Berzsenyi Dániel – a klasszicizmus és a romantika határán

Áttekintés

Berzsenyi Dániel (1776-1836), a magyar Horatiusnak nevezett költő, a „niklai remete”, a magyar felvilágosodás szintézisét adja, és költészetével elindítja a romantikát. Pályája indulását Kiss Jánosnak köszönheti, aki felfedezte költői tehetségét, majd verseit elküldte Kazinczy Ferencnek. Kazinczyval 1801-ben indult meg hosszas levelezésük. Első kötete 1813-ban jelent meg, míg a második kötete 1816-ban látott napvilágot. 1833-ban az Akadémia filozófia osztályának első vidéki tagjává választották.

Berzsenyi valóságos kettős életet élt: a vidéki középnemesi életmódot folytató költő a napi munka után egy maga alkotta külön költői világába húzódott. Éjszakai költő volt. Horatius ódáit, Gessner és Matthisson verseit olvasva virrasztott. A falusi földesúri életforma és a teremtett költői ideálvilágának kiáltó ellentéte egész életének legsúlyosabb, feloldhatatlan problémája is lett. Horatius költészete és a „horatiusi életfilozófia” látszólag meghatározta életét és költészetét. Ezért is nevezték sokan őt a magyar Horácznak. Az antik versmértékek és formák, valamint a horatiusi életelv (aurea mediocritas) mögött azonban nem a klasszikus egyensúly, a harmónia fedezhető fel, hanem az utánuk való eredménytelen sóvárgás és az örök nyugtalanság. A klasszicizmustól a romantika felé közeledését inspirálta, hogy a magyar klasszicizmus korában már kezdetek sarjadozni a romantika csírái. Két stílusirányzat élt költészetében egyszerre, ugyanúgy, mint ahogy megfért egymás mellett a földjéhez rögzült földesúr és a költő.

Költészete

Pályájának korai szakaszában versei világosan elhatárolható két csoportra: a szerelmes versekre és a hazafias ódákra. A hazafiasság, a nemzeti gondolat, a magyarság fennmaradásáért érzett aggodalom nagy erővel jelentkezik irodalmában. Berzsenyi vállalta az oktató, erkölcsnemesítő szerepet. A lelkeket kívánta művelni, nemzetének akart szolgálni költészetével, elsősorban hazafias ódával. Ezek közül a legnevezetesebbe és legtöbbször idézett A magyarokhoz (I.) című mű.

A magyarokhoz (I.)

A vers teljes szövegét ide kattintva megtalálod.

Valószínű ez a legkorábban keletkezett, de mindenképpen a leghosszabb ideig csiszolt műve. Feltehetően 1796 körül keletkezett, de a végleges forma 1810-ben készült el. A témát illetően kaphatott ösztönzést Horatiustól, tőle kölcsönözte az alkaioszi strófát, de Berzsenyi verse mégsem másolat, hanem önálló, eredeti alkotás. A magyarokhoz (I.) izgatott, zaklatott menetű nagy ellentéteket egymásnak feszítő alkotás. A romlott jelen és hajdani erő, feddhetetlenség kiáltó kontrasztjának képei töltik ki a 14 versszakos vers 12 strófáját és az egészet áthatja a nemzet jövőjéért érzett önostorozó aggodalom, a reménytelenség. Az óda kulcsszava az erkölcs. A múltbeli „tiszta” és vele szemben a „mostani veszni tért” erkölcs. Ez az oka a nemzeti hanyatlásnak. A költemény egyre táguló mértékben villantja össze a múltat és a jelent. A vers beszélője tanító, erkölcsnemesítő, meggyőző szándékkal fordul a megszólítottakhoz. Szónoklatának szerkezeti felépítése is a klasszicizmus szabályait követi. Az idő- és értékszembesítés retorikus gondolatmenete az általánostól halad az egyesig, majd az egyestől az általánosig.

Az első strófa megszólításában megjelenik a vers szerkesztő elvét alkotó szembeállítás, mely egyúttal erkölcsi ítélet is. A második versszakban a múlt kemény helytállásait idézi. A következőekben három versszakon át (4-6.) a múlt bizonyító tényei sorakoznak. A nagyság és az erő, veszélyekkel büszkén szembeszálló rendíthetetlenség szilárd alapja a „régi erkölcs” volt. A következő 4 versszakban tágul a fájdalmas önostorozás, a jelen bűneinek itt olvashatjuk legbővebb felsorolását (7-10.). A „lassú halál” okozója a belső széthúzás, össze nem tartás, a „tiszta erkölcs” eltűnése. A romlásba döntő vétek: a gyönyörhajhászó elkorcsosodás, a hagyományok megvetése, az anyanyelv elhagyása, az idegenmajmolás. A 11-12. versszakok felkiáltó mondataiban újra a dicső múlt nagysága zeng, Attila, Árpád, Hunyadi János harcait felmutatva. Az utolsó két versszakban (13-14.) hangváltás következik: a múlt nagy példáinak patetikus felsorolását és a bűnöket szenvedélyesen ostorozó keménységet, az ódai hangot az elégikus hang váltja fel. Játékszerek vagyunk csupán az örökké változó sors, a „tündéri szerencse” kezében.Ami a verset olyan feledhetetlenné teszi, az elsősorban dübörgő nyelvének romantikája, zengő akusztikája. Ezek alapja a romantikus túlzás (hiperbola), a meglepő szembeállítás, mely újra meg újra váratlan meghökkentő metaforákat teremt, pl.: „vérzivatar”, „vak tűz”.

A magyarokhoz (II.)

A teljes verset ide kattintva elolvashatod.

A magyarokhoz (II.) című ódájában a kezdeti riadalom a jövőbe vetett szilárd optimista hitbe vált át. 1807-ben keletkezett. Történelmi háttere a napóleoni háborúk Európát megingató hatása. A vers minden korra érvényes erkölcsi ítéletet fogalmaz meg. Szerkezete kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb, „klasszikusabb” mint a másiké, és a terjedelme is rövidebb. A versforma itt is az alkaioszi strófaszerkezet, a fennkölt pátosz ebben a költeményben is a metaforák, hasonlatok bőségéből fakad. Más azonban a beszélő és a megszólított viszonya. A költő önmagában is lecsendesítve belső zaklatottságát immár, bizakodva összegezheti kikezdhetetlen erkölcsi ítéletét. Reményt, biztatást, a lelkek ébresztését jelentette ez a költemény a későbbi évtizedekben is.

Az első egység (1-3.) uralkodó érzelme a rémület, a megdöbbenés, a riadalom. A rémületet felerősíti a rá következő mitológiai metafora érzékletes és riasztó hatása (Erynnis – a bosszúállás istennője).. Az első strófában felidézett háborús rémületet a következő kettő versszakban az egész világot felfordulással fenyegető véres zűrzavar látomásába csap át. Térben és időben világméretűvé tágítja a háborúskodást, viszályt. A legmegdöbbentőbb élmény az, hogy az eddigi örökkévalónak hitt világ és rendje összeomlott: államhatárok, törvények, erkölcsök, szokások napról napra változnak. Ebből a megdöbbentő élményből nem a pesszimizmus fakad, hanem ábránd és hit. Vagyis nemzetünk, hazánk nem fog elpusztulni, történelmi kivételként kívül marad az örökös változás történelmi szükségszerűségén (4-6.). A bátor hit alapja a nemzet erkölcsi-fizikai fölénye. Ez a költemény is világtörténelmi példákkal zárul, de az ősi erkölcsök tették naggyá és híressé Rómát, Marathont és Budát.

Berzsenyi Dániel más műfajban is remekelt. Leghíresebb elégiája A közelítő tél, a Levéltöredék barátnémhoz. Elégiáiban alaptémája az idő múlása, az idő- és értékszembesítés. Az erős metaforizáció, a látomásos jelleg, a lírai én belső létállapotának érzékeltetése – romantikussá teszi e műveit. Filozófiai témájú episztolái is fontos szerepet játszanak a magyar irodalomban. Írt levelet Kazinczy Ferencnek, Dukai Takács Juditnak, Vitkovics Mihálynak és a Pesti Magyar Társaságnak is. A klasszicista stílus kedvelt műfaja képeiben, végletes érzelmi hullámzásával romantikus hatást vált ki.

Tehát Berzsenyi Dániel, aki két irodalmi kor határán élt és alkotott, egyedi módon ötvözte a máskülönben összeférhetetlen klasszicista és romantikus stílust. Életeszményét az antikvitásból merítette. Példaképe Horatius életfilozófiája (arany középút, sztoikus derű). Alkata és életkörülményei azonban eltérnek ettől az eszménytől. Innen ered létösszegző verseinek sajátos rezignációja és az ódai fennköltség mögött megbúvó elégikusság.