Középszinten 68 802, emelt szinten 7679 diák vizsgázik történelemből szerdán, az idei érettségi vizsgák harmadik napján. Az idei érettségi ráadásul több pontban is különbözik majd a korábbi évek vizsgáitól, hiszen – bár a felépítése nem változik – a középszintű érettségibe lekerült emelt szintről többek között az amerikai függetlenségi háború és az Aranybulla. Az emelt szintű vizsga témakörei közül pedig kivették többek között a francia abszolutizmust vagy a nagyhatalmi küzdelmeket a 18. századi Európában.
Az idei követelmények között nem szerepel továbbá munkajoggal, pénzügyi ismeretekkel foglalkozó témakör, mert átkerült az állampolgári ismeretek érettségihez. Ugyanakkor Repárszky Ildikó, a Történelemtanárok Egyesületének elnöke az Eduline-nak hangsúlyozta, hogy azoknak, akik most tavasszal emelt szinten érettségiznek történelemből, a kerettanterven felül tudniuk kell az előre megadott plusz adatbázisban szereplő személyeket, fogalmakat, időpontokat és eseményeket. Ezeket a legtöbb iskolában történelemfakultáció keretében vették át a diákok.
A vizsgához számos segítő videót találtok az egyik legnépszerűbb videómegosztó oldalon. Ezekből válogattunk nektek néhányat, a Bornemissza Péter Gimnázium YouTube-csatornáján pedig egy 12 részes törimaratont is találtok a középszintű érettségihez.
A videómegosztókon érdemes egyébként tovább barangolnotok, hiszen ennél sokkal több segítő videót találhattok még.
Ha pedig még nem fogyott el minden energiátok, nézzétek át a mintafeladatsorokat és a korábbi évek feladatlapjait is.
A legfontosabb tudnivalók a 2024-es érettségiről |
|