Hirdetés

Az újkori filozófia születési körülményei: a skolasztika válsága

11 perc olvasás

A válság alapvetően abból eredt, hogy a skolasztikus természetfilozófia nagyon erőteljesen kötelezte el magát az arisztotelészi filozófia mellett. Akkor is, amikor egy sor tudományterületen már a fejlődés akadályává vált az arisztotelészi eredetű fogalomkészlet és szemléletmód. Például az, hogy Arisztotelész fizikája teleologikus: a folyamatokat céljukra tekintettel magyarázza (a tárgyak azért esnek lefelé, mert ‘törekednek’ egy bizonyos pozíció elfoglalására; az elgurított golyó azért áll meg, mert egy nyugalmi állapot felé törekszik). Az új természettudomány viszont a jelenségeket (ható)okaik feltárásával magyarázza: vagyis kauzális szemléletű. Egy jelenséget akkor magyarázunk meg teljes értékűen, ha feltárjuk, mely okok összjátéka idézi elő.

Hirdetés


Hirdetés

Arisztotelész azt tanította, hogy a ‘Hold alatti’ (szublunáris) világban mások a természeti törvények, mint a ‘Hold feletti’ (szupralunáris) világban. Ha a Hold alatt ejtünk el egy tárgyat, akkor az lefelé mozdul el, ha viszont a Hold felett tesszük ugyanezt, akkor keringeni kezd az égbolton (akár az ismert égitestek). A Hold alatti világban a dolgok hosszabb-rövidebb idő után elenyésznek. Ezzel szemben a Hol feletti világban nincsen pusztulás. Az újkori fizika, mint mindannyian tudjuk, nem fogadja el a természeti törvények ilyesféle kettősségét: a Földön ugyanazok a természeti törvények uralkodnak, mint világegyetem bármelyik más szegletében.

A tudományos fejlődés beleütközött a Biblia szövegébe is. Talán ez a legismertebb összefüggés: a Biblia és Arisztotelész egyformán arra utal, hogy a Nap kering a Föld körül. Ez a geocentrikus világkép. Ezt a feltevést aztán teljes kozmológiai rendszerré formálta a hellenizmus idején a ptolemaioszi csillagászat. A csillagászati megfigyelések azonban egyre nagyobb feszültségbe kerültek ezzel a világképpel. Különösen akkor, amikor a csillagászok már távcsövet is használhattak. Kiderült, hogy az égitestek mozgása nem írható le pontosan a ptolemaioszi elmélet keretei között. A problémát Kopernikusz azzal oldotta meg, hogy szemléleti fordulatot hajtott végre: a Napot helyezte a középpontba. Az új, heliocentrikus csillagászat, bár még néhány fontos módosuláson át kellett esnie, igen hamar képessé vált rá, hogy meggyőzően cáfolja a geocentrikus kozmológiát. A geocentrikus világkép tudománytalanná vált.

A természettudományos gondolkodásnak ezek a változásai kihívás elé állították a filozófiát: az arisztotelészi alapokon álló, skolasztikus természetfilozófiát új természetfilozófiával kellett felváltani. A természetfilozófia újragondolása azonban hamar elvezetett a skolasztikus metafizika felülvizsgálatához is.

A természetfilozófiai kihívás mellett jelentkezett még egy fontos tényező, amely erősen hatott a kora újkori filozófusokra. Az újkor hajnalán újra divatba jöttek az antik szkeptikusok eszméi. A hellenisztikus filozófia annak idején szkeptikus érvek egész sorát dolgozta ki. Ebben a hagyományban az ismeretelméleti szkepszis játszik döntő szerepet (mely szerint a világra vonatkozó ismereteink sohasem tesznek szert bizonyosságra).

Hirdetés

A görög szkeptikus hagyomány összefoglalását adták egy alexandriai orvos, Sextus Empiricus művei. Az ő művei termékenyítették meg aztán az olyan kora újkori szkeptikusokat, mint Montaigne és Lipsius. Náluk (különösen Montaigne-nél) az ismeretelméleti szkepszis mellett kibontakozik az etikai szkepszis (mely az elfogadott erkölcsi felfogásokat vonja kétségbe). Ez sokakban azt a benyomást keltette, hogy az ismeretelméleti szkepszis térhódítása végső soron az erkölcsi világot is megrendíti: felforgató erőként nyilvánul meg az emberi közösségekben.

A kora újkori filozófusok számára a szkepticizmus elleni küzdelem az egyik legfontosabb feladat lett. Sokan úgy gondolták közülük, hogy a skolasztikus filozófia nemcsak az új tudománnyal, hanem a szkepticizmussal sem tud mit kezdeni. Sőt, mivel egy sor kérdésben képtelen megnyugtató választ kínálni, maga gerjeszti a szkepticizmust. Ez a motívum igen fontos szerepet játszott például Descartes filozófiájában. A szkepticizmus térhódítása maga is fokozta az új filozófia iránti igényt.

A skolasztikus filozófia válságának még egy további tényezőjét meg kell említenünk, bár ez nem filozófiai jellegű, inkább azt a társadalmi-kulturális hátteret érinti, amelyre a filozófia támaszkodik. A skolasztika (mint a neve is mutatja), alapvetően iskolafilozófia volt, méghozzá katolikus iskolafilozófia. Azokban az országokban tehát, amelyek elszakadtak a katolicizmustól, elkerülhetetlenül megrendültek a pozíciói. Nem véletlen, hogy az újkori filozófia legfontosabb alakjainak többsége protestáns volt. A formálódóban lévő protestáns Európa lehetőséget adott a filozófusoknak, hogy egy sor problémát alapjaiban gondoljanak újra.

Lapozz a további részletekért

1 2


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!