A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Vörösmarty Mihály Előszó és Arany János Letészem a lantot című művének összehasonlító elemzése

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Közép Kedvencekhez
Megnézték:
4255
Nyomtasd
Dátum: 2012-09-22 Küldd tovább
  Letöltés

Vörösmarty Mihály (1800-1855) és Arany János (1817-1882) kortársak voltak. Mindketten a Magyarország történelmét és sorsát oly nagyon meghatározó XIX.- században éltek. Az 1825-től 1848-is számított reformkor felrázta a magyarságot, és a nemzeti összetartás oldalára állította a lakosságot. Az 1848-49-es szabadságharcban a hazafiak kart karba öltve harcoltak a magyar szabadságért, amit végül nem sikerült elérniük. Az ezután következő megtorlás évei soha nem gyógyuló sebeket ejtettek az országon. Végül 1867-ben megszületett a kiegyezés, és Ausztria és Magyarország között dualizmus jött létre.

A szabadságharc leverése az egész magyarságot lesújtotta. A fegyverletétel hatására született az Előszó és a Letészem a lantot című mű is. Mindkét vers elégia. Ez a műfaj a melankolikus hangnem, a lemondás, az értékveszteség kifejezője.

Vörösmarty Mihály az Előszóban egy hatalmassá növesztett évet ír le, amely valójában az 1848-49-es évek eseményeit, hangulatát mutatja be.

Az első versszakban és a második versszak első négy sorában a tavasz jelenik meg (,,     Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég. Zöld ág virított a föld ormain.”). Ez a szakasz a reformkori bizakodásról, reménykedésről szól.

,,Lángolt a gondos ész, a szív remélt,
S a béke izzadt homlokát törölvén
Meghozni készült a legszebb jutalmat,
Az emberüdvöt, melyért fáradott.”

 

A virító tavaszban az emberek munkalázban égtek, dolgoztak, reméltek. A friss lendületet fejezi ki a következő sorok tőmondatai és cselekvő igéi:

,,Küzdött a kéz, a szellem működött,
Lángolt a gondos ész, a szív remélt”

 

A második versszak kilencedik sorában új ,,évszak” jön. Minden megváltozik, a korábbi vidámság, bizakodás eltűnik, mert ,, a vész kitört”. A tragédiát egy romantikus képpel teszi még szörnyűbbé:

,,Vérfagylaló keze
Emberfejekkel lapdázott az égre,
Emberszivekben dúltak lábai.”

Minden érték, ami az első szakaszban megjelent, most elpusztul. Meghervadt az élet, az ég elsötétült, a városok elhamvadtak. Akusztikai hatások erősítik a képet: ,, ordított a vész”, ,, népeknek átkai sóhajtank fel”. Ezek a sorok a szabadságharc véres ütközeteit, és a vereséget örökítik meg.

A versszak hátralévő része a magyarok leverése utáni időszakot festi meg.

,,Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült”

A csend és a halál szavak a mozdulatlanságot, dermedtséget fejezik ki. Eltűnt a tavaszt jellemző mozgalmasság, frissesség, meghalt a remény. A következő sorokban a földet Istenhez hasonlítja, aki az embert megteremtvén elborzadt műve fölött és bánatában megőszült (,,Egyszerre őszült az meg, mint az isten”). A föld (itt Magyarország metonímiája) kiábrándult.

Az utolsó versszakban visszatér a tavasz motívuma. A természet ismét feléled, virágok bársonyába öltözik. A sebeket ugyan nem gyógyulnak be, de vendég hajat vesz és illattal elkendőzött arcain jókedvet és ifjúságot hazudik. De az emberek számára nem jön tavasz, a lelkükben már tél marad talán örökre.

Míg Vörösmarty az egész magyarság tragédiáját írja, addig Arany az egyén érzéseire koncentrál. A nemzeti katasztrófa, Petőfinek (közeli barátjának) elvesztése, jövőjének bizonytalansága a reménytelen kétségbeesésbe sodorja a költőt.

Érdekes ellentétje a műnek, hogy arról ír verset, hogy abbahagyja a versírást. A lant a költészet metaforája (,, Letészem a lantot”). A költő oly mértékben elkeseredett, hogy feladja azt, ami élete értelme volt; az írást.

Az alkotás idő és értékszembesítő. Az értékes múltat és az értékvesztett jelent állítja szembe egymással. A refrénszerűen megismétlődő sorokban a lelke elveszett ifjúságát siratja. Ez a kérdésben megfogalmazott felkiáltás azt az érzetet kelti, mintha soha nem jönne vissza a korábbi frissesség és pezsgés, ez is a kiábrándultságot, a végső kétségbeesést jelzi.

Az első és utolsó versszak ( a két keretversszak) a jelenbeli állapotot összegzi. Mindkettő azonos sorral indít (,,Letészem a lantot”), kijelenti, hogy felhagy az írással, és meg is indokolja azt; megváltozott, eltűnt lelke ifjúsága.

A második versszakban a tavasz motívuma jelenik meg, és egy kellemes, boldog kép tárul elénk.

,,Más ég hintette rám mosolyát,
Bársony palástban járt a föld,
Madár zengett minden bokorban,
Midőn ez ajak dalra költ.”

A következő versszakban a szellemi és kulturális életre utal, valamit költői pályájára. A ,,baráti szem” i Petőfi Sándor, a barát és költőtárs emlékét idézi.

,,Nem így, magánosan, daloltam:
Versenyben égtek húrjaim;

Baráti szem , müvészi gonddal
Függött a lantos ujjain”

A következő versszakban szintén a költészetről beszél. Kiderül, hogy az írást fontos feladatnak tartja a haza érdekében is (,,Dicsőség fényével öveztük
Körűl a nemzetet, hazát”). Az ötödik versszakban megtudjuk, hogy Arany meglehetősen sikeres költő volt, hiszen azt írja, hogy:

,,Ah, látni véltük sirjainkon
A visszafénylő hírt-nevet”

A hatodik versszakban bizonyítja lelkének megváltozását. Itt szinte temetői, gyászos hangulattal (,,Mely temetőbül, mint kisértet”) érzékelteti a drámai állapotot.

A Letészem a lantot az Előszóval szemben harmonikus szerkesztésű. Ez azt is mutatja, hogy Vörösmarty művében még munkálnak az indulatok, míg Arany már belenyugodott az új állapotba. A Letészem a lantot hét nyolcsoros versszakból áll. A strófák rímképlete: x a x a b c b c (félrímek és keresztrímek).

Az 1848-49-es szabadságharc leverése az egész magyarság megrendülését váltotta ki. A csalódottságot és a félelmet leginkább az írók, költők munkáiból érezhetjük. Vörösmarty Mihály és Arany János művei hűen adják vissza az akkori reményvesztett hangulatot.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Tímár Mihály kettős élete Jókai Az arany ember című regényében

Két világ vonzásában Legnagyobb romantikus regényírónk, Jókai Mór (1825-1904), Az...

Close