Hirdetés

Spárta

6 perc olvasás
Spárta

Spártát a dórok hozták létre a Peloponnészoszi-félszigeten Lakónia térségében, meghódítva ezzel az Eurótasz völgyében élő akhájokat, akiket később is alávetett helyzetben tartottak. A spártai beszédmódot lakonikusnak nevezzük, mely végtelenül rövid és tömör beszéd. Militáns polisz, ami azt jelenti, hogy minden szabad egyben harcos is. Spárta makropolisza egy zárt világ, ami gazdaságilag főleg mezőgazdaságra épül.

Hirdetés

A spártai társadalmat 3 szintre lehet osztani: szabad spártaiak (polgárok), körüllakók (perioikoszok), helóták.

  • A szabad spártaiak a dórok leszármazottjai voltak. A spártai polgárok egyenlő nagyságú földbirtokkal rendelkeztek. A polgárok közötti egyenlőséget háromféleképpen próbálták fenntartani. A földeket és az ezeket művelő helótákat (akhájok) nem lehetett eladni, mindenkinek ugyanannyi helótája lehetett, valamint mindenki ugyanannyi nevelésben részesült. Ugyancsak az egyenlőséget szolgálta, hogy a belső kereskedelemben a vaspénz bevezetésével igyekeztek megakadályozni a vagyoni különbségek kialakulását. Ez azért volt fontos, mert a hódító dórok saját létszámuknál tízszer több akhájt tartottak szolgaságban, ezért meg kellett őrizniük belső egységüket. A spártai polgár fő feladata a katonáskodás volt, mert csak így tudták fenntartani a leigázottak felett a hatalmat, és újabb földeket szerezni.
  • A szabadokat, akik nem rendelkeztek politikai jogokkal, körüllakóknak (perioikoszok) nevezték, mivel Spárta peremterületein éltek. Ők is dórok voltak, lehettek földjeik, de tevékenységük ipari jellegű volt. A környező hegyekben vasércet bányásztak, de ők látták el Spártát kézműipari termékekkel is. Nem vehettek részt a politikai életben, valamint nem katonáskodtak, kivéve, ha nagy veszély fenyegette Spártát. Ekkor könnyű gyalogosként kellett helytállniuk.
  • A legalsóbb réteget a helóták alkották. A helóták a meghódított s a környékről elrabolt akhájok voltak, leginkább a földművelést végezték. A spártai polgárok földterületeihez tartoztak, s ugyanúgy, mint a föld, az állam tulajdonát képezték, eladni nem lehetett őket. Semmiféle politikai joggal nem rendelkeztek, bármely spártai megölhette, megszégyeníthette őket. Maguk gazdálkodtak, ám termésük felét be kellett szolgáltatni, másik felét megtarthatták. Családokban éltek, ingóságaikat apáról fiúra örökíthették, nem rabszolgák, hanem meghódított őslakók voltak.

Spárta államformájában a királyság és a köztársaság keveredik. Kettő király van, de szerepük korlátozottabb, háborúban hadvezérek, békében a vallási szertartások irányítói voltak. A politikai egyenlőséget csak látszólag valósították meg. A népgyűlésben (apella) minden 30. életévét betöltött spártai polgár vehetett részt, viszont szerepköre jóval korlátozottabb volt az athéninál. Csak igennel vagy nemmel szavazhatott az eléje terjesztett kérdésről, ezzel egyfajta alárendeltség alakult ki.

A tényleges hatalom két szervezet kezében volt. Az egyik a Vének Tanácsa (Gerúszia), mely a két királyból és a 28 vénből állt. A véneket a 60. évüket elért polgárok alkották, akik életük végéig a tanács tagjai maradtak. A Vének Tanácsa tehetett javaslatot a népgyűlésnek, hogy miről tárgyaljon, előterjesztette a törvényeket és fel is oszlathatta a népgyűlést.

Hirdetés

Választottak még öt felügyelőt (ephorosz = „kormány”), akik az állam életének tényleges irányítói voltak. A népgyűlés választotta őket a 30. életévüket betöltött polgárok közül egy évre, és feladatuk a bíráskodás, rendőri felügyelet, a tisztviselők ellenőrzése volt, valamint a külpolitikai kérdésekkel is ők foglalkoztak.

A tekintély és az életkor alapján választották ki vezetőiket, s a népgyűlés jogköre korlátozott volt. Ezt az államformát arisztokratikusnak nevezzük.

Az egyént és a családot az állam, az életet pedig a közösségi élet határozta meg. A spártai nevelés fő célja a fiúk esetében a jó katona, a lányok esetében a jó katonát szülő anya volt. A kevésbé életképes csecsemőket kitették a Taügetoszra, s pusztulásra ítélték. Az oktatás kötelező volt, állami és militaritás, továbbá egyszerűség és igénytelenség jellemezte. Már hétéves koruktól elszakították a fiúkat családjuktól, s közösségekben, katonai fegyelem alatt nevelték őket az igénytelen életmódhoz és az ellenséggel való könyörtelenséghez.

A serdülő és ifjú spártaiakkal gyilkoltatták le az értelmesebb és erősebb helótákat (krüpteia). Ennek az volt a célja, hogy az ifjak hozzászokjanak a harchoz és a vérhez, de egyben a helóták lehetséges lázadásainak a sajátos megelőzési módszere is volt. A felnőtt spártai férfinak 30 éves koráig a családjától külön, a harcosok közösségében kellett élnie, a szerény ebédeket később is közösen kellett elfogyasztaniuk. A felügyelők figyelték életmódját és tiltottak minden „puhaságot”. Egészen 60 éves korukig katonakötelesek voltak.

A spártai katona kiválóan megállta a helyét a harcokban, csatát alig vesztettek és számtalanszor adták a hazáért való önfeláldozás szép példáit.

Hirdetés

Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!