Móricz Zsigmond: Tragédia

Kis János egy kerek jellem, ő a novella főhőse, jelentéktelen külsejű ember akit észre sem vesznek. Szegény napszámos, aki örökölte apjától a nyomort és a nincstelenséget és ő is ezt hagyja majd a fiára. Egész életében nélkülözött, éhezett s egyetlen dolog érdekelte igazán: az evés. A vegetatív ösztönélet szintjére süllyedt, nem voltak nemes érzései, álmai emberi kapcsolatai. Feleségét verte az étel miatt, fiával nem beszélgetett, senkihez sem szólt sem munka közben, sem a lakodalmas asztalnál. Nem volt igénye az emberi kapcsolatokra. Egyszer nevetett életében az apja halálakor, amikor összevesztek egye tál galuskán. Az apja meg akarta ütni, de leesett és meghalt. Álmodozni csak az ételről szokott, bár nem volt összehasonlítási alapja más ételekkel, gyenge löttyöket evett. Csak a saját lakodalmán lakott jól.

Ha tudat alatt, álmában egyet rúgott, mintha a szegénységet rúgta volna el magától. Lázadása nem volt tudatos, hanem ösztönszerű. Amikor Sarudy meghívta őt is a lánya lakodalmára, érezte, hogy eljött az ő ideje, elhatározta, hogy kieszi a vén Sarudyt a vagyonából. Ösztönösen érezte, hogy ez a lázadás a kiút a nyomorból. A lázadás módja groteszk volt és szánalmas, olyan, mint ő maga. Egész nap készült a nagy feladatra, koplalt, éhezett, mintha érezte volna, hogy erején felüli feladatra vállalkozik.

A vacsorán nem válogatott, nem beszélgetett, csak evett, s megrémült, amikor a jóllakottságot megtapasztalta. Úgy érezte, hogy saját korlátaiba ütközött, amelyet neki le kell döntenie. Az erőltetett evés, a fuldoklás egy kétségbeesett rúgkapálás volt a sors ellen. Halálát nem vette észre senki, mint azt sem, hogy valaha is élt. Ez volt Kis János igazi tragédiája: értelmetlen volt a lázadása, semmi sem változott.

Naturalisztikus módon írja le az író a vacsora körülményeit, a falánkul, majd gépiesen zabáló Kis Jánost, a keserves erőlködését, fuldoklását, halálát. A naturalizmus  jelenlétét  mindvégig  érezzük  a novellában az emberi kapcsolatok ábrázolásában,Kis János és környezetének bemutatásában.

Mellékszereplőként feltűnik a kiszolgáltatott sorsú feleség, a perspektíva nélküli fiú, akinek a sorsa az apjáéval azonos, Sarudy, a nagygazda és a háttérben a nyomorban élő magyar paraszti világ.

Móricz parasztábrázolására jellemző, hogy sosem lágyította a kritikát, a vádat nem mosta idillé, néhol a nyomorúsággal lázít, máshol a kilátástalansággal, avagy a beletörődő sors felmutatásával. A novellában nincs külön leírás és cselekmény, külön jellemzés és lélekrajz, egyetlen áradás van: az epikáé.

A novellát egyesek naturalistának, egysíkúnak érzik, mások klasszikusnak, modernnek, távolállónak, avagy irodalmi ízléseiknek, igényeiknek megfelelőnek. Czine Mihály erről így vélekedik:

”S igaz, változatlanul:a magyarság és modernség nem egymást kizáró fogalmak. Magyar író modern igazán csak magyarul lehet.”