Május 6-án, a megszokott módon, a magyar nyelv és irodalom írásbelijével kezdődik a tavaszi érettségi. Az angol érettségire pedig 9-én (csütörtökön) kerül sor. Az Oktatási Hivatal közlése szerint idén angol nyelvből középszinten 34 491-en, emelt szinten pedig 20 824-en érettségiznek. A három fő vizsgatárggyal ellentétben az angolnak nem változtak a követelményei, így szerencsére nagy meglepetés nem érheti az érettségizőket.
A legfontosabb tudnivalók a 2024-es érettségiről |
|
Az írásbeli vizsga négy részből fog állni:
- az olvasott szöveg értése 60 perces és maximum 33 pont jár érte
- a nyelvhelyesség 30 perces és 18 pontos,
- a hallott szöveg értése szintén 30 perces és 33 pontot ér,
- az íráskészség pedig 60 percből áll és 33 pontot lehet érte kapni.
Részenként mutatjuk, hogy milyen tanácsai vannak az angoltanárnak ahhoz, hogy jól sikerüljön az írásbeli vizsga:
Olvasott szöveg értése
Tóth Eszter tapasztalata szerint ez a rész általánosan jól szokott sikerülni. Manapság maguk a diákok is arról szoktak beszámolni, hogy könnyen érthetőek a szövegek és egyértelműek a feladatok. Ráadásul, mivel az írásbeli ezzel a résszel kezdődik, ezért itt még frissebbek a vizsgázók és könnyebben tudnak fókuszálni.
A feladatsor 3-4 szövegből és 3-4 feladatból fog állni, amiket először próbáljanak meg átolvasni a vizsgázók, hogy legyen fogalmuk az alaptémáról. Másodjára pedig már a feladat kérdései alapján menjenek végig rajta, és keressék ki az információkat – tanácsolja az angoltanár. Általában ugyanis a szövegben található konkrét adatokra kérdeznek rá a középszintű érettségin.
Nagyon fontos arra is odafigyelni, hogy mi a pontos feladatleírás. Gyakran találkozni olyan feladattal, ahol ki kell pótolni a szövegre visszautaló hiányos állításokat, azonban ehhez szigorúan csak egy szót lehet használni. Azok a diákok, akik csak végigrohannak az instrukciókon, ezt gyakran nem veszik észre, és több szót is beírnak az üres mezőkbe.
Nyelvhelyesség
Míg az angol írásbeli többi része 33 pontot, addig a nyelvhelyesség 18 pontot ér. Tóth kiemelte, hogy általában ez a rész több nehézséget szokott okozni. Gyakori hiba, hogy sokszor nincs egyeztetve az alany és az állítmány, nem helyes a segédige, passzív alak helyett aktív alakot használ a vizsgázó, vagy fordítva, illetve nem kerül többesszámba egy-egy szó a feladatban. Ezek miatt érdemes a feladatrész végén még egyszer átnézni a beírt megoldásokat.
A pedagógus azt is megjegyezte, hogy ha feleletválasztós a feladat és nem tudják az érettségizők a helyes választ, akkor is inkább írjanak be egy megoldást, de ne maradjon üresen egyik válaszrubrika sem. Arra is fontos figyelni, hogy hiba esetén egyértelmű és tiszta maradjon a javítás. A rossz válasz átsatírozása helyett inkább csak egy vonallal legyen áthúzva a hibás szöveg.
Hallott szöveg értése
Az angoltanár szerint ezt a részt általában szokták szeretni a diákok, ami nem meglepő, hiszen manapság rengeteg idegen nyelvű tartalommal vannak körülvéve: angolul néznek sorozatokat, filmeket vagy YouTube-videókat.
A feladatok típusai itt sem okozhatnak meglepetést, az Oktatási Hivatal oldalán ugyanis fel van tüntetve minden lehetséges szövegfajta. Ezek között is gyakori például egy-egy szokatlan, érdekes eseményről szóló narráció, riport, vagy közismert emberrel készült beszélgetés átirata. Ezt persze stúdióban veszik fel, ahol csak eljátsszák a hírességeket, ezért direkt lassabban és tagoltabban beszélnek, amit könnyebb megérteni.
Tóth azt tanácsolta, hogy abban az esetben, ha a vizsgázó aggódna, hogy túl hátul ül a teremben, és ezért nem fogja jól hallani a felvételeket, mindenképpen kérdezze meg a vizsgán felügyelő tanárt, hogy előrébb ülhet-e, amíg meghallgatja a szövegeket. Ha ezt engedélyezik, akkor a teremben lévő vizsga-jegyzőkönyvben ez rögzítésre kerül.
Íráskészség
Az utolsó részben egy rövid és egy hosszabb fogalmazást kell írniuk a diákoknak. A tanár hangsúlyozta, hogy itt az első és legfontosabb feladat, hogy alaposan olvassák át a feladat leírását. Ugyanis sokat számít, hogy milyen plusz információk/adatokat adnak meg benne. Ezért fejben mindig tisztázni kell, hogy ki írja a szöveget, kinek, milyen céllal, és ehhez milyen stílusú megszólítást kell alkalmazni.
„Ha a feladat szerint épp Angliában töltesz egy évet és onnan írsz levelet, akkor az a szöveg félreértelmezésének számít, ha végül úgy írod meg, mintha Magyarországon lennél, és most szeretnél kimenni”
– mondta Tóth Eszter, és hozzátette, hogy az ilyen félreértések azért veszélyesek, mert a javítási útmutató szerint, ha valaki már az alapszituációt is félreértelmezi, akkor félő, hogy nulla pontot kap a tartalomra. Akkor viszont a javító tanár már nem adhat pontot se a szókincsre, se a nyelvtanra.
Tehát lehet, hogy a 11 pontos első feladatnak elveszti mind a 11 pontját a vizsgázó.
Fontos, hogy milyen hosszú lesz a szöveg?
Az első feladatnál azt kell szem előtt tartani, hogy a megadott szempontok alapján minél lényegretörőbben írják meg a fogalmazást a megadott szószám alapján.
„Mi arra szoktuk figyelmeztetni a diákokat, hogy ha aggódnak amiatt, hogy elérik-e vagy túllépi-e a megadott szövegterjedelmet, akkor is próbáljanak inkább a kidolgozandó szempontokra figyelni, hogy biztosan mindet belefoglalják a szövegükbe.”
– emelte ki Tóth Eszter. A maximális tartalom-részpontszámot ugyanis csak így érhetik el. A vizsgázók próbálják mindkét szöveg esetében teljesíteni a minimális terjedelmet, de az sem gond, ha pár szóval többet írnak a megadott terjedeleménél, illetve, ha a pontozott vonal alá is írtak még 1-2 sort.
A tanárnő arra is felhívta a figyelmet, hogy mindkét feladatnál legyenek bekezdések, ugyanis a szerkezet-részpontszámhoz a javító tanárok azt is ellenőrzik, hogy látható-e gondolati tagolás.
Emellett ne maradjanak ki az udvariassági formulák se. Az elejére kerüljön bele, hogy mi miatt íródott a levél, internetes bejegyzés, stb. (fontos a téma megjelölése), és mikre szeretne a diák reagálni. A levél, email végén pedig legyen lezárás, elköszönés és aláírás. Ha valaki nem a szituációnak megfelelő írott stílusban nyilvánul meg, vagy keveri a baráti és hivatalos kifejezéseket a szövegében, azért stílusbeli pontlevonás jár.
Tippek a vizsga előtti utolsó napokra
Az angoltanárnő azt tanácsolja, hogy a vizsga előtti napokban inkább már ne próbáljanak új nyelvtani elemeket, kifejezéseket vagy szavakat megtanulni a vizsgázók. Inkább pihenjenek előtte, esetleg akinek van egy kis szabadideje, kikapcsolódásként nézzen sorozatot vagy hallgasson meg egy interjút a kedvenc hírességével angolul.
Aki mégis ismételni szeretne egy kicsit, annak érdemes a vizsga előtti napokban átnézni, hogy az íráskészség során milyen típusú feladatokra lehet számítani, milyen levél- és esszétípusok léteznek, illetve milyen szövegösszetartó elemeket lehet ilyen esetekben használni (linking phrases). Ezeknek a tudatos használata ugyanis emel a stílus- és szerkezet-pontszámokon.
Mivel az íráskészség részben megengedett a szótár használata, azt érdemes mindenkinek még otthon párszor átlapoznia, hogy az írásbelin már könnyen megtalálhatóak legyenek a keresett oldalak. Mivel általában az iskolák csak limitált számú szótárat tudnak kiadni az érettségire, ezért ha lehet, a vizsgázók hozzanak magukkal sajátot.
Fontos tudni, hogy a szócikkben hol találhatók olyan hasznos kifejezések, amelyek segítséget nyújthatnak a feladatok elvégzésében. A függelékban pedig olyan hasznos információk is megtalálhatóak, mint például az igék három alakja és a rendhagyó többes számok.