Hirdetés

Éjeim

Éjeim – Katona József

Midőn a Halottaknak
     Órája megkondúl
   a várbeli Toronyban,
s az éjféli csendpompáknak
     lepli közt vadon dúl
   a zúgó hang e honyban –
Midőn az elálmosult
     Táj e zaj szűntére
   majd új szendert kezd elő,
s a régen bemohosult
     fáknak Levelére
   ismét leül a szellő –
Midőn a Hold hunyni megy,
     s még haló súgára
   is egy Jóéjtszakát int,
s a végső ezüst hím egy
     Tölgy gyepes aljára
   párnát jelelve kacsint –
Midőn egy véghetetlen
     szent Kéz fél világot
   szunnyadásra biberész,
hol ésszel érhetetlen
     magosságra hágott
   az erőtlen ember-ész:
Ah! akkor én nyomorúlt
     teremtmény, e rendes
   Temetőn magam nyögök,
s múlnak, mint Holtra borúlt
     egy Sírónak csendes
   fájdalmain, a gőgök –
Akkor én a lankadó
     bú közt lépdegélek
   egy bokortol másikhoz,
s menten nézi szaladó
     csillagit a lélek,
   hogy örömöt mellyik hoz.
Lehúllt a Rózsalevél
     tavaszi ágárol
   súgár törsökömnek.
Szent Idő, hová levél?
     melly virgonc vágyárol
   jeles vagy örömömnek.
Mint irigylem sorsodat
     árván nyögdécselő
   Madár – te sírt keresel;
de én hűs koporsódat
     kerűlöm, mert él Ő,
   ki magához kevesel.
Keccsel teljes szülemény,
     de (mint az éjtszaka)
   nem kedvező Kegyelem:
el is tűnt már a remény,
     és ha sírok, csak a
   visszhang jajdúl el velem.


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!