A csillagok üzennek
A csillagok üzennek – Reményik Sándor
Ó, mi szívesen félreállunk,
Mi sápadt, beteg csillagok, –
De hát, – mutasd meg a napot,
Amelynek nincsen alkonyatja,
S mely szakadatlanul ragyog,
Mutasd meg, kérlek, a napot!
Hirdetés
Azért, mert kell a napmeleg,
Kalászba hívni a magot,
S szökkenteni élet-csírába:
Le ne becsüld a csillagot,
Mely nem fogható cél-igába,
És magányosan – csak ragyog,
Le ne becsüld a csillagot!
Rövidülnek a nappalok, –
És az éjszaka egyre hosszabb –
Örülj, hogy vannak csillagok, –
S a csillagot ne ostorozzad,
Mert az éjszaka egyre hosszabb.
A nappal láthatatlan csillag
Az éji égre azért virrad,
Hogy tétova tekinteted’
Szelídebb fényben megfürössze –
S talán – lángoló nap az ürben
S talán Te látod csak kihűlten,
Mert Te vagy tőle messze-messze.
