A skolasztika

A skolasztika

A skolasztika kifejezés a latin schola (iskola) szóból származik, mivel fõleg az iskolák foglalkoztak ezzel a teológiai, filozófiai irányzattal. A tanárok (magistri scholae) és a tanítványok (scholastici) a lectio-kon (elõadások) és a disputatio-kon (viták) formálták ki, illetve fejlesztették tovább a keresztény filozófiát. A skolasztikát tekintélyelvûség jellemezte , azaz a Szentírás, az egyházatyák, a zsinati határozatok, valamint a „Philosophus „, azaz Arisztotelész tisztelete (bár a 12.sz. végéig még Platón tanai is elevenen hatottak). E filozófiai korszaknak 3 szakasza van:

1) A kialakulás kora: 800-1200: A legaktuálisabb probléma az universalia-vita volt: Porphüriosz nyomán Boethius (470-525) veti fel az ókorra visszanyúló kérdést: „Vajon a nemek és a fajok fennállnak-e, vagy pusztán az értelemben helyezkednek el? Ha fennállnak, vajon … az érzékelhetõ egyedektõl elkülönítve, önállóan állnak fenn, vagy pedig az egyedekbe beléhelyezett módon?” A választ illetõen három irányzat alakult ki attól függõen, hogy az általános fogalmat (universale) önállóan létezõnek vagy puszta absztrakciónak tekintették.

A) Realizmus: A realisták a platóni hagyományból kiindulva csak az universalénak tulajdonítottak önálló, reális létet, s a konkrét egyedi létezõket az egyetemes universalék leképezésének tekintették (ahogy a platóni rendszerben a dolgok az ideák másai, utánzatai). „Universalia sunt realia.” [Az universalék reális létezõk.] és „Universalia ante rem.” [Az universalék a dolgokat megelõzik (ontológiai értelemben)]. A realisták egyik legjelesebb képviselõje Canterbury Szent Anselm (1033-1109).

B) Nominalizmus: A realistákkal szemben a nominalisták valóságosnak csak az egyes dolgokat (individuumokat) tartották, az universalékat pedig csak az emberi szellemben kialakuló absztrakciókként könyvelték el, azaz puszta szavaknak (flatus vocis). Ezen álláspontjuk kiformálódásában Arisztotelész nagy szerepet kapott, mivel a Pilosophus is vizsgálati alapnak a synolont, a konkrét egyedi dolgot tartotta. „Universalia sunt nomina” [nomen (l) = név] A szofisták és Arisztotelész filozófiáját ebbe az irányba fejlesztette tovább az egyik jeles nominalista Roscellinus (1050-1120). A nominalisták fennti meglátásaikkal az újplatónikus filozófia érvényességét vonták kétségbe, s a filozófia tárgyaként a nyelvet és a gondolkodást határozta meg (de ezt a szemléletet az adott korban még nem érvényesítették következetesen).

C) Mérsékelt realizmus: Arisztotelész mûveinek (pontosabban azok latin nyelvû kiadásainak) elterjedésével, az arisztotelészi logika és metafizika hatására kialakult irányzat szerint az universalék reális létezõk, de csak annyiban, amennyiben azok az egyedi dolgok lényegét alkotják. Az universale voltaképpen az általánosnak az egyediben való kifejezõdése, ezért az universalék nem puszta nevek, hanem az egyedi dolgok lényeges közös sajátosságait kifejezõ eszmék. „Universalia sunt realia.” „Universalia sunt in re.” Petrus Abaelardus (1079-1142) és Aquinói Szent Tamás képviselte ezt az irányzatot.
2) A virágzás kora: (1200-1300): A summá-k kora, vagyis az az idõszak, amikor a skolasztika nagy átfogó, konstruktív szintézisei születtek. (ld. A.Szent Tamás summái). E korszakban veszi kezdetét a filozófia és teológia elkülönülése, bár ekkor még a „Philosophia ancilla theologiae.”, azaz a filozófia a teológia szolgálóleánya.
3) A hanyatlás kora: (1300-1545): A veritas duplex elvének elterjedésével a természetfilozófia és a természettudományok kezdenek önállósulni, s e korszak jeles képviselõje William Occam.