Diakrónia és szinkrónia a nyelvben

1. A nyelvek vizsgálata

Az emberiség  3-6 ezer féle anyanyelven beszél, ezekben vannak közös vonások, ezek összessége az emberi nyelvet alkotja. A nyelvek eredetét már régóta kutatják, a tudósok, ám csak feltételezésekre hagyatkozhatnak. Lehet hogy egy nyelvből ered az összes többi, ám lehet, hogy több ősnyelvből származnak. Az egyetlen ősnyelvet feltételező elmélet a monogenézis, a több ősnyelvet feltételező elmélet a poligenézis. Bárczy Géza szerint a nyelv:

„Az emberi elme legcsodálatosabb alkotása – az emberi fejlődés legfőbb tényezője, sőt föltétele.”

Minél fejlettebb a gondolkodás, annál fejlettebb a nyelv. A nyelv a haladást segíti elő a nyelv.

2. Az első írásjelek

• képírás (piktogrammok)
• fogalomírás (ideogrammok)
• ékírás
• hieroglifák
• szóírás
• szótagírás

3. Az ábécé kialakulása

A betűírást valószínűleg egy Szíria és Palesztina területén élő nép találta fel kb. 3000 évvel ezelőtt. A nyelvészetnek kétféle vizsgálódási módszere, két megközelítési módja lehet: szinkrónia és diakrónia.

Az elnevezés Ferdinand de Saussure: Bevezetés az általános nyelvészetbe című munkájából származik. Ferdinand Soussure a modern nyelvészet megteremtője. Ő különítette el a beszéd és a nyelv fogalmát.  Szerinte a beszéd és a nyelv ugyanannak a dolognak a két oldala. Beszélünk egymással, de a nyelv szabályai szerint.

4. Szinkrónia (szinkron/leíró nyelvi vizsgálat) vs. Diakrónia (diakron/történeti nyelvi vizsgálat)

A szinkrón, vagy leíró vizsgálat tárgya a nyelv egyidejű állapota, célja pedig annak megállapítása, hogyan működik vagy működött a nyelv az adott időszakban. A diakrón, vagy történeti vizsgálat tárgya ezzel szemben a nyelv időbeli egymásutánja, célja pedig annak megállapítása, hogy mi, hogyan és miért változott meg, s mi maradt változatlan az idők folyamán. A szinkrónia és a diakrónia sajátos viszonyban van egymással. A szinkrón rendszer az egyidejű állapot sohasem statikus, mindig mozgással van tele, s ezek a mozgások a történeti változások részei, azoknak a pillanatnyi állapotát mutatják, s értelemszerűen azok törvényszerűségeinek felelnek meg. A szinkrónia a jelenbe átnyúló diakrónia, amely mindig történeti alapokon nyugszik. A nyelvtörténet viszont – egymással szorosabb, lazább összefüggésben volt – múltbéli nyelvi történések, mozgások folyamataként értelmezhető. A nyelvtörténeti láncolat utolsó láncszeme a mindenkori jelen, a nyelvtörténetnek változatos és változó, nyitott, dinamikus szakasza. Vele szemben a folyamat valamennyi többi láncszeme változatos, de már nem változó, zárt szakasz.

A nyelv élete tükrözi egy nép történetének, az emberi gondolkodás és kommunikáció fejlődésének különböző állapotait, állomásait. Egy nyelvről úgy kapunk hiteles képet, ha figyelembe vesszük ezeket a változásokat, fejlődési tendenciákat is.

„A nyelvi tények időbeli egymásutánja a beszélő számára nem létezik: az ő számára csak állapot van. A nyelvésznek, aki ezt az állapotot meg akarja érteni, szintén meg kell feledkeznie mindenről, ami azt létrehozza, és a diakróniáról nem szabad tudomást vennie. A beszélők tudatába csak úgy hatolhat be, ha a múltat figyelmen kívül hagyja.”

A fenti idézet a szinkrón, tehát az egyidejű vizsgálati módszert mutatja be szemléletes hasonlattal. A következő pedig a diakrón vizsgálódást jellemzi:

„Ami- kor a nyelvész a nyelv fejlődését követi, olyan mozgásban lévő figyelőhöz hasonlít, aki a Jura egyik végétől a másikig megy, hogy a kilátás eltolódásait feljegyezze.”

Kétféle nyelvvizsgálati módszer létezik tehát.:

Az egyik, amelynek feladata egy bizonyos nyelvállapot leírása, függetlenül az előzményektől és a következményektől [egyidejű, szinkrón],  és a másik, amely éppen ezeket az előzményeket és következményeket vizsgálja az egymásra következő nyelv- állapotokban [történeti, diakrón]. A leíró módszer tehát „látképet” készít, a diakrón pedig összehasonlít, folyamatokat, tendenciákat állapít meg.

Szinkron nyelvi vizsgálat – pl.: nyelvtipológia:

• Nyelvtipológia: az emberi nyelv összességét típusok szerint csoportosítják 3 típus létezik:
  • Izoláló nyelvek: elkülönítő Pl.: kínai, maláj, indonéz
  • Flektáló nyelvek: hajlító Pl.: indoeurópai nyelvcsalád és a sémi nyelvcsalád
  • Agglutináló nyelvek: toldalékoló, ragasztó pl.: magyar, uráli, altáji és sumér nyelvcsalád

Diakron nyelvi vizsgálat – nyelvek eredet szerinti, történeti csoportosítása:

Feladata:

• eredet és nyelvrokonság vizsgálata
• a nyelv változásainak vizsgálata (hangváltozás, hangtan története, szótövek, toldalékok  kialakulása, szókincs változás története, nyelvtani szerkezet kialakulása) -korszakokat állít fel
• meg kell találni az ősnyelvet (alapnyelvet), amelyből kialakulhattak a különböző nyelvek. Így lehet megállapítani a nyelvek közötti rokonságot.

Európai népek nyelvét 3 csoportba sorolhatjuk:

• Indoeurópai nyelvcsalád
• Uráli nyelvcsalád
• Baszk nyelvcsalád
• Más nyelvcsaládok:
  • kínai, tibeti (1,5 milliárd ember)
  • paleoszibériai nyelvcsalád (25000 ember)