Terméketlen percek
Terméketlen percek – Kosztolányi Dezső
Szent termékenység – csókos hatalom –
most – most ölelj át és mostan hajolj rám –
lehelj fejemre ez éjféli órán.
Hirdetés
Mondd csendesen susogva: akarom.
Miért kötődsz te makrancos valóm?
Miért vagy önmagadnak ellene?
Most úgy érzem, hogy sírni kellene,
amint sír néha az ég bús szeme,
ha nem tör ki az égiháború,
s a vajudó felhő oly szomorú,
mintha robbanna a tüzes patak már –
s csak vár.
Mostan cikázik át fejem felett,
dadogva már a nyelvemen lebeg,
mind ami volt, van és lesz, megjelen –
mondd ki, hiszen meghal tenélküled –
a végtelenség már felém üget.
Terhes fejem lehajtom csendesen,
s imára szorítom görcsös kezem.
S amerre nézek, nincs sehol, sehol könyörület.
Meddő, bús asszonyok kulcsolják így a kezüket.
