Hirdetés

Szonett egy szoborra

Szonett egy szoborra – Kosztolányi Dezső

Egykor mi is majd így fogunk megállni,
     mint ez a kőben szenvedő alak.
Leroskadó, merev ivek csodái,
     síró tagok, jajongó vonalak.

Így meredünk meg bánatunkba halkan,
     mikor az égre-ordítás kevés.
A fájdalom ez, néma, mozdulatlan,
     a végtelenbe beledermedés.

Az önmagába fúló néma Kín –
az ős Szükség a végzet partjain –
hátrálni nem tud s nem előremenni.

Önroncsain bús diadallal áll,
s nincs fogcsikorgatás – és nincs halál –
nincs békülés – és nincs könny. Ez a Semmi.


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!