Az újkori gyakorlati filozófiát hajlamosak vagyunk úgy látni, mint amely egyfajta folyamatos válságban van. Olyan koncepciók élnek benne egymás mellett, amelyek között kibékíthetetlen ellentét feszül, és gyakran megkérdőjelezik a képességét, hogy bármilyen megismerési problémára megnyugtató választ képes adni.

A nehézségek középpontjában az a probléma áll, hogy a gyakorlati filozófia számára gondot okoz az erkölcsi ítéletek megnyugtató normatív megalapozása. A modern gyakorlati filozófiát folyamatosan kísérti a lehetőség, hogy az erkölcsi ítéletek nem alapozhatóak meg a normatív racionalitás valamilyen elfogadható koncepciója alapján: igazából önkényes, szubjektív normatív igényekből fakadnak, amelyek között nem képzelhető el racionális közvetítés.

Ez a kihívás nem minden esetben a gyakorlati filozófián kívülről érkezik. Az elmúlt századokban a gyakorlati filozófián belül is pozíciókat szereztek az etikai szubjektivizmus és relativizmus különböző változatai.