (Túl jón, rosszon), s ennek következtében törekednie kel az átlagembert felülmúló igazi ember, az Übermensch megteremtésére. Az Übermensch szabad, a „föld értelmét” kutatja, erőre, vitalitásra és hatalomra törekszik, elutasítja a szolga-(csorda)erkölcsöt. Ily módon az élet voluntarista aspektusa is megragadható. (Ld. A hatalom akarása). Az élet valójában a hatalom akarása, így ez válik mindenütt uralkodó elvvé, a világfolyamat alapvető principiumává, a történelem mozgatórugójává. Az Übermensch az emberi életnek új perspektívát tud kölcsönözni, az eddigi értékeket el kell utasítani (nihilizmus), s az örök visszatérés („ezt az életet… még egyszer és még számtalan alkalommal meg kell élned …”) (A vidám tudomány) jegyében, s az új értékeket az élet szemszögéből vizsgálva kell megteremteni.
Nietzsche tevékenységét szenvedélyes elkötelezettség, radikális újítani vágyás és nyelvi mágia jellemzi, s írásainak többértelműsége miatt sokféle értelmezés lehetséges.
Megteremtette az életfilozófiai irányzatot, melynek központi gondolata a fejlődés, s ez csak azáltal lehetséges, ha az élet igényeit magunkban tudatosítjuk, s áramlását intenzíven követjük. Az életfilozófia elveti a valóságot eltorzító fogalmakat (mivel a világot merev sémák közé szorítja be) s az egzaktságot követelő természettudományokat. Módszerévé fogadja viszont az intuiciót, az irracionalista metafizikát. Rendkívül nagyra értékeli az individuumot.
Az életfilozófia irányzatához tartozik még többek közt H.Bergson, O.Spengler, L.Klages.


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!