SZERETTELEK…

SZERETTELEK… – Tompa Mihály

Szerettelek, nem tagadom!
S hogy eltört a lakadalom:
Nem én vagyok, te vagy oka,
Miért hajlongtál ide, oda?

Nyilt rózsa volt az ajakad,
Hol nemcsak egy méhnek szabad,
Égő tüzes nap a szemed,
Mely sok szivet melengetett!

Seregestül voltunk rabod
Megszéditél ötöt, hatot;
Szerettél, – s mi hivek valánk,
Ugy mondta szád, ugy mondta szánk!

Két hű kebel vonzalmiban
A boldogság hő vágya van:
Szerelmedben nem volt e cél:
Hiúságból szeretkezél!

S bár csábitóan hajlál felénk:
Mint a madár szétröppenénk!
Fészket rakánk az ott, ez itt…
Sorsunk nyájas vidékre vitt.

Mégis ha úgy elképzelem:
Minő bűbáj ült képeden!
Az a mosoly… haj… váll… szemek…
Rád épen nem neheztelek!

Ennyit kimondhatok…! s ha még
Tán többet is kimondanék:
A ház csendét ásnám alá…
– Feleségem meghallaná!