A fekete asszonyhoz
A fekete asszonyhoz – Kosztolányi Dezső
1
Amíg dühös, rengő tusáktól
porzik s remeg a deszka-színpad,
s a rémület lelkünkbe átfoly,
s jéggé fagyasztja ajkainkat,
hogy eltünik minden csinált máz,
s a hős kegyetlen kedvbe lármáz,
átkozza zordon földi sorsát,
s kacagja, hogy győz a gonoszság:
te páholyod bíbor homályán
vörös selyemruhádba ülve,
nézesz a villanyfényes ürbe,
s hóválladat vonod, csodás lány.
Hogy porba ér a hősi homlok,
te felkacagsz; „Ó, mily bolondok!”
2
Szívem dobog, majd megrepedve,
bár az örömre nincs nagy ok.
De mégis, ó, elismered te,
hogy érdekes egyén vagyok!
Az éjszakákat átvirrasztom,
s csak három órakor eszem,
vánnyadt, siralmas színü arcom,
s vadul kalandoz az eszem.
Nincs nyugtom e kopott világon,
egy más honért sóhajtozom,
nem jő szememre éjjel álom,
és sárga horpadt homlokom.
Bordám repedt, a mellem odvas,
kedvem korán megvénhedett,
s titokzatos regéket olvas
múltamból égető szemed.
Szemem egy síri nyughelyet vár,
s a porba csüggeteg keres.
Mindez való… de énnekem már,
hidd el, nagyon nem érdekes.
3
Előkelő és hallgatag vagy,
arcod fehér, mint a viasz.
Unod a bókolást, a tömjént,
s mégis szüntelen hóditasz.
Reám meredsz nagy bús szemeddel,
míg rád tekintek s álmodok,
s forró, fehérlő ujjaiddal
megsimítod a homlokod…
4
Ilyen hamar és immár vége, vége,
aludni térsz, s elzár a kripta-gát,
az éjszakába dúlt árnyak mozognak –
Jó éjszakát!
Hűs csókok árnya, bús vágyak halála
követ a néma holt rónákra át,
s hideg sírodba én is elkísérlek –
Jó éjszakát!
Megigazitom a halotti párnád,
életre csókolom majd lila szád,
és felhozom az elmulást magamban –
Jó éjszakát!
S ködlő november tenger pusztaságán
zokogva gondolok magamba rád,
s belé sírom a kongó vak sötétbe –
Jó éjszakát!
5
Félsz tőlem? Ó, ne félj.
Édes kín a veszély.
Rohanj a harcba s vessz,
a nőnek sorsa ez.
Légy vad, kevély,
ne félj, ne félj!
Ugorj hozzám közel,
ma rózsalomb föd el.
Sáppaszt, fulaszt, gyötör
a vérpiros gyönyör,
a szenvedély.
Ne félj, ne félj!
Ma, édes angyalom,
ajkad megharapom,
s tudd meg, nincs édesebb,
mint ez a gyenge seb,
égése kéj,
ne félj, ne félj!
6
Szeretlek, terméketlen asszony –
mert megviselt a kéj, a festék,
a bor, a csók s a lázas esték!
Szeretlek, terméketlen asszony,
gyermektelen s finom gyerek-nő,
te lányosarcú, buja, meddő!
Szeretlek, terméketlen asszony –
mert mégis anyja vagy te soknak,
kik néked a kéjről dadognak!
Szeretlek, terméketlen asszony –
mert lelked éjsötét, kiégett,
s majdnem megérted az enyémet!
Szeretlek, terméketlen asszony –
te, a sötét éj rózsaszála,
akit sosem köszönt a hála.
Szeretlek, terméketlen asszony –
mert bár ezren nyomodba lesnek,
nyugodt, fehér s hűs szikla-tested.
7
Halódó lámpám sárga fénye halvány,
a csillagok is hamvadt fényüek,
olyan hideg van, mint a kripta alján
– Tüzet, tüzet!
A jég sugára ég merész agyamban,
mert rajtam a tél orgiát ület,
vérem zubog, mint óriási katlan
– Tüzet, tüzet!
Halottfehér lesz csüggedt, méla arcom,
künn a vidék is holt – ó, őrület,
álmos vagyok már rég, és mégsem alszom
– Tüzet, tüzet!
Ó, Lidiám, rohanj vadul karomba,
ne hagyj megfagyni ily egykedvüleg,
szívem, e vészharang, zúg kongva-bongva
– Tüzet, tüzet!
Főmhöz kapok, már látom, itt nem áll más,
csupán a tested fénylik, mint üveg,
s kitör szívemből a rekedt kiáltás
– Tüzet, tüzet!