Az elbeszélő, a leíró és az érvelő közlésmód

A szöveg a nyelv és a beszéd legnagyobb egysége, egymással tartalmilogikai és nyelvtani kapcsolatban lévő mondatokból szerkesztett egész. A szöveg valamilyen üzenetet közvetít, amely lehet tájékoztató jellegű, valamire felhívó, a hallgatót befolyásoló, vagy személyes tartalmat kifejező. Egy szövegen belül az említett három kommunikációs funkció nagyrészt egymással összefonódva jelenik meg.

 

A szövegeket több különböző szempont alapján lehet csoportosítani:

1. a kommunikáció iránya szerint: dialogikus és monologikus szövegek
2. a kommunikációs színtér szerint: közéleti, magánéleti, tudományos, hivatalos, sajtóban megjelenő és szépirodalmi szövegek
3. a szövegszerkesztés módja szerint: tervezett és spontán szövegek
4. a kommunikációs csatorna szerint: szóbeli és írásbeli szövegek
5. a kommunikációs funkciók szerint: elbeszélő, leíró és érvelő szövegek

 

A közlésmód az információátadás adó által választott módja, amely illeszkedik a kommunikációs helyzethez és a közlés tartalmához.

 

 

Elbeszélő közlésmód

Az elbeszélő közlésmód alapja, hogy az elbeszélő egy történetet mond el a hallgatónak. A történet állhat valamilyen történésből vagy cselekvésből, valamint ezek összefonódásából, egy eseménysorból. Az időrend adja az alapját az elbeszélés felépítésének, így az elbeszélő jellegzetesen a közléshez múlt idejű, cselekvést kifejező igéket, valamint az idő múlását jelző szavakat és szókapcsolatokat használ. A szövegek láncszerű szerkezetűek, folyamatosan előrehaladva bontakozik ki bennük a cselekmény. A cselekmény közlése történhet a jelenből visszatekintve a múltba, a múltból a jövő felé haladva, valamint az események, a dolgok közepébe vágva, azaz „in medias res”.

Az elbeszélés tempója lényegi elem, a narrátornak figyelnie kell, hogy mikor szükségszerű a mondanivalóját szűkszavúan kifejeznie, valamint mikor lehet hosszú, mindenre kiterjedő elbeszélést tartani. Egy történet állhat leíró részekből, ahol a helyszín bemutatása, a szereplők környezetének és jellemének ábrázolása jelenhet meg, valamint egy elbeszélő szövegbe lehet beépíteni párbeszédet is.

Az elbeszélő szövegekben kiemelten fontos az elbeszélői nézőpont. A narrátor gyakran egyes szám első személyben közli a történetet, ahol ő a mindent tudó elbeszélő, aki a szereplők jellemét és az eseményeket hol hosszabb, hol rövidebb megjegyzésekkel magyarázza. A narrátor viszont lehet a lezajló események egyik tanúja is, amikor már nem tud mindent. A történet elbeszélője lehet az egyes szám első személyben mesélő főszereplő is, akinek az érzései és gondolatai állnak a középpontban.

Az elbeszélő közlésmód gyakran megjelenik az irodalmi művekben, valamint a hétköznapi élet során is.

 

Leíró közlésmód

A leíró közlésmód célja egy helyszín, tárgy, személy, jelenség vagy folyamat minél pontosabb leírása és bemutatása. Hétköznapi, tudományos, publicisztikai és szépirodalmi szövegekben egyaránt használható. A leíró szövegek főként térbeliségre épülnek, szerkezetük pedig láncszerű vagy mozaikszerű. A leírásban lehet haladni a távolabbitól a közelebbi felé vagy a közelitől a távoli felé, az egész bemutatásától a részletekig, vagy a részletektől az egész leírásáig, leírhatunk valamit kívülről befelé haladva, vagy belülről kifelé.

A kohézió akkor érhető el a szöveg többi részével, amennyiben a leírás egy általános, az egészre kiterjedő tételmondattal indul, majd ez a részletek pontos leírásával kifejtésre kerül. A kohézió további fontos eleme a szöveg logikai felépítése, megszerkesztettsége. Lényeges a pontosság, valamint a jellemző részletek megragadása.

Mivel a leíró közlésmódot az állóképszerűség jellemzi, így a szövegben a jelenidejűség, valamint a főnevek és melléknevek töltenek be meghatározó szerepet. A leíró szövegekben a leíró személye csak időnként jelenik meg, így a hangnem tekintetében az objektivitás, a tárgyilagosság a jellemző, de előfordulhat a leíró benyomásainak és érzelmeinek kifejeződése a leírtakkal kapcsolatban, valamint a leírás tárgyának a leíró általi megítélése is.

 

Érvelő közlésmód

Az érvelő közlésmódban a cél a címzettre gyakorolt hatás elérése, a hallgatóság meggyőzése.

A szövegtípusok széles körében fordul elő, az ajánlásoktól a szónoki beszédeken át a reklámokig. Legjellegzetesebb műfaja a tanulmány, a felszólalás, a vita és az esszé.

Felépítésének alapja, hogy ok-okozati kapcsolatot tár fel az állítások között. A szöveg középpontjában tételmondatok állnak, melynek bizonyítása, alátámasztása vagy éppen cáfolata a cél. Ennek érdekében olyan különféle nyelvi és logikai eszközöket használ az érvelő, mint például a bizonyítás, a következtetés, a hasonlat, a párhuzam vagy a cáfolat. Az objektivitás mellett az érzelemkifejezés, valamint az együtt gondolkodásra, cselekvésre való felszólítás is jelentős szerepet tölt be.

A címzettekben való erős benyomás keltését az érvelő különböző retorikai eszközök használatával (fokozás, kérdés, felkiáltás) éri el.

Az érvelés-meggyőzés esetlegesen átfordulhat csúsztatásba, hazugságba, amennyiben az érvelő szándékosan hallgat el tényeket, illetve nem a valóságnak megfelelően adja elő őket. Legfőképpen politikai viták esetén fordul elő gyakran, hogy a vitapartnerek mindössze egy-egy mondatot vagy egy kisebb részt emelnek ki a másik fél mondanivalójából, szándékosan félremagyarázva, ellentétes jelentéstartalommal felruházva azt.