Hirdetés

Az országútak vándora

2 perc olvasás

Az országútak vándora – Kosztolányi Dezső

Reggel korán megy álmos arccal,
hogy a sinek közt a rudak
dörögnek a vonatkeréken
s bús és nyomott a hangulat.
A színes lámpák közt botorkál
s amíg fanyar köd száll oda,
eltűnik egy sötét kupéban
az országútak vándora.

A éji lámpást nézi halkan,
Indul, – de ezt nem tudja más.
S eszébe jut, hogy teljes élte
egy zaklatott, nagy utazás.
Nő keble nem piheg feléje,
otthonja bérelt szálloda,
s ásítozik, nyújtózkodik rá –
az országútak vándora.

Cél nélkül vágtat a nagy éjben,
körötte jégcsap, hómező.
A gőzvonat hörögve fut csak
s kétségbeesve könnyez ő.
Egy-egy családos lámpa fényét
bámulja búsan, tétova
vonatja izzadt ablakából –
az országútak vándora.

Bőrvánkos a párnája néki,
a célja egy-egy pályaház.
Ha célhoz ér, szivében újra
ezer borús remény csatáz.
A sínre néz csüggedt szemével,
mely fut, de meg nem áll soha
s leroskad a nedves kavicsra –
az országútak vándora.

Néhány igéret a vagyonja,
az is szinetlen már s kopott.
Hamvadt szemekkel néz a múltba
s reményre nem talál okot,
nem hisz miben se, gyáva, önző,
nyugodni gyenge, ostoba.
Úgy pusztul is el egymagában –
az országútak vándora.


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!