(MÉG NE UTAZZ EL, SÁRIKÁM…)

(MÉG NE UTAZZ EL, SÁRIKÁM…) – József Attila

Még ne utazz el, Sárikám, Pozsonyba,
  hanem maradj velem,
ne hagyj el, ahogy itt hagyott, osonva,
verseim közt a másik szerelem.

Semmi se vár ott, jól tudod, te kedves,
  csak ismert unalom,
mely szivarfüsttel fejed körül repdes,
mig kártyát keversz s forog a malom.

Alszik egy kisded, tátva gyenge szája –
  az ilyen csöpp gyerek
fölriad, érzi, nincs ott a mamája,
így fölriaszt, hogy nem leszek veled

1937. jan. 6.