Egyéniségkultusz a klasszikus modernségben

Új vizeken járok című versében, mintegy egekig magasztalja önmagát, aki mindent megtesz azért, hogy a friss, éltető szelet, áramlatot behozza hazájába. Ezért új, eddig ismeretlen dolgokkal kell szembesüljön. Ez meg is történik költészetében, hiszen Párizs után új témák, stílusváltás, a hagyományossal való szakítás jelenik meg. „Új vizeken”, azaz olyan helyen találja magát, ahol még nem jártak előtte, ami még felfedezésre vár. Ő a „Holnap hőse”, aki kockázatokat vállal és nem hunyászkodik meg az elvárások előtt. Nincs más vágya csak „szállni, szállni, szállni”, nem törődve az akadályokkal, nehézségekkel, mert a cél erőt ad mindezekhez. Ugyanakkor elmondja, hogy az újítás is fájdalmas, „új kínok” állnak előtte, hisz támadják, de öntudatos, büszke, aki nem akar összeolvadni a hétköznapival, közönségessel, nem akar a „szürkék hegedőse” lenni.

Ő A Hortobágy poétája, a „kúnfajta, nagy szemű legény”, aki bár a mesékre jellemző szegénylegény volt, nekiindult a nagy Hortobágynak, meghódítani, tanítani, széppé tenni azt. Egyedül a világ ellen, sokan „megfogták százszor is lelkét,/ De ha virág nőtt szívében,/ A csorda-népek lelegelték.”. Ennek ellenére sosem adta fel, újabb és újabb vágyak, eszmei, esztétikai és erkölcsi értékek születtek meg benne, melyeket idegen földön értékeltek volna; itthon ezekért támadták. A sok hiábavaló nekiindulás, a sok próbálkozás elkeserítette s ezért hajlott arra, hogy a könnyebbig oldalt válassza, beálljon a sorba, a mindennapi szürkeségbe: „Eltemette rögtön a nótát:/ Káromkodott vagy fütyörészett.”

Az eltévedt lovas című költeménye vizuális és akusztikai elemekkel telített, a háború beláthatatlan szörnyűségeit jeleníti meg, az emberiség történelmi méretű katasztrófáját, eltévelyedését. Ő az az „eltévedt lovas” a sötétben, fény nélkül vágott neki az útnak, ahol lesben állt az emberellenes vadság. A hajdani lovasra az örök ügetés jellemző, s egyszerre él a múltban és a jelenben. A jövő azonban teljesen eltűnik a versből: a lovas útja az eltévedés miatt céltalan, kilátástalan: „Vak ügetését hallani/ Eltévedt, hajdani lovasnak”. A kietlen hangulat, a múlt-jelen útvesztése zaklatottá, feszültté teszik a verset. A háború kitörése bizonyíték arra, hogy az erdő, a sötétség lett az úr az emberi értékek felett/helyett.