Friedrich Nietzsche

Friedrich Nietzsche (1844-1900) élete

Protestáns lelkész családban született a Lützen melletti Röckenben. Apja mélyen vallásos szellemben nevelte, de apját egy baleset folytán hamar elvesztette (s ettől kezdve -5 éves korától- az otthoni légkört a család nőtagjai – nagyanyja, a két nagynéni, a fiatal anya és a hug- határozták meg). 1864-ben beiratkozott a bonni egyetemre, ahol teológiát és klasszika filológiát hallgatott, majd Lipcsében folytatta tanulmányait, eközben megismerkedett Scopenhauer főművével (A világ mint akarat és képzet), s személyes barátságot kötött Wagnerrel. Az egyetemen olyan kiemelkedőteljesítményt nyújtott, hogy még egyetemi fokozata megszerzése előtt klasszika-filologia professzori címet kapott a baseli egyetemen. Itt Jacob Burckhardt védőszárnyai alatt igen termékeny munkát végezhetett: Homérosz és a klasszika-filologia c. székfoglaló előadása után megírta A tragédia születése c. mûvét.1870-ben önkéntes betegápolóként részt vett a porosz-francia háborúban, de súlyosan megbetegedett, s ekkor visszatért Baselbe. Ekkor írta meg a Korszerűtlen elmélkedéseket, melyek a kortárs filológusokat és filozófusokat vitára is késztette. 1876-tól egyre súlyosabbá válik a betegsége -fej- és szemfájása állandó hányingerrel jár együtt-, s 1879-ben már baseli katedráját is feladni kényszerül. Ettől kezdve többnyire elvonultan él a svájci szanatóriumban, bár időnként utazásokra indul -pl. Sziciliába és Nizzába. Ekkortájt írta (1884-1884) az Im-ígyen szóla Zarathustra c. művét is. 1888-ban elméje teljesen elborul, s így éli le élete hátralévő időszakát is. 1899-ben paralitikus rohamot kap, s 1900-ban bekövetkezett haláláig édesanyja, majd nővére, Elisabeth ápolja.( Műveit is nővére rendezte kiadás alá -nem minden szubjektivitástól mentesen.)

Friedrich Nietzsche főbb művei: A tragédia születése (1872), Korszerűtlen elmélkedések (1873-1876), A vidám tudomány (1881-1887), Im-ígyen szóla Zarathustra (1883-1891), Az Antikrisztus (1888), A hatalom akarása (1884-1888), Ecce homo (1888)

Nietzsche filozófiai tevékenységét három szakaszra lehet bontani:

1) Romantikus-esztétikai periódus (1869-1876):a zenét tekinti az életigenlés kifejezőésének, s a filozófust, a művészt és a szentet tartja követendő példának. Ezt az életszakaszt a schopenhaueri művek, Wagner zenéjének hatása, valamint a klasszika-filológiai vizsgálódások jellemzik. A tragédia születése c. művében a görögség elementáris erőinek az apollónit és a dionüszoszit tartja, melyek az antik tragédiában harmonikus szintézist alkotnak. Míg az Apollónia a mértékletesen észerűt szimbolizálja, a dionüszoszi a tomboló (alkotó?) mámort, a kicsapongást. Segítségükkel voltak képesek a görögök a pesszimizmust dionüszoszi módon legyőzni a művészet útján. A tragédia viszont hanyatlásnak indult a szókratészi racionális filozófia és az euripidészi drámák révén. Ennek a tragikus kultúrának (apollóni-dionüszoszi egységnek) a ismételt megvalósulását remélte Wagner zenéjétől. Saját korának kritikáját a négy korszerűtlen elmélkedésben nyilvánította ki.

2) Pozitivista Szakasz: (1876-1882): Nietzsche ezt az alkotó korszakát a „délelőtt filozófiájaként” jellemezte. Szembefordult a metafizikával, a hagyományos metafizikai értékrendszereket (vallási, etikai nézeteket)elutasította. Az optimális nyelvi formát az aforizmában találta meg, kiemelte a nyelv jelentőségét, s ráirányította a figyelmet az erkölcs relativitására (történelmi, társadalmi meghatározottságára), a keresztény vallás tarthatatlan állapotára. A kereszténység kritikája során említette meg azt is, hogy az ember elpuhulásában nagy szerepe volt a kereszténységnek, hiszen túlvilági ígéretekkel hitegetett, képmutatóvá vált, s az antik hagyományok paradox dogmatikai rendszerét alakította ki. Ennek kapcsán említette meg a Vidám tudomány 18. aforizmájában: „Isten halott. És mi öltük meg.” Isten halála egyúttal az ember felmagasztalását is jelenti, hiszen új értékek teremtőjeként jelenhet meg. (A kultúra reformját ekkor még Nietzsche a pozitivista tudományoktól várta.)

3) Etikai periódus (1883-1888): Filozófiájának betetőzése, hiszen már nemcsak láttatja korának problémáit, hanem a megoldás lehetőségét is felvillantja – legfőképp az Im-ígyen szóla Zarathustra c. művében. Szerinte a szellemnek három átváltozáson kell keresztül mennie:

a) teve állapot: türelmesen viseli az öreg erkölcs terhét,

b) oroszlán: a szabadság megteremtése, a kötelességek elutasítása, az én vállalása, c: gyermek: a teremtés játékát játsza. Ennek során elutasította a hagyományos nyugati értékrendet: „Bálványokat (ez az én szavam az ideálokra) ledönteni, ez az én mesterségem.” A bálványok helyét az élet foglalja el Nietzsche bölcseletében: az életet elsődleges -voluntarista- jelentésében veszi, mely szembe helyezkedik a görög-keresztény hagyománnyal, s új értékek teremtését, az értékek átértékelését teszi lehetővé. Az élet evolucionista értelmezése szerint „Az ember még meg nem állapodott állat.” (Túl jón, rosszon), s ennek következtében törekednie kel az átlagembert felülmúló igazi ember, az Übermensch megteremtésére. Az Übermensch szabad, a „föld értelmét” kutatja, erőre, vitalitásra és hatalomra törekszik, elutasítja a szolga-(csorda)erkölcsöt. Ily módon az élet voluntarista aspektusa is megragadható. (Ld. A hatalom akarása). Az élet valójában a hatalom akarása, így ez válik mindenütt uralkodó elvvé, a világfolyamat alapvető principiumává, a történelem mozgatórugójává. Az Übermensch az emberi életnek új perspektívát tud kölcsönözni, az eddigi értékeket el kell utasítani (nihilizmus), s az örök visszatérés („ezt az életet… még egyszer és még számtalan alkalommal meg kell élned …”) (A vidám tudomány) jegyében, s az új értékeket az élet szemszögéből vizsgálva kell megteremteni.
Nietzsche tevékenységét szenvedélyes elkötelezettség, radikális újítani vágyás és nyelvi mágia jellemzi, s írásainak többértelműsége miatt sokféle értelmezés lehetséges.
Megteremtette az életfilozófiai irányzatot, melynek központi gondolata a fejlődés, s ez csak azáltal lehetséges, ha az élet igényeit magunkban tudatosítjuk, s áramlását intenzíven követjük. Az életfilozófia elveti a valóságot eltorzító fogalmakat (mivel a világot merev sémák közé szorítja be) s az egzaktságot követelő természettudományokat. Módszerévé fogadja viszont az intuiciót, az irracionalista metafizikát. Rendkívül nagyra értékeli az individuumot.
Az életfilozófia irányzatához tartozik még többek közt H.Bergson, O.Spengler, L.Klages.