A tavaszhoz estendén

A tavaszhoz estendén – Fazekas Mihály

Itt vagy hát már óh kezdetnek
     Legfelségesb példája,
A felserdült természetnek
     Nagy pompájú mátkája!
Jer, tiszteljük szűz keblébe
     Hol kis zefir puha szele leng
S a rábámult csendességbe
     Egy andalgó fülemile zeng.
Itt, hol még egy bódúló is
     Egy percet meghiggadna,
Egy országot feldúló is
     Lágy érzéssel borzadna,
Itt érezzük, hív pajtások,
     A szent erkölcs nemes erejét,
Hadd kapkodják másutt mások
     A képzelt jó buja kebelét.
Jertek, hívek, s a gunnyasztó
     Hajnal lassú lángjánál
Áldozzunk a szívforrasztó
     Egyesség oltáránál,
A titkok szent egyházának
     Igy ballagjunk falai körül,
Míg a kétség árnyékának
     Bóldog lelkünk felibe nem ül.
Addig a szép természetben
     Hordjuk tisztán szívünket,
Még itt egy ily víg életben
     Kezdjük dicsősségünket,
Hadd búzgassa mindég vérünk
     Jó erkölccsel tele szeretet,
Úgy mindent oly vígan érünk,
     Amint értünk ma kikeletet.