Hirdetés

TAVASZKOR.

2 perc olvasás

TAVASZKOR. – Tompa Mihály

Puszta már a föld határa,
Ékessége veszve lőn;
Halavány köd és fekete
Csóka szálldos a mezőn.

Hófuvatba hempergőzött
Valahol a Garamon:
Azért fú az északi szél
Oly hidegen, szilajon.

Csak megirnám ezt a verset,
Bárha fú is hidegen.
Jaj de mikor még sikoltóbb
Fergeteg van ideben.

Én volnék a házi gazda,
S más parancsol, már az úr;
Ez a vendég még maholnap
A házamból is kitúr.

Hangja éles, fülhasító,
– Pedig senki sem siket, –
És épen nem válogatja
Dalához a rímeket.

Olyan könnyen megharagszik,
Ha nem ringatják kivált,
Akkor aztán nyugtató szót
És böcsődalt túl kiált…

Benn maradjak, vagy kimenjek?
Nem találok nyughelyet;
Már most melyik vizbe fuljak…?
Künn is, benn is fergeteg…!

…Mit beszélek? – hisz tavasz van!
Tátva-nyitva ablakom,
Nem a fergeteg zugását,
A madárdalt hallgatom.

A sövényen fürtös ákác
S nyiló bodza hajlik át,
Érzem, szivom gyógyvirága
Édes fínom illatát…

Feleségem csendesen köt,
Elmélázó… hallgatag…
Nincs zaj a szobába’, tollam
Gyenge harsogása csak.

Ah! hiszen mind szent igaz, hogy
Künn tavasz van, ittben csend;
Hanem aztán a tavasznak
Vége mégis tél leend.

És e csendes házba is majd
A zaj könnyen megjöhet…
A patvarba…! mennyi bajt is
Csinál az a szeretet!


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!