Rémálmok

Rémálmok – Szabó Lőrinc

Még mindig a rossz álmok! Sokszor úgy
mentem ágyba, mintha kínpadra. Kút
mélyébe néztem, szakadékba; és
muszáj volt nézni! Húnyó szédülés
csavart forgatag tölcsérekbe. Nagy
farkas tört rám, bikák, bozontosak,
s tányérszemű kutyaszörnyetegek
– pedig útáltam a pecéreket! –
és bőszűlt bivalyok. Házunk megett
gyilkosok fenték fénylő késüket
s rablók: órákig lestük fekete
szorongásban, hogy hozzánk jönnek-e.
Repűltem, zuhantam. Tető, palánk
szakadt rám; tűz gyúlt fölénk és alánk;
és vizsgáztam s nem tudtam: émely és
szégyen őrjített s kétségbeesés;
s üldöztek, s már láttam a vonatot,
s az mindig-mindig tovarobogott.