Hirdetés
Hirdetés

Megnyugvás a sorsban

Megnyugvás a sorsban – Madách Imre

Istenem! mond a szirt, mért teremtél
Itten állni századokon által?
Korbácsolva a habok dühétől,
És csatázva a tengerviharral!

Vészredőzött homlokom kopáran
Áll, nem érzem a tavasz virágit,
Villám látogat csak, míg körűlem
Mindenen hő napsugár világit.

S ím, amint ekkép panaszol a szirt,
Messze földről szállva jön a fecske,
Szárnya lankad és lejjebb hanyatlik, –
Egy perc még! s a tenger eltemette.

Ott áll a szirt, mint állt ezredévig,
A madárka megpihenhet ormán
S háladalt mond, – fészkéhez legottan
Új erővel messzebb vándorolván.

S a kopár szirt nem panaszkodik már,
Ezredévre van vigasztalása:
Öröme a dal, s a végezetnek
Végtelenje – szent megnyúgovása.


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!