TEMETŐI TAVASZ
TEMETŐI TAVASZ – Babits Mihály
1911.
Honnan is ismerem én e bús temetői tavaszt már!
Gyermek voltam… rég… Laktam a méla falun…
Oly gyönyörű szép volt, hogy minden olyan szomorú volt:
vittem friss koszorút, jártam az ó temetőt.
Oh, gyönyörű szomorúságom, szomorú gyönyörűség!
gyermeki gyémántkönny! Óh, temetői tavasz!
Mellettem gyászfűz és szépszemü fekete néni…
Élni kivánt a holt, halni kivánt aki élt…
Szürke hajók az ég óceánján nesztelen úsztak:
sárga pamlagokat szórt e hajókra a nap;
sárga pamlagokon szép meztelen angyalok ültek,
meztelen angyalokat néztem az ó temetőn.
Már az esteli harmat a síri virágokon ingott
(könnyes kis gyermek, friss temetői virág!)
Hirdetés
Megjelent a 927-ben kiadott első «Versek» kötetben.
