Végső nyomorúság

Végső nyomorúság – Szabó Lőrinc

Mikor Londont döngölte a Fau Egy,
csak összebujt, bármit veszíthetett,
háztömbök ötpercenkint freccsenő
poklában az igazi szerető;
éppígy – dönts bár, Sors, tiltást, terheket,
tonnákat rájuk, százat, ezreket,
tízezerszeres gondot, akadályt,
kétségbeesést, szégyent és halált:
kockázatukat szítod csak vele,
nem a lemondást: ők már sohase
változnak; pénzt csak, időt s ideget
morzsolsz; nincs több bűn, nincs oly rémület,
hogy száz aknával ne fúrná a vágy:
el-, el-, elérni egymás ajakát,
vagy, ha az már nem jut, egymás kezét,
vagy, ha még az se, szemük közelét,
vagy, ha… Jaj, a végső nyomoruság
romja alól… egymás… gondolatát…