JUTKA VERSE
JUTKA VERSE – József Attila
Kislány ő még, a mamája nyujtózkodva karjára veszi,
Odahajol az arcához, az őzek dalát beszélik el néki szemei,
A villamosok hajnali csengését, meg a legmagosabb fenyőfa csúcsát,
Kék lángocska lobban ott föl, mutatja a nagy fenyő utját,
Ő a fenyőfa akarata, odaszól a fának: Nőssz-e már?
Tudsz te nőni, hát még hogy a kisgyereknek homlokából rád száll a madár,
Néked kinálja ceruzáját a kisgyerek, ugy tipeg által a folyó tükrén,
Ugrándozva várja mamája, eléje megy sebesen, büszkén,
Ahogy lehajol az árban, melle csengve a habokba ér –
Mögötte meg szőke halomba kereken frissen hull, száll a kenyér.
Hirdetés
1926. márc.
