Hirdetés

A KASTÉLYBELI LÁNYRÓL

2 perc olvasás

A KASTÉLYBELI LÁNYRÓL – Kaffka Margit

Az anyja rendben tartott sok léhűtő cselédet,
Kastélyasszonynak hívták. Minden kulcs nála volt.
Az apja – (úgy mesélték,) – a gróf. Sok furcsa gépet
Babrált a vén toronyban és könyveket magolt.
Míg ifjan forrt a vére, szegény, közrendű házból
Úgy hozta el a gróf az asszonyt hajdanán,
Majd – megtűrte cselédül. Ám valamerre távol
Klastromba nőtt és tegnap került elő a lány. –
Úgy mondja, aki látta:
Olyan, akár a képen az öreg méltósága…

Mint egy fehér apáca, csendes volt, halovány,
És szomorún lézengett, amíg nap-napra telt.
Ám egyszer – tudj’ az ég! – e szótalan leány
S apja, a furcsa vén legény, egymásra-lelt.
És fenn a vén toronyban együtt tanultak este,
Vagy nézte karcsú, szép kezét a zongorán…
Azt mondta: „kis leányom!” – Az anyja sírva leste
És távol rokonok szörnyűködtek: „No lám!
Megérjük még talán,
Grófnő lesz, örökös lesz az a fattyuleány.”

A gróf kapott azontúl sok, hosszú levelet
És hivatta az asszonyt. Ideges volt kicsit.
Így szólt: „A lány… a lányom szerencsés nem lehet,
Ha ösmerik az anyját. Ön nem maradhat itt.
Kap évdíjat… Holnap majd gyűlésez a család…
Velük én szembeszállok… A gyermek az enyém!
Ejh! Gyűlölöm a sírást!… Most hordja el magát!”
És indulna az asszony… Oly roskadozva mén,
A küszöbön megáll, visszatekint szegény,
Mintha valamit várna,…
És akkor szomorún, némán megindul utána
És elmegy véle a lánya.

1905


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!