Hirdetés

A FÖLDRENGÉS

2 perc olvasás

A FÖLDRENGÉS – Arany János

(V. ö. Toldi szerelme, XII. ének. 25-27. versszak)

1853-1855

………………………….
De ime! az ég föld hirtelen feltámad:
   Az ég alkotmánya össze akar dőlni,
Majd a földet érik iszonyú felhői;
Nem szél fú… torony, ház reng belé s megszakad;
Nem eső esik, mert minden csöpp egy patak.

Egybefoly a dörgés; csattog szakadatlan,
Villámlástól az ég egy pokoli katlan,
Fellázad a tenger, messze, nagy mélyen be,
Nyomúl a szárazra, a folyókkal szembe.
   Visszafut a folyam, vissza kútfejébe,
Rejtőzni akarván anyja kebelébe,
Vagy szélt vesz a síkon, hogy ne érjék utól,
Kergetve a tenger zúgó habjaitól.

Sehol sincs maradás. A hajósok népe
Hajótörést szenved a kikötő révbe’,
Testeik a parton szétszórva hevernek,
Hol jajgatva futkos férfi, asszony, gyermek.
   Hullámzik a tenger, hullámzik a föld is,
Dagadni, sülyedni látjuk a mezőt is,
Szédül aki rálép. Ugy teszen, ugy látszik,
Mint mikor a gyermek jégen hajlókázik.

Recsegő házából a népség kiszalad.
Oltalmat keres a háborús ég alatt,
A városbeli fut a szabad mezőre,
Nehogy egész házsor a nyakába dőlne,
   S a mezei ember fut a város felé,
Nehogy meghasadván a sik föld lenyelné,
Mert sok helyen a föld megreped és égő
Gyomrából, pokoli bűzt bocsát a kénkő.

Azt hinnék jelen van az itélet napja,
Rettegés a szivek bensőit elfogja,
Szánja bánja bűnét az istentelen is,
Megbocsát egymásnak halálos ellen is.
………………………………..
………………………………..

***



Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!