I. Az „interregnum” időszaka, a kiskirályok uralma

 

– III. András halálával (1301) fiágon kihalt az Árpád-ház. A Károly Róbert hatalmának megszilárdulásáig tartó időszakot szokták tévesen interregnumnak (király nélküli állapot) nevezni, pedig az országnak volt királya, sőt egyszerre több is.

– A jogilag egységes országban a hatalom a tartományurak, kiskirályok (pl.: Csák Máté, Aba Amádé, Borsa Kopasz, Kán László) kezébe került. Ők korábban megszerzett méltóságaikra hivatkozva (nádor, vajda, bán) sajátjukként igazgatták a királyi várakat, önálló területi hatalom kiépítésére törekedtek.

– A király minden hatalmát elvesztette, csak a tartományurak jóindulatának elnyerése után számíthatott a trónra.

– A trónért az Árpád-házzal lányágon rokon dinasztiák vetélkedtek: az Anjouk, a Přemyslek és a Wittelsbachok.

– Anjou Károly Róbert, V. István dédunokája Nápolyból érkezett. A pápa és a horvát nemesek támogatását élvezte. 1301-ben hívei egy alkalmi koronával koronázták meg Esztergomban, de a tartományurak ezt nem fogadták el. Arra hivatkoztak, hogy nem a Szent Koronával koronázták.

–  Přemysl Vencel, IV. Béla ükunokája Csehországból jött, a magyar nemesek nagyrészt őt támogatta. 1301-ben szabályosan megkoronázták. Kilátástalannak ítélte meg uralkodását, ezért 1305-ben elhagyta az országot.

– Wittelsbach Ottó bajor hercegnek adta a koronát Vencel. Ottót 1307-ben ugyan megkoronázták Fehérváron, de ezt sem ismerték el a tartományurak, formailag azért mert püspök és nem az esztergomi érsek koronázta. Az országban nem voltak támogatói, sőt Erdély ura, Kán László el is fogta, ezért szabadulása után elhagyta az országot.

– 1308-ra a legtöbb tartományúr elfogadta Károly Róbertet királyának és a pesti domonkos templomban tartott gyűlésen hivatalosan is megválasztotta. 1309-ben újra megkoronázták, de ez is szabálytalan volt, mert a Szent Korona még mindig Kán Lászlónál volt.

– 1310-ben koronázták meg végül szabályosan.

 

 

II. A tartományúri hatalom felszámolása és Károly Róbert belpolitikája

 

– 1312-ben a rozgonyi csatában legyőzte a kassai polgárokkal vitába keveredett Abákat.

– Egyes kiskirályokkal kibékült, másokat fegyverrel győzött le, de volt akivel haláláig nem tudott leszámolni (1321. Csák Máté).

– 1315-től az ország legfontosabb méltóságait a Károly Róberthez hű nemesek kapták meg (Lackfi, Újlaki, Szécsi, Bebek családok). Belőlük jött létre az új bárói réteg.

– A király hatalmának alapját a tartományuraktól visszavett királyi várak képezték (az ország 150-200 várának fele). Ezeket a várbirtokokat az új bárók irányították. A birtokból befolyt jövedelmek őket illették, de maga a birtok nem örök-, hanem honorbirtok (szolgálati birtok) volt. A honort a király bármikor visszavehette, így akadályozta meg, hogy a bárók túlságosan megerősödjenek.

– A királyi hatalom megerősödését mutatja, hogy a kezdeti idők után a király már nem hívott össze országgyűlést, hanem a tanácsosaival (ezek is bárók) együtt irányította az országot.

– A magyar haderőt a királyi seregek, a bárói és vármegyei bandériumok, valamint a kun könnyűlovasság alkotta. Támadó hadjáratok alkalmával a királynak fizetnie kellett a nemeseknek.

 

 III. Károly Róbert gazdaságpolitikája

 

– Reformjait tárnokmestere Nekcsei Demeter dolgozta ki, a regale jövedelmekre támaszkodott.

– Magyarország a XIV. sz-ban Európa legfontosabb nemesfémexportőre volt. Innen származott az európai aranyfelhasználás 1/3-a (évi 1 t) és az ezüst jelentős mennyisége (évi 10 t)

– A nemesfémbányászat királyi monopólium volt, ezért a nemesek nem voltak érdekeltek a bányászat fejlesztésében. Károly Róbert a földek tulajdonosainak átengedte a bányászok által fizetett bányabér (urbura) 1/3-át. (A pénzverés monopóliuma továbbra is a király bevételeit növelte.)

– Az ország pénzügyi igazgatásának szerve a királyi kamara volt.

– Új, értékálló aranyforintot és ezüstdénárt veretett. A kamara haszna kiváltására bevezette a kapuadót (portális adó), melyet jobbágytelkenként szedtek.

– A külkereskedelmi forgalomra a harmincadvámot vetette ki.

– A királyi városok adója a cenzus volt.

– Időnként egyéb rendkívüli adókat is kivetett.

 

 

IV. Károly Róbert külpolitikája

 

– Az erős királyi hatalom aktív külpolitikát tett lehetővé. Elsősorban a déli határok biztosítása, illetve az ország befolyásának növelése volt a célja. 1330-ban súlyos vereséget szenvedett Basarab havasalföldi vajdától

– 1335-ben a visegrádi királytalálkozón III. Łokietek Kázmérral (Lengyelo.) és Luxemburgi Jánossal új, Bécset elkerülő kereskedelmi útvonal megnyitásáról, illetve külső támadás elleni védelmi szövetségről egyezett meg. Segített rendezni a két uralkodó közötti viszályt (a cseh király lemondott a lengyel trónról, cserébe megkapta Sziléziát).

– 1339-ben dinasztikus megállapodást kötött Lengyelországgal: III. Kázmér halála után Károly Róbert fia, Lajos kapja a lengyel trónt.