Reneszánsz

Johannes Althusius (1557-1638) másfajta nézőpontot képvisel. Szerinte a szuverenitás egyedül a népé és a nép – visszavonható hatállyal – csak megbízza az uralkodót a kormányzás gyakorlásával. Ennélfogva a nép joga az is, hogy az ural-kodót ismét leváltsa.
Hugo Grotius (1583-1645) „A háború és béke jogáról” című munkájában a természetjog fogalmáról nyújt általános megfontolásokat. Különbséget tesz a pozitív, az írott, mindenkor érvényes jog és a változatlan, normatív természetjog között. A pozitív jog csak akkor tarthat igényt érvényességre, ha összhangban áll a természetjoggal. „A természetes jog az ész parancsa, ami arra utal, hogy a cselekvésben, magával az értelmes természettel való összhang vagy annak hiánya miatt, erkölcsi szükségszerűség vagy erkölcsi rútság rejlik.” A természetjog alapelve az ember társas ösztöne, amely az embert rendezett közösség irányába hajtja és esze révén képes megismerni, hogy mi egyezik meg az embernek Isten által alkotott természetével. A természetjog tartalma egyrészt – az ember természetéből következő – evidens elvekből állapítható meg, másrészt annak a vizsgálatából, amiben a művelt népek nézeteikben megegyeznek.

Niccolo Machiavelli (1469-1527) „Il princi-pe” („A fejedelem”) című írásával a politikai filozófia új irányzatát teremti meg. Ebben felbontja a politika és az etika összetartozását, amely az antikvitás óta létezett. Számára nem az etikai eszményekre épülő állam a fontos, hanem annak elemzése, ami valóságos. „Nagy a távolság valódi és képzelt életmódunk, valóságos és feltételezett tetteink között; aki az utóbbiak alapján okoskodik, inkább saját romlásának okozója, mintsem sikeres előmenetelének. Mert úgy szokott történni, hogy az olyan embernek, aki mindenkihez jó akar lenni, gonoszok okozzák a vesztét.” Ezt Machiavelli olyan korban állítja, amelyet politikai válságok rendítenek meg és belső szétesés fenyeget, és szeretne utat mutatni egy tartósan rendezett államiság irányába, amelynek szervezetei erősítik a polgár erkölcsi öntudatát. Ennek alapja az uralkodó rátermettsége és hatalomra törő akarata. Annak a régensnek a tulajdonságait írja le, aki képes az államot elrendezni és a hatalmát megtartani. A politika és az erkölcs Machiavelli által végrehajtott szétválasztása nagy hatást gyakorolt. Az uralkodónak szükség esetén készen kell lennie akár rossz cselekedetre is. A hatalom megtartása érdekében nem hasznos dolog jónak lenni, jónak tűnni viszont, a nép megbecsülésének megszerzéséért, igen. Machiavelli számára Cesare Borgia a példakép. Az ember boldogsága és boldogtalansága a tetterőtől (virtu) és a véletlenszerű külső körülményektől (fortuna) függ. Ennélfogva az uralkodónak képesnek kell lennie arra, hogy a külső követelményekhez alkalmazkodjon. Amellett rendelkeznie kell az ingatag sors legyőzéséhez szükséges tetterővel.
A gondolkodásmódnak a kortörténeti háttér előtt bekövetkezett áttörése a reformációval végül eléri a keresztény egyházat is és annak szakadásához vezet. Az egyházi visszaélések miatt sürgetővé vált megújulás Martin Luther (1483-1546) személyes hittapasztalatának ereje révén hoz áttörést.
Luther az emberi természet teljes bűnösségéből és romlottságából indul ki, ami miatt az ember nem nyerhet Isten előtt igazolást saját akaratának erőfeszítésével vagy jó munkájával, hanem ezt egyedül az isteni kegyelem (sola gratia) és a hit (solafide) útján nyerheti el. Ezzel elveti a katolikus egyház által igényelt közvetítő funkciót, mert az egyes ember hitének gyakorlása közben közvetlen, személyes és felelősségteljes kapcsolatban áll Istennel. Csak Isten igéjét a Szentírásban (sola scriptura) ismeri el egyetlen tekintélynek. Az egyház hierarchikus szerkezetének helyére a gyülekezetnek és valamennyi hívő papságának a gondolata lép. A hitnek egyedül a saját bensőségességében való gyökerezése ahhoz vezet, hogy az ember két önálló világban él: a benső, szellemi és a külső, állami közösségben.

A protestantizmus Jean Calvin-féle (1509-1564), erkölcsi szigorral folytatott kidolgozásának folyamatában, amely szerint a hivatásban elért és a gazdasági siker számít az egyházi gyülekezetben az isteni kiválasztottság jelének, kifejlődik az újkori kapitalista társadalmakra tipikusan jellemző munkaerkölcs.