Övezetek élővilága

A füves puszták élővilága

A füves puszták zónája a mérsékelt övben, a kontinensek belsejében helyezkednek el. A környezeti tényezők közül a csapadéknak van elsődleges szerepe. Az évi 200-500 mm-es csapadék miatt nem tud kialakulni fás növényzet, ezért lágyszárú összefüggő növényzet borítja. A nyár aránylag meleg, a tél viszont hideg. A növényzetnek két nyugalmi idejük van. Ezekhez a viszonyokhoz az egyszikű pázsitfüvek és a hagymás, gumós növények alkalmazkodtak a legjobban. A termelő növényzet a csapadék mennyiségétől és a talaj minőségétől függően változnak. A kevés csapadékos helyeken törpe füves puszták, a csapadékosabb területeken magasfüvű puszták alakultak ki. Az elpusztuló növények bőséges szerves anyaggal jó minőségű humuszos talajt hoznak létre. A talaj vastagsága eléri az 1 méteres vastagságot is. A füves puszták átmenetét az erdők felé az erdőspuszta képviseli. A táj képét a park jellegű tölgyesek határozzák meg. Fogyasztóik a nagytestű növényevők (pl.: bölények, vadlovak).

A szavannák élővilága

Az egyenlítő éghajlati területétől északabbra és délebbre a szavanna éghajlat alakult ki. Az Egyenlítőtől távolodva a környezeti tényezők megváltozása, elsősorban a csapadékmennyiség csökkenése, átalakítja az élővilág megjelenési képét is. Az évi középhőmérséklet megegyezik az egyenlítői éghajlatéval. Nagy eltérés, hogy egy száraz és egy csapadékos évszak váltja egymást. A csapadékos időszakban a hőingás 1 Celsius fok körül van, míg a száraz évszakban ez lehet akár 10-15 Celsius fok is. Az évi csapadék mennyiség 250-1500 mm között ingadozik. Az őserdőkkel határos területeken a trópusi lombhullató erdők helyezkednek el. Ezek jóval alacsonyabb és jóval kevesebb fa faj alkotja. Ahol a száraz évszak már hosszabb az esősnél, nem alakul ki zárt erdőség. Bőséges fény jut a talajra is, ezért a magas pázsitfűfélékből álló gyepszint az uralkodó, rajta sűrűbb vagy ritkább fás csoportokkal. A csapadékosabb helyeken az erdős szavannát, a szárazabb területeken a füves szavannát találhatjuk. Fogyasztói között rengeteg növényevő faj található. A nagytestű növényevőket a nagytestű ragadozók ejtik el. A szerves anyagok lebontó folyamataiban, a hulladék eltakarításában a dögevő emlősök és madarak is segítenek. A talajban felgyülemlő szerves hulladékot a talaj gomba- és baktériumfajai lebontva ásványi tápanyagokká, humusszá alakítják.

A szubtrópusi területek élővilága

A trópusi és a szubtrópusi területek közötti határon alakultak ki a zonális sivatagok. Az évi középhőmérséklet 20 Celsius fok felett van és a hőingás mértéke nagy. A délutáni trópusi forróságot hajnali fagyok követik. A csapadék az évi 250 mm-t sem éri el és előfordul, hogy évek múlnak el csapadék nélkül. Nincs összefüggő növénytakaró, ezek a növények szárazságtűrők. A sivatagi élethez csak néhány igénytelen állatfaj tudott alkalmazkodni. A szubtrópusi öv sivataghoz közelebb eső területein a hosszú szárazság miatt olyan növények fejlődtek ki melyek alacsony párologtatásúak. Ezek a keménylombú erdők. Aljnövényzetét örökzöld cserjék alkotják. A keménylombú erdők állatvilágát főleg a mérsékelt övből idelátogató fajok alkotják. A szubtrópusok monszun éghajlatú területein az esős időszak a meleg nyári hónapokkal esik egybe. Itt a babérlombú erdők dús növényzetű zónája található. Főleg örökzöld babérfélék, tölgyfajok alkotják az erdőket, aljnövényzete a harasztok és a mohák csoportjából kerül ki.

A trópusi őserdők világa

A trópusi őserdők az Egyenlítő mentén helyezkednek el. Környezeti tényezői nagyon kedvezőek a dús növényzet és az erre épülő állatvilág kialakulására. Területén egyenletesen meleg hőmérséklet uralkodik egész évben. Az évi középhőmérséklet 25-27 Celsius fok, míg a hőingás mértéke nem haladja meg az 1 Celsius fokot sem. Az évi csapadék mennyiség 1500-5000 mm. között mozog. A nagy páratartalom teszi lehetővé a termelő növények biológiai produkcióját. Az őserdő növényei állandóan lombosak, örökzöldek. Ennek köszönhetően folyamatos virágzást és termésbeérést tapasztalhatunk. A növények magasságától függően több szintet különböztetünk meg.

A felső lombkoronaszintet az erdőből kiemelkedő 50-60 méter magasra növő óriásfák alkotják és nem képeznek összefüggő lombtakarót. Az alattuk növő 20-30 méter magas fák alkotják a középső lombkoronaszintet, melyek már összefüggő lombtakarót alkotnak. Ezek alatt egy harmadik szint is kialakult a 10-15 méter magas fiatal fák csoportja mely szint nem egy-két, hanem több száz fiatal fa fajból áll. Ez a harmadik szint is zárt lombkoranaszinttel rendelkezik, így az alattuk elhelyezkedő cserje szintnek már kevés és az az alatt lévő gyepszintnek szinte már alig jut napfény. Az itt élő növények már természetesen árnyéktűrők. Új növények jelennek meg a lombkorona szinteken, a fánlakó növények, melyek a fák törzsének mélyedéseiben összegyűlő korhadékra, szerves törmelékre telepednek, ennek tápanyagát és az itt meggyűlő vizet használják életműködéseikhez. Egy-egy óriásfán akár 30-40 fánlakó növényfaj is előfordulhat Ezen növények zöld felülete az élőhelyként szolgáló növény lombkorona méretét is meghaladhatja. Az őserdő minden szintjén megtalálható mohák jelentősége a vízraktározásban és az állandó nedvességellátásban van. Az esőerdők gazdag növényvilágára épül a fogyasztók változatos állatvilága. Az elsődleges fogyasztók főleg a lombkoronaszinten élnek. Főbb képviselőik a majmok, valamint a rendkívül színes madár- és rovarvilág. A másodlagos és harmadlagos fogyasztók a hüllők és a macskafélék közül kerül ki. Az esőerdők hatalmas mennyiségű hulladék szerves anyaga a talaj felszínére kerülve rendkívül gyorsan lebomlik. A lebontó élőlények – rovarok, gombák, baktériumok – tevékenységét a meleg, az állandó esőzések nagymértékben elősegítik. A gyors lebontás miatt nincs idő a humuszképződésre, így termőrétege igen sekély és csekély a tápanyagtartalma.