JÓCZIK JÓNÁS FUTÁSA.

JÓCZIK JÓNÁS FUTÁSA. – Tompa Mihály

(Saját naplójából.)

Tűrjek még tovább is? nem! holnap megszököm!
Hadd vesszen mindenem, tűzhelyem, küszöböm…
Ez biztos lakozást úgy se nyujt már nékem,
S hatalmat vesz rajtam annyi ellenségem.

Kik, mik? Nevöket is említem nagy-félve.
A sok gyűjtő, szedő, kérő s több-eféle;
Meglopnak, rám törnek kifeszített ívvel,
Nem kézív, de az is gonoszúl veszít el.

Mindig, mindig fizess, alapíts, adj, segélj!
S tudják szóval: szent cél, s az áldozat csekély…
De nekem nem elég a köszönöm-kamat,
Féltem a huzástól pénzemet, fogamat.

Nem oly régen történt az én megromlásom,
Hogy igy vagyok, eme keserves rováson;
Mentve volt e kegyes csapástól a házam,
Attól hermetice magamat elzártam.

Azt, aki kérni jött, kéréssel előztem,
Kárvallott, káromról hallott panaszt tőlem;
Köszvényes volt? engem a nyilalás szúra,
És békével elment… Hasonszervi kúra!

Ha láttam, hogy jön a legátus, vagy barát,
Nyakamba keríték valami rosz harát;
Eléjökbe mentem; s míg mosolyogtam titkon,
Sajnálkozva mondám: nincsen az úr itthon!

Lutherék, Kálvinék legyenek áldottak,
Hogy egy tudományban meg nem állapodtak!
Így bár melyik részrűl került az egyházfi:
Ez vagyok… az vagyok… el tudtam odázni.

Ki jól rejtőzködvén, jól élt: az én voltam,
Nem adtam, nem kértem, nem forogtam szóban;
Hanem jött a csapás, még pedig egyszerre…
El valék árulva, fel valék fedezve!

Nem tudom: ki által történt ez, s miképen?
Versirást nem űzök, nem jött ki arcképem;
S im Pest- s Bukarestben ösmerve van most a
Jóczik neve, címe, lakhelye s a posta.

S özönlik ív s levél, – szakasszunk fel egy párt, –
Ösmert buzgósága… no hiszen csak azt várd!
Más: jótékony album, tűz, víz, sáska ellen,
Tiszta jövedelme… a zsebedbe szellen!

Barátim unszolván: ím ez elmezsengék!
Hadd élvezzék azok, akik úgy esengék;
Rég érezzük híját egy toronyórának…
Biz azt én is érzem, – jó lesz, ha dudálnak!

Harangot öntetünk, orgonát hozatunk;
Erdőt, nádast irtunk; csatornát vonatunk,
Mert malmunk van, de víz nincsen a zsilipen…
Mind szép lesz, mind jó lesz, – az Isten segitsen!

Hát ez mi? bő s hosszú, – fogadjunk! pap írja;
Csupa kenet s locus, – szinte fog a zsírja;
Próféták szelleme, szentek szava, vére,
Be könnyen is ütnek ma kótyavetyére!

S mit a posta-iszák ilyen rémitőn önt:
A levél gönggyé nő, majd csomag lesz s bőrönd;
Kép, naptár, könyv… s minő szép szóval kisérik!
Summája: hogy mindezt eladottnak nézik!

Végre a bőröndnek keze nő, meg lába,
S ember képében lép a lomos szobába;
Levelét rejtélyes arccal pótolja ki;
Bujdosó… számüzött… egy hires valaki…

Íme a segélyív… hadd lássam!… hm! kérem!
Méltassék leülni; itt a bőrös székem!
Mert mégse tréfaság, modor, ábrázat, hang,
Mind erős bizonyság: itt nagy férfi lappang.

S megyénk legjobbjai segélték emberem,
A nevet s kézirást nagyon jól ösmerem!
10, 50, 100 forint… engedelmet kérve:
Husz pengőt csusztattam én is a kezébe.

Bujdosó nagy férfi! ha még megkaphatlak:
Tudom, hogy melege leend a hátadnak!
A gaznép! az minden cselt, utat jól tud, lát:
– 1, 5, 10-hez maga jegyzett egy-egy nullát!

Ily dolgokat érünk! most különös láz van,
A sok húzás-vonás, »nyomúl csatárláncban«
Mintha bizony ugy is, – hogy veszne a magva!
(Kinek? minek? a lap itt be van szakadva.)

Uszoda, vivoda, kóroda, szálloda,
Képezde, zenede, – adj ide, adj oda!
Könyvtár, képtár, magtár, annyi tár markot tár:
Im, válassz, ha tudsz, hogy melyik vízbe halj már!

Az épitő, mint az írásból is látni,
Hajdan leült elébb pénzét megszámlálni:
Ma nem vetegetik: mi mibe kerülhet?
Bírja még szusszal a jámbor könyörűlet.

Hottentotnak orrát fóka elharapja,
Müncheni sörház lesz víznek áldozatja,
Meggyúl a krinolín szeles ballerínán!
– S… emberiség mozdúlj! ez gyors segélyt kíván!

És panasznak, zsémbnek
Nincsen hossza, végi;
Szent-iványi ének…
S nem is írom én ki.
Azt se: mit tanácsolt
A futásnak éje?
Úta: hová s hogy volt?
Maga hadd beszélje.

Itt vagyok, ahol még sohse voltam: Pesten;
S vele már is eltölt mind lelkem, mind testem;
Ember legyen bárki, hogy meg ne csábúljon…
– Gonosz fátum kisért már jövet az úton.

Gyorskocsin utaztam; ültünk rajta hárman:
Én, egy pap, meg egy nő; szép, hallgatag s gyászban;
Ki ő, mi ő? hol jár ilyen képpel s korral?
Megtudtam, szólván az ügyes konduktorral.

Árva s vagyontalan;… N. hősnek leánya,
Segélyt nem fogad, – de van egy briliántja…
Minek mondjam tovább?… jaj nekem bolondnak…
Kit réz- s üveggel oly gonoszúl befontak!

Későn érkezénk meg; – bérkocsit kiálték! –
– Oh csak másnap sült ki az átkozott játék! –
Soká vitt, sokat kért a kocsis, – fizetem…
Hát a korcsma ott van a másik szegleten!

Majd szállást fogadván jó távol és félre:
Üdűltem, – senki és senkit nem ösmérve;
Nagy város: nagy erdő; mi egy ember s egy fa?
– Tegnapi szép remény oh mint füstbe megy ma!

Elért, elért, mitől otthonról futottam:
Oh én eső elől csorgásba jutottam!
A pénz-kiszórásban itt lehet csak részed,
Ahol a koldulás kitanult művészet!

Otthon kértek sírva, kalap véve, rongyban:
Itt kérnek mosolygva, kesztyűsen, bársonyban;
Asztalnál ív kering, szorgosban, mint a tál,
Itt adj! amott mindegy: adtál, vagy nem adtál!

Tekintélyes férfi s delnő kerül eléd:
Bizony megszaladnál, ha nem szégyenlenéd;
Hanem a torturát ki kell állnod végig,
– S hej, hamis modoruk van ilyenkor nékik!

És így megy mindenütt, utcán és estélyen,
Fördő-, szinház- s zöldben, ember ne reméljen!
Im, ma, asztaltársam, kit én másnak véltem!
Félrehí;… könyvet írt… és fizettet vélem!

Ott hagyva a rongyos korcsmát nagy haragban:
Magamat a Körbe rögtön beirattam;
Elegáns nép: s mindjárt akadt ösmerősöm,
Időmet itt nóbel mulatságban töltöm!

Örűltem, hogy épen nagy vadászat készűl,
Invitálva levén magam is vendégül;
Mulatság és ingyen… ah már fordul sorsom…
S másnap künn voltunk a sík pusztán, a sporton.

Gyönyörű reggel volt, – a tájék megéledt, –
A népesült tanyán víg mozgás, zaj s élet…
Itt lovat nyergeltek, ott ebet córkáztak:
Repesett a szive sok boldog vadásznak.

Magam is örülvén, kiszalad a számon:
Dicső, dicső! s nekem, ki először látom!
Ugy!? szólt egyik kutyász s végigmért mosolygva;
Én nem láttam semmi roszat e dologba’.

Kezdődött és folyt a nagyszerű vadászat:
Nyúl ugrott fel s erre száz eb neki lázadt;
Száz eb és hatvan ló, lovas ugyanannyi
Kezdett a nyúl után szörnyűkép rohanni…

Jól forgott a füles; egy óra, két óra…!
Sántult ló gazdája felpattant más lóra;
Jobbra… balra… vissza… tüskén, bokron s árkon…
Körűlte… utána… par force… minden áron!

Ebgomoly képződik… megvan! ah!… lehetlen!
Öröm s villanyos fény gyúlad a szemekben;
Kéz törik, láb törik, ló s embertag marjúl,
Eh, szót se érdemel… hanem a nyúl… a nyúl…

És ott feküdt a vad, – körűlte a falka, –
Nyúl, valóságos nyúl…!! Megvan füle, farka…
S a mosolygós ember lemetszvén a farkat,
Felém indul vele, – vajjon mit akarhat…?

Megsúgja szomszédom a lovagló sorban:
Vegye el s fizessen tíz forintot gyorsan…!
Nevetség tárgya lesz… ne nézzen oly görbén…
Elő a tizessel… ez itt szokás, – törvény!

Elveszem az izét, s míg forgatom, nézem:
Az a kutya-ember elteszi a pénzem…
Oh, számomra sehol sincs hát menedékhely!
Van mindig ki húz, nyír, van ki koppaszt és fej!
– – – – – – – – – – – –

Ugy kell neked Jóczik!
A hátad borsódzik
Az adakozástúl;
Emberség s becsűlet,
Amit kiván tőled:
Megvonod galádul.
Rest többet fáradjon,
Fukar többet adjon:
Büntetés ez s jól van!
Aztán hol járt, mint járt?
Megolvassuk mindjárt
E hires naplóban:

A drága fővárost odahagytam végre…
Vasúton voltam már, utam Bécsnek véve:
A vaggonban nyájas tisztes úr ült mellém,
Beszélgettünk; – gyárnok, vagy bankár, ugy sejtém.

Tárgy volt: szesz, vas, kőszén, cukorgyár stb., –
Valamit bolondul találtam kiköpni…
S hogy à propos: láttam a mozdúlatárúl…
És kisült: hogy sensal s actiákat árúl!

Nem kell tovább vasút; már tornya is látszott:
Mégis alig hittem, hogy elérjük Vácot;
Hol, – mely épen indult – gőzhajóra szálltam,
Izzadtam, lihegve, – boszúsan s ziláltan.

De itt is azonnal kedvetlen hírt hallánk:
Azt, hogy egy gépfűtőt képen csapott a láng;
Szegény!… s egy philanthróp segélni kivánja…
Ég-, föld- s viznek most ez divatos járványa.

Átkozott hely ez is, olyan mint a másik!
Maradnom kellett a közel állomásig,
Hol a partról mondám: sülyedj el miattam!
S pénzem, kicsibe mult, hogy meg nem sirattam.

Fuvarost béreltem, – megadva amit kért, –
Napjára tartással, huszonöt forintért, –
(Gaz tolvaj, ettől se válhattam meg szépen,
Váltóban alkudtunk, s követelt új pénzben).

Hová megyünk, uram? Hajts, amerre tetszik!
Ott hálunk meg, hová elérhetünk estig!
S kisvárosi kocsma kapujának szárnya
Nyílott meg előttünk, hogy az éj leszálla.

El voltam törődve s rögtön lefeküdtem,
De pokoli robaj indult meg fölöttem;
Mi az? hát táncterem, benne pedig bál van:
Legyen szerencsénk ott, instáljuk alássan!

Felkelés kegyetlen, mulatság izetlen…
De már dühben valék, s fizettem… fizettem;
Nagyon megszerettek… meghúztak… megkaptak
A dongó-egyletbe, s casinói tagnak.

Z- falvára értünk harmadik nap délre,
S oda csakugyan a nyájas sors vezérle;
Régi jó barátom, – mint a mult időkben:
Karját, szívét s házát nyitá meg előttem.

Biztosan vehetek hát már lélekzetet…
És kiheverheti lelkem, mit szenvedett!
Nincs kérés, zsarolás, attól védeni fog
A vendégszeretet és a vendégi jog.

Maga a szivesség a kedves házi nő;
Rend s jólét, – hát szobám csínja, csendje minő!
Velem minden lélek megosztja örömit,
Oh, mintha nem is most volnék először itt!

…Egy reggel valamit látok a pamlagon,
Mintegy oda hullva, vagy vetve hanyagon;
Nézem, kiterítem… csinos horgolt paplan…
– De mért lettem rögtön ilyen nyughatatlan…?

A kandallón közel papír hever, – hadd lám:
Szegény nőrokoné… kijátssza… nyolcvan szám…
Tovább az ablakon toll és tintatartó…
Értem… mily cselfogás! ez mégis lázasztó!

Esküszöm, nem írok…! s im »benn a reggeli!«
Hogy tudjam meg most, ha valaki kémleli:
Hány szám van általam megrakva, beírva?
– Két szem porzót tettem gyorsan a papírra.

Hogy ment a reggeli? már nem emlékezem,
Látásom ködös volt s lüktetett vakszemem;
S ködből, zűrzavarból kivált e határzat:
Rögtön menekülni, elhagyni e házat.

Az ívet megnézték: a porzó nem volt ott, –
Mint kötött rab, kit a véletlen feloldott:
Ki és el… ott hagyván e rövid levelet:
,Gyorsan távoznom kell, pajtás, Isten veled!’

Ki s el…! nem az utcán: – a kerten s a bércnek,
De zaj költ s késztett, hogy mégis hátra nézzek:
S ime emelt karok s kiáltás megettem…
Üldöztek… futottam, s meg is menekedtem.

Este lőn, – s bár végkép ki valék merűlve: –
Oh! mégsem a miatt rogytam le a fűre;
Végem, meg kell halnom…! s szememet bezárám…
Jaj, a vánkos alatt feledtem a tárcám…!
– – – – – – – – – – – –

Itt végkép megszakad
A Jóczik naplója.
Hova lett? nem látták,
Nincs semmi hang róla.
Tán előkerül még…
Azt bajosan hinném;
Vagy tán eszére tért:
Csuda volna szintén.

Naplóját megkaptam,
Ki is adtam híven, –
S most, kegyes olvasó,
Felkérlek egy íven,
Hogy semmi ne legyen
A tréfából hátra:
Adj néhány forintot
Jóczik sírszobrára!