Rózsadombi bolyongás
Rózsadombi bolyongás – Reményik Sándor
Ó, felkanyargó hegyi lámpasor…
Most minden este látom vonalad.
Hol ér az utca véget: nem tudom,
Tán csillaggá lett lámpások alatt.
Sajgó szívemben minden összefoly,
A földi fény s az égi jel…
Ne volna most, ne volna ily közel
Ahol Ő élt és dolgozott: a hely.
Az utca… sosem volt ily meredek.
Rózsadomb?… Dolomitok, Alpesek.
S tudom: ha hegyet hegyre hajigálnék,
Az Ő nyomába én hiába hágnék.
S tudom, ha csillagról-csillagra lépnék,
A közelébe még akkor sem érnék.
Ziháló mellel csak megyek, megyek.
Az Ő utcája nagyon meredek.
Most fent vagyok – állok a ház előtt
A novemberi tompa borulatban.
Itt küzdött, nálam százszor szenvedőbben
S ezerszer gazdagabban.
Itt szentelte meg a mindennapot,
Minden bút-bajt boldoggá avatott.
Itt élt, nálam ezerszer gazdagabban,
Mosolygott mandulafanyílás idején
S csillagtalan adventi borulatban.
Hányféle fényben látta ezt a házat!
Hogy szállt szívére alkony és alázat,
S hogy virrasztotta át az éjszakákat.
Messziről jöttem azelőtt ide.
Alig szóltunk egy szót – már válni kellett.
Átdobnám most szívem a Rózsadombon
Egy percre: Testvér, mit csinál a Lelked?
Közös tanyánk lett ama Rózsadomb.
Rózsadomb: édes-bús budai hegy…
Szomszédok lettünk: két közeli utca –
Csak egyik jobbra; másik balra megy.
Gül Baba kertje itt volt valahol,
Itt illatozott milliónyi rózsa.
– Ő tán a szent pogány kései lánya,
Töviseken elomló nőalak –
Milljó rózsából neki mi maradt?
A Kereszt és egy halvány gloriola.
A házuk előtt sokszor elmegyek most,
És idegenül elcsudálkozom.
Azelőtt csoda volt, hogy itt lakott,
Most itt-nem-létét tompán bámulom.
Sajgó szívemben minden összefoly:
A földi fény s az égi jel,
Ne volna most, ne volna ily közel
Ahol Ő élt és dolgozott: a hely!
Ziháló mellel csak megyek, megyek,
Az Ő utcája nagyon meredek.
Tudom nem érem el, – ha fenn vagyok
Vakon döbbennek rám az ablakok.
Hol jár Ő már: isteni Lehelet
Lángok, rózsák és csillagok felett!
Aztán, csak a kilincsre téved mégis,
S a gyermekei fejére kezem.
– A verseimet Ő így simogatta –
Lepattan lelkem hétzáros lakatja,
S mindennapra kikönyörgött rózsái
Tűnt illatát egy percig érezem.
