Alekszandr Puskin: Anyegin II. elemzés

Az elbeszélő ebben a hangulatban találkozott vele, s mert hasonló hangulat lepte meg őt is, barátja lett Anyeginnek. Megszerette, mert alapjában véve becsületes volt. Anyeginről festett, ironikusan színezett rajz és az elbeszélő önportréja között oly sok a közös vonás, hogy az író fontosnak tartja leszögezni: a falusi táj szeretetében mindenesetre különbözik barátjától, s nem önmagát ábrázolta benne, mint Bryon a maga hőseiben. A kiégett szívű, az élet értelmes célját nem találó, a sorstól rámért boldogtalanság pózában tetszelgő Anyegin egy fölényeskedő gesztussal utasítja el „ostobán” élete megváltásának nagy lehetőségét, az ölébe hulló boldogságot, Tatjána szerelmét. ugyanakkor a szenvtelen közöny és cinizmus, becsületkódexeken nevelt álszemérem hajszolja gyilkosságba is: párbajban megöli legjobb barátját, Lenszkijt, s ezzel megpecsételte életét. Évek múlva, huszonhat évesen bukkan fel újra Péterváron, s csak mos, miután bolyongásai során végleg levetette a bryonkodás maszkját, csak most ismeri fel, hol és mikor hibázta el életét. A hercegkisasszonnyá lett s a nagyvilágban forgó Tatjána döbbenti rá az élet értelmére, az eltékozolt boldogságra, most, amikor már nincs visszaút. Tatjána még mindig szereti, de nem lesz hűtlen férjéhez soha.

Anyegin komor ellentéte Vlagyimir Lenszkij, a romantikus költőbarát. Az ifjú földesúr is tizennyolc éves. Semmiféle kétely nem fészkelte be magát a szívébe. Gyanútlan jóhiszeműséggel nézett a világra, rajongva lelkesedett minden nagy eszméért. Szép és gazdag volt, első nagy szerelme Larinék Olgája lett. Bár Anyegi és Lenszkij életfelfogása mindenben különböző, mégis sülve-főve együtt voltak. A köztük levő különbség okozta mégis a vesztüket. A fiatalabb Larin lány (Olga) a regény legszimplább legáttetszőbb alakja, kedves, vidám, szőke és kék szemű, de a fejecskéje eléggé üres. Talán nincs is lelke, csak bájos külseje, érzelmeiben felszínes, könnyelmű. Egyetlen célja a férjhez menés. Lenszkij vőlegényét nem sokáig siratta, hamarosan egy ulánus felesége lett, s ezzel végleg ki is lépett. Tatjana, Olga nénje egészen más: Vadóc, félénk, zajra rebben, Mint szarvasgím a rengetegben, Családi körből is kiüt (II.25).

Befelé forduló, érzékeny, gazdag érzelmi életet élő, kifinomult lélek. Amit más lányok csináltak, ő nem csinálta. Nem varrt, nem hímzett, nem játszott babákkal. Később az olvasásba temetkezett, a rémtörténetek érdekelték. Imádta az érzelmes regényeket, főleg Rousseau és Richardson gyönyörködtette. Tatjanat az orosz nő legértékesebb típusaként mutatja be. A legelső idegen férfi fellobbantja az első szerelem mély és tiszta szenvedélyét. Nem is Anyegint szereti, hanem azt az eszményképet, melyet beleálmodik, beleképzel. Richardson regényének szereplője Grandison és a többiek mind egy alakban öltenek testet, Anyeginben. Önmagát pedig szentimentális regényeinek hősnőivel azonosítja. Erkölcsi nemessége Anyegin fölé emeli. Kettejük viszonyában ő a kezdeményező. megírja szerelmi vallomását Anyeginnek. Tudja, hogy szokatlan és bátor tettre határozta el magát, de jövendő boldogságukat tartja szem előtt. a kerti jelenetben a bryonkodó Anyegin őszinte, bár fölényeskedő, kioktató prédikációja Tatjánának csak lelkét törte össze, szerelmét nem. Szerelme akkor sem nyugszik, mikor a végzetes párbaj után Anyegin eltűnik a faluból. Ő életében csak egyszer tud szeretni. Rendszeresen felkeresi Anyegin elhagyatott kastélyát, üres szobáját, s ott a „könnye hullva hull”. Beleolvasgat könyveibe, felfigyel egy-egy jelre. Elnézegeti Bryon képét, az asztalkán Napóleon mellszobrát: Jevgenyij rejtélyét szeretné megfejteni. De nem tudja, nem találja azt a szót, melytől kinyílna a zár. Férjhez megy egy herceghez, egy tábornokhoz—szerelem nélkül – s a pétervári társaság ünnepelt csillaga lesz.

Jelleme nem változik, hű marad legelső szerelméhez, de nem lesz hűtlen férjéhez. Két boldogtalan lélek találkozik utoljára a tábornok herceg palotájában. A szerepeitől megszabadult, önmagára talált Anyegin s a gazdag házasság fogságában vergődő, titokban könnyező Tatjana. Sorsukon nem tudnak változtatni. Tatjana a maga puszta létével, őszinte szerelmével szétrombolta ugyan Anyegin byroni szabadságeszményét, de megmenteni őt képtelen, mint ahogy önmagát sem teheti soha többé boldoggá.