Rémület
Rémület – Szabó Lőrinc
Ahogy hideg hasukkal mereven
összetapadtak, az a szerelem,
az a látvány a régi temető
árkában a hídroncs s a barna kő
között, ahol a hegyről lejövet
megláttam őket, az a jelenet
azonnal meghökkentett, bár alig
értettem, s inkább hogy egymást ölik,
vagy tán már meg is ölték, valami
effélét gondoltam, még akkor is,
mikor kissé megemeltem, előbb
(miként hittem) a férfit, majd a nőt:
aztán valami megborzongatott
s egyszerre minden eszembe jutott:
kettős gyönyörük négyes kapcsa, és
hogy most hetekig így maradnak, és
egyebek, Én, Te, s Isten, s így tovább. –
És rémülten néztem a két csigát.