AZ ARANYSZŐRŰ KECSKÉK
AZ ARANYSZŐRŰ KECSKÉK – Babits Mihály
(Magas part a Balaton mellett, kilátással.)
A királyi csősz:
Pista öcsém, hej hó! ördög egye májad:
megin’ így elkószálsz? Hova lett a nyájad?
A pásztor:
Lenn késik az aljban.
A csősz:
Csípjen meg a kánya:
híjja lesz a juhnak.
A pásztor:
Bánja aki bánja.
A csősz:
De nem addig, öcskös, ne beszélj így, héka,
míg garasod nincsen, legalább egy véka.
Bánja aki bánja? Bánja majd a gazda.
Az ilyen rossz szógát szóval se marasztja.
Fel is út, le is út, kiadja a béred:
barna bugyor, kis pénz, mehetsz, ahol éred.
A pásztor:
Nem szorulok pénzre.
A csősz:
Nem ám a Krisztussát!
Az utolsó bakter is kéri a jussát.
Krisztus koporsóját sem őrizik ingyen.
Esz a fene téged – nincs ki nálad minden.
Nincs rendben a szénád; kutya van a kertbe:
bolygsz szerte bolondul, mint az Orbán lelke.
Egy kerékkel több van, vagy kevesebb esmég.
No csak veszne eggy el, az ugyan jól esnék!
Az eszed csáléra, míg a lábad hajszra
tátogatsz a holdra, mint valami sajtra.
Mit lesel? Az angyalt? Vagy a sült galambot?
A pásztor:
Csak nézem a felhőt és nézem a dombot,
a Balaton habját, a lobogó lombot,
és hallgatom szólni a lomha kolompot.
Ugar az én lelkem, hol nem terem élet,
bús legelő, melyen legel a nyáj mételyt:
télen, ha a rossz szél sűrü havat szűr szét
s pelyhekből a földnek szövi prémes szűrét,
s búsul a rab bárány a borús karámban:
a lelkemet látom ebben a bárányban.
Legjobban szeretnék…
(Ezalatt jön Meseország királyának kísérete, az egész udvar, hölgyek, férfiak vegyest. Mintegy sétálnak a gyönyörű időben; gyalog jönnek, a kocsikat hátrahagyták. Egyenkint buknak elő a part megől.)
Első udvaronc (előbukik):
Egy regényes pásztor!
A pásztor:
… elmenni világgá a holdújuláskor,
a világ végére, Operenciára,
vagy el a törökre, vagy a franciára…
A generális:
Derék fiú mégis!
A pásztor:
Vagy nem, sehova már:
meghalni szeretnék!
(Lassan feljön a dombra a nyáj, szamár, kos, birkák, kecskék, hátrább komondor.)
Egy udvarhölgy:
Ni, egy szamár!
A csősz (a pásztorhoz):
Szamár!
Mondanék valamit – csípje meg a kánya –
de tudom…
Másik udvarhölgy:
Ni egy kos!
A csősz:
…nem nézel a lányra:
lány nélkül is meg van az eszed zavarva.
Az udvarhölgy:
Csengő van a nyakán, és görbe a szarva.
A csősz:
Adj Isten jó napot!
A generális:
Fogadj Isten, öreg!
Az udvaronc (kezdve):
Nincs a szerelemnek…
A generális (a csőszhöz):
Hogy ityeg a fityeg?
Az udvaronc:
Nincs a szerelemnek határozott tárgya
ide-oda röppen – a semmibe – vágya.
A fiatal szívnek nem kell a valóság
csiklandják az orrát gulisztáni rózsák,
Szerelmes a fiú, de nem tudja, kibe.
Első udvarhölgy:
Ni virág!
A csősz:
Tán biz a mennydörgős mennykübe!
Hogyha szerelmes vagy, csókold meg a Pannát.
Az udvarhölgy:
Rezedát… gólyahírt… zsályát… majorannát…
A bojtár (magába morogva):
Kóbászfű, az annyát!
A csősz (a bojtárhoz):
Te számold a nyájat!
Egy hölgy:
De szép a Balaton!
Másik hölgy:
Juj! az ökörnyálat!…
A bojtár (a nyájat olvasva):
Egy, kettő, három, négy…
Másik bojtár:
Ahun hajt a Bodri!
Egy udvaronc:
Hát Tihany merre van?
Másik udvaronc:
Tiszta idő!
A generális:
Ott ni!
Udvarhölgy:
Milyen édes, selymes, hosszúszőrű juhok
és kecskék!
A bojtár:
Húsz, huszon…
Másik udvarhölgy:
Hallga, a nád suhog!
Generális (halkan az udvaronchoz):
Erre ment a felség?
Udvaronc:
Nem erre ment; mégsem…
Fiatal udvarhölgy:
A szememmel láttam.
Udvaronc:
Óh az a nagy kék szem!
Boldog akit meglát.
Fiatal udvarhölgy:
Úgy boldog a király.
Egy másik udvaronc:
Ily messze se ment még, amióta kijár.
A generális:
Mily különös ötlet… így egyedül járni.
Udvaronc:
Mennyi felelősség!
Másik udvaronc:
Történjen akármi…
Harmadik:
Mi vagyunk hibásak.
Első:
Tán kérdeni kéne.
Öreg!…
Lányok (jönnek énekelve):
Járt utánam hét falu legénye.
A legelső udvaronc:
Ilyesmi sem eshet, csak Meseországban.
Másik udvaronc:
Nem ügyeltél erre egy öreget – zsákban?
A csősz:
Zsákban?
A generális:
Zsákruhában.
A bojtár (befejezve az olvasást):
Híjja van a nyájnak!
A generális:
De olyan az arca, akár a királynak.
A csősz:
A királynak? Akkor tán a királyt lássam?
Láttam, nem is egyszer, követem alássan,
jól ismerem én Őfelsége személyét,
szolgáltam inasként királyi szeszélyét.
Azután vén lettem, s ki falun születtem
a király csőszinek ide kéredzkedtem
a falun meghalni, a Balaton mellett
hol a kedves birkám legelőször ellett,
ahol legelőször vigyáztam a nyájra,
mielőtt vigyázni vittek a királyra.
Mostan, hogy a felség idejött, mint mondják
betegült lányának viselni a gondját
hogy a láthatatlan balzsam, amit Isten
szent keze kevert el levegőben, vízben,
gyógyítsa szegénykét, sokszor…
A bojtár:
Pali bácsi!
A csősz:
…látom, amint erre…
A bojtár:
Híjjas a nyáj!
A csősz:
Ácsi!
Sokszor, amint mondom, látom ő felségét…
A bojtár (a pásztorhoz):
Híjjas a nyáj, Pista!
A pásztor:
Ejh, hagyj vele békét!
A csősz:
Látom, amint méláz csupa zsákruhában
és nézi a földet egyedül magában,
mivel, amint mondják, érti is a mágiát,
netalán lányának leli orvosságját,
naphosszra magában keresi a gyógyírt:
engem, öreg szolgát, néha meg is szólít.
A generális:
De ma még nem láttad?
A csősz:
Nem láttam.
Udvaronc:
Azonban
mehetünk.
Asszonyok (súgva a csőszhöz):
Szóljék kend.
Mások (éppúgy):
Mondja neki.
A csősz:
Mondjam?
A generális:
Mi itt, önök arra –
A csősz:
Kegyelmes uraság
engedd meg egy vén fej együgyű mondását,
de tudni szeretné férfi, gyerek, asszony,
hogy érzi magát a felséges kisasszony?
A generális:
Nem beteg az épen.
Udvaronc:
Csak ideges, gyenge.
Másik:
És bú a világtól.
Harmadik:
Kit se bocsát szembe.
Udvarmesternő:
Semmi etikétnek nem tartja szabályát.
Orvos:
Kincsért sem akarja elhagyni szobáját.
Udvarhölgy:
Hol a szőnyegekbe léptek belehalnak.
Másik:
Nagy kárpitok ontják bársonyuk a falnak.
Harmadik:
Ott ül arany trónon naphosszra magában.
Negyedik:
Éjjel hever ébren arany nyoszolyában.
Ötödik:
Kedves papagálya mellette rikácsol.
Hatodik:
Fekete ajtóban a gonosz szú ácsol.
Parasztasszonyok (egymás közt):
Fekete ajtóban ácsol a gonosz szú.
Hetedik:
Hosszú neki a nap, az éjszaka hosszú.
Udvaronc:
Nem szól soha szót sem.
Másik:
Nem nevet az ajka.
Első udvarhölgy:
Hiába vidítja a komorna, dajka…
A generális:
Önök itt, mi arra!
Első udvarhölgy (távozás közben):
…a bohóc, a doktor. (Mind el.)
Parasztasszonyok (egymás közt):
Királynál boldogabb a parasztnép sokszor.
Egyik:
Tán erre jelentett a földindulása.
Egy öreg:
Háború lesz, véres, akárki meglássa.
A csősz:
Vörös az ég, szél lesz.
Az öreg:
Mondtam ugyan régen:
a szakállas csillag járt multkor az égen.
Egy másik:
Az az Úristennek a mutatóujja.
Egy fiatal:
Hallgasson el ked már, mer az Istók fújja!
Az előbbi:
Hát ki az az Istók?
A fiatal:
Az a kecskepásztor.
Az előbbi:
Hogy én elhallgassak, ha ilyen flótás szól?
Hiszen hét falunak ő volt a csihása,
málészkodni nem volt hét faluba mása,
lányra csak úgy pislog bamba szeme sandán –
Hé! a királylányra gondolsz oly búsan tán?
A pásztor:
Nem a királylányra, – nem lány, se nem asszony
akiért a bánat szivemen szakasszon:
a lányra nézek, csak a nótám nézem,
s felejtem az asszonyt, ha a nóta készen.
Egy legény:
Akkor mire gondolsz?
Másik:
Tán a híjjas nyájra?
Harmadik (gúnyosan):
Juhaidnak híres, aranyos gyapjára?
A pásztor:
Nem, nem a kecskékre, nem is a birkákra,
hanem a világra… a messze világra…
Egy paraszt:
Jó lesz hazamenni: a falu van messze.
Másik:
Gém bömböl a nádban.
Első:
Mindjárt jön az este.
Második:
Fenn szólnak a tücskök, lenn szólnak a békák.
A pásztor:
S borulnak a földre aranyszögű vékák.
Egy asszony:
Mindig ilyen furcsát mond.
Másik:
Furcsa a legény. (Mind elmennek.)
A fiatal lány (súgva):
Ha senki se szeret, Istók, szeretlek én. (Elszalad.)
(A csősz és a pásztor ketten maradnak. Alkonyodik.)
A csősz:
Megvan-e kapcádban a hibádzók ára?
A pásztor:
Nincsen.
A csősz:
Micsinálsz hát? Hogy tér meg a kára?
A pásztor:
Sehogy.
A csősz:
Akkor mi vár az ilyen szolgára?
A pásztor:
Elmegyek világgá vagy Amerikára.
A csősz:
Ahhoz is ám pénz kell.
A pásztor:
Ej, van nekem pénzem.
A csősz:
Már hun a fenébe vóna?
A pásztor:
Oda nézzen!
Fenn a magas parton most mennek a kecskék
s a fehér bárányok mint gyenge szüzecskék
a hatalmas Estnek csodatemplomába,
hol ezer az ének és ezer a lámpa,
hol a vén diófa szent oszlopot állít
s csodamélyen terjeng a bíborszín kárpit
fejhajtva a sorban ájtatosan…
A kecskék:
Mek, mek,
A pásztor:
…egy régi zsolozsmát bólintva mekegnek,
egy régi zsolozsmát, milyet a pap nem tud,
mely egy örök szónál tovább sohasem jut
de azért az Égnek ez kedveszerinti
s aranyával őket kegyesen behinti.
Odanézzen, nézze! aki nem lát, dőre!
Most mind arany, ugy-e? A kecskéknek szőre,
a juhoknak gyapja és szarva a kosnak –
Nem akarják látni a dőre okossak,
kicsúfolnak érte – de azért én látom:
ez az én vagyonom! ez a királyságom!
mely elvehetetlen és pazarul omlik,
soha el nem vész és soha el nem romlik.
Ott van a szememben, ott van a lelkemben,
minden bánatomban, minden gyönyörömben:
Nekem adta Isten a zápor ezüstjét,
az éjjeli égnek leborított üstjét,
tócsa szivárványát, kapolyák márványát,
a fellegek égen legelő bárányát,
hópihe gyémántját, melyet a szél kerget,
s hogy drága szemekből bányásszam a lelket,
az aranyos csillag enyim a mennybolton:
az egész világot a szememben hordom.
A csősz:
De nem ad a zsidó semmit az ily kincsre.
A pásztor:
S oly hely, ahol adnak, e világon nincs-e?
A városig, ahol megbecsülik, értik,
megyek, ha a lábam lekopik is térdig.
Bokorba születtem, árván növekedtem,
és hátra ha nézek, nincs senki mögöttem:
nem is nézek eztán soha többet hátra,
mindenütt hazám lesz a magas menny sátra.
Kell lennie népnek, kellett lenni mindég,
kik aranyra váltják szemeimnek kincsét,
kiknek igazabb pénz juhaimnak szőre,
mint mit a ládában rejteget a dőre.
Aranyon kel itt lenn minden gyönyörűség:
de az én aranyom maga gyönyörűség.
Nincsen arany nélkül e hazában élet:
de az én aranyom maga magas élet.
Elmegyek a néphez, aki méltó arra,
s kiszórom a kincsem keletre, nyugatra,
és ha lesz jutalmam, világ pénze, jó sok,
akkor is énnékem ők lesznek adósok.
A csősz:
Ejnye, talán bizony bűbájos a flótád?
A pásztor:
Nem, nem is a flótán fujom én a nótát.
Összetöröm flótám buta, száraz fáját
(kettétöri)
már régen meguntam hitvány muzsikáját;
nem kell nékem semmi, se flóta, se kóta:
a világ a kótám, én leszek a flóta,
a világ zenéje muzsikál át rajtam,
a világ szavának kapuja lesz ajkam,
nyelvem a világnak lecsapódó hídja,
mely a világ útját szemtől szemig nyitja;
alatta a lelkem gyors csermelye zuhog
s a hídon át járnak aranyszőrű juhok.
S tudja, mik e juhok? Selymes szavak…
A kecskék (messzebbről):
Mek, mek.
A pásztor:
… mik e csermely fölött rigmusra ügetnek
s mert dúsan ég rajtuk a világ dús napja,
mindenik juhomnak színarany a gyapja;
s lélektől-lélekig nem megy a nyáj pőrén:
viszi a világot aranyszínű szőrén.
Ez ám az én nyájam, akivel vesződöm:
s gazda juhával csöppet sem törődöm,
a magamét hajtom, hizlalva kövérre,
lelkemtől lelkekig, lelkek örömére.
A csősz:
S merre felé indulsz? Hová mégy!
A pásztor (csüggedten):
Nem tudom.
A csősz:
Jobbra-e vagy balra? Mely néphez? Mely uton?
A király (már egy ideje a part mögött félig elrejtve hallgatott):
A királyhoz indul.
A pásztor:
A királyhoz…
A király:
Nyomban,
hogy a beteg…
A pásztor:
…lányát…
A király:
…vidítsa…
A pásztor (megreszketve az örömtől):
…dalomban!
A csősz:
Felséges királyom…
A király:
Szegény kis madárkám,
étel-ital nélkül szótalan ül, sárgán.
A pásztor:
Hol a szőnyegekbe léptek belehalnak,
s nagy kárpitok ontják bársonyuk a falnak.
A király:
Kedves papagálya mellette rikácsol.
A pásztor:
Fekete ajtóban a gonosz szú ácsol.
A csősz:
Fekete ajtóban ácsol a gonosz szú.
A király:
Hosszú neki a nap, az éjszaka hosszú.
A pásztor:
De ha én eresztem juhaimat széllyel,
rövid neki a nap, rövid lesz az éjjel.
A vén nap, a vén hold, messze kihajítva,
úgy gurul az égen, mint két csodalapda,
amellyel a Nyugat s a Kelet lapdázik.
A király:
De ha arany nyájad vidítni hibázik,
előtted a vérpad: készülj a bitóra
mert a halálodnak ütött azon óra.
Ha pedig győzni tudsz a szomorúságon,
a tied a lányom s fele királyságom.
A pásztor:
Csak arra születtem s nem egyébnek élek,
hogy nagyot álmodjam és álmokat éljek.
Az álom az élet: s ha szép az az álom,
életemet érte sohasem sajnálom.
A király:
Jer, fiú, sajnálnám, ha a halál várna. (Elvezeti.)
Egy udvaronc (a másik oldalon felbukkan):
Itt a király!
Kövér udvaronc (szintén, lihegve):
Csak ily messzire ne járna!
Másik udvaronc:
El ne hagyjuk többet.
Harmadik:
Csitt, mer észre vesz még.
Udvarhölgy:
Kit vezet a karján?
A csősz (az elvonulóknak):
Szerencsés jó estét!
A király hangja (menet):
Lehet, vissza se jössz: nem is nézel hátra?
A pásztor hangja:
Látni és dalolni megyek a világba.
(A csősz egyedül. Csend. Pásztortüzek gyúlnak.)
A csősz:
No ez aztán legény!
A békák:
Brekekeke.
A tücskök:
Zip, zip.
Halászok (éneke a part felől):
Balatoni halászlegény
hálóját kiveti szegény,
fog beléje három halat,
de magának egy se marad.
A csősz:
Mi lesz most a nyájjal?
(Meglátja a parton a bográcsozó halászok tüzét.)
Hívok embert.
Hip! hip!
Halászok éneke:
Eggyet elvesz a főbíró,
eggyet a vicispán kiró,
harmadikat szeretője
édes párja kapja tőle.
A csősz:
Hé, Marci!
A halász hangja:
Mi kő no?
Másik halász:
Éppeg vacsorálunk.
Harmadik:
Kednek is jut, ha gyün, valami még nálunk.
A kecskék (messziről):
Mek, mek.
A kolomp (messziről):
Kling, klang.
A kecskék (messziről):
Mek, mek.
A csősz:
Szívesen, de máskor.
Kiabálj, segéljen valamelyik pásztor
nyájat beterelni.
Halász:
Hó!
Másik halász (énekel):
…gyet a vicispán…
A békák:
Brekekeke.
A tücskök:
Zip, zip.
A fiatal parasztlány (visszaoson):
Pista… (fülelve) Pista!…
(sirva) Pistám!
(Függöny.)
