A SÍRÁSÓ.[52]

A SÍRÁSÓ.[52] – Tompa Mihály

Közel szomszédságban, az erdőn
Két bogár élt sok ideig;
Egy elszáradt odvas fa törzse
Csendes tanyát adott nekik.

Szomszéd! vén vagyok, mond az egyik,
Maholnap már az életem!
Ha meghalok, kérlek, temess el…
Tedd e szivességet nekem!

Amit barlangomban találtok,
Az öszvegyüjtött kis vagyon,
– Családos ember vagy, reád fér, –
Legyen tiéd, nektek hagyom!

A bogár harmadnapra meghalt;
S mint szokás, az örökösök
Civódni, húzalkodni kezdtek
A rájok szállt vagyon fölött.

A hullát a lyukból kilökték, –
S mikor mindennek vége volt,
Akkor jutott csupán eszökbe,
Hogy még a föld szinén a holt.

Akkor nagy lomhán s immel ámmal
Kezdték a földet bontani;
De egy légy szólítá meg őket;
Mit csináltok, ti atyafi?

Temetkeztek? de a halottnak
Méltó tisztességet ki ad?
Várjatok csak! hadd hívjam össze
Szép énekű rokonimat!

Részvétel és sajnálkozás közt
Telik le a mi életünk,
Azért a megholtak körében
Seregestűl megjelenünk!

Jó lesz biz az! mond a bogárfaj,
Elhagyva dolgát azalatt;
S örűlt, hogy a halogatásra
Ily kedvező ürűgy akadt.

A légy pedig ment értesítni
Tolakodó, ocsmány hadát,
Hogy a kedvelt nyalakodásra
Mily biztos alkalmat talált.

Mert úgy van az: a gyászfelektől
Tisztességet nyer a halott:
Kik aztán az árvák kezéből
Kieszik a végfalatot.

Tisztességről beszélt a légy is,
De csak a torra gondola;
S mentűl előbb hogy visszajusson,
Sietséggel repűlt tova.

De ekkor sem tagadhatá meg
A kúcsongó természetet,
Valamit látván egy növényen:
Rá kiváncsian lelepett.

De a növény légyfogó volt.[53]
És rajta még meg sem pihent,
Levelét gyorsan összvecsapta,
S oda ölé a szemtelent.

Így lőn, hogy a gyászünnepélyen
Meg nem jelentek a legyek;
A bogarak pedig haboztak,
Várják-e, vagy temessenek?

Addig s addig, hogy a halottnak
Mely már feloszlott jobbadán,
Csupán a hűlt helyét találták,
Egy véletlen zápor után.

S a háznépben nagy zűrzavar lőn,
Lótott-futott a renyhe nép,
Egyik a másikat okolva,
Hogy el nem temették elébb.

És hogy mégis jóvá tegyék a
Történt hibát, ha még lehet,
Az erdőn gyorsan eltemettek
Minden hullát és tetemet.

És e foglalkozás azóta
Rajtok maradt nagy átokúl;
Rövid életükben ez ösztön
Űzvén ellenállhatatlanúl.

Hullát keresve szerte futkos,
És hirtelen sírt ás neki, –
– S belé vonván sokad magával, –
A sírásó eltemeti.