A HARMADIK EMELETEN

A HARMADIK EMELETEN – Babits Mihály

Óh micsoda reggel! Szemem semmit se lát
a négyszögü ablak szürke tábláin át.
  Ólomlemezekkel
vannak beszögezve; s azt hiszem, talán itt
csak vidám kedélyed világa világít –
  óh micsoda reggel!

Jó így lakni, édes, magoson, magoson,
mikor ragyog a kék, tavaszon, tavaszon
  s mint sziget az égben,
horgonyzó léghajó szőnyeges lakásunk
és kívülről csupán egy-egy fecskét látunk
  suhanni a kékben.

De még jobb, de még jobb – mikor nincs más világ,
csupán az emberé, s szemünk fecskét se lát –
  ilyen szürke télen,
mikor nincs más világ, csupán az emberé,
akkor még jobb, édes, ki se látni belé
  s lenn tudni azt mélyen.

Ez a mi nagy próbánk: kínjait érezni
s köztük ős, szent, vidám magvakat őrizni
  – simítsd hozzám orcád! –
Látod, hősen, tisztán, s boldogan maradtunk,
előttünk köd, mögöttünk köd, és alattunk
  egy elsüllyedt ország.