Hirdetés

Ady Endre szerelmi költészete

8 perc olvasás

A nagy szerelem bemutatását – amely a végén már csak a gyötrődésről szólt – az 1912-es Elbocsátó, szép üzenet c. verssel zárhatjuk. Ady ebben kíméletlenül leírja, hogy szerelme már rég nem igaz, sőt az egész szerelmet és az asszonyt is letagadja. Több régebbi versében is szót ejt arról, hogy minden nőben magát szerette. Ebben a költeményben nyíltan ki is mondja: „magamimádó önmagam imája”. Így zárult le végül a hol boldog, hol boldogtalan, hol kedves, hol egymás húsába tépő, de mindenképpen nagy szenvedélyekkel teli Léda-korszak.

Hirdetés

A kapcsolat vége után a költő örömmel vetette bele magát a szabad életbe. Nagy számmal kapott rajongói leveleket, felajánlkozó szerelmi vallomásokat. A levélírók közül feltűnt neki egy 16 éves lány, aki más hangon közeledett hozzá, mint a többi levélíró. Megírta a költőnek, hogy ők távoli rokonok, ezért Ady néha-néha még válaszolt is neki. A lányt Boncza Bertának hívták. Éveken át leveleztek, írásaik egyre bensőségesebbek lettek. 1914-ben végre személyesen is találkoztak Csucsán, a lány családjának birtokán, és 1915-ben már az esküvőt is megtartották. Szerelmük nem volt boldog, de a háborúban a költőnek menedéket jelentett ez a kései, szenvedélyesnek már kevésbé mondható szerelem. Erről vallanak a Csinszka-versek, amelyeknek a szépség és az idill őrzése jelentette a varázsát. Az Őrizem a szemed c. vers az idősödő férfi szerelmi vallomása, amelyben már nem a szenvedély kap helyt, hanem az egymásra találás vigasza. Az ütemhangsúlyos sorok népdalszerű egyszerűséget mutatnak. Az egymást fogó kéz és az egymásba néző szemek biztonságérzetet jelentenek. Az idill mögött ott lapul a halál közelsége, amely mindenkinek sorsa. Az első versszak szerint szerelem és öregség ellentétben áll egymással. A 2. versszak csupa nyugtalanság. A háború élményét csak a hazaérkezés öröme csökkenti, hiszen Csinszkával némileg biztonságban érzi magát, ám az otthoni hajlék is feszültséggel telik meg. A 3. versszak az 1. megismétlése, ám a hangulat már megváltozott: benne van a 2. szakasz riadalma, az egymást fogó kéz már görcsös egymásba kapaszkodást, a másikra való rászorulást jelenti. Így felértékelődik az egymásra találás öröme. A 4. szakaszban szorongó kérdések kapnak helyet: „miért”, „meddig”. Ezekre sem Ady, sem más nem tudhatja a választ, hiszen az ember sorsa kiszámíthatatlan. A félelmekkel szemben ott van a boldogság akarása – ezt hangsúlyozza a harmadszor is visszatérő, egymásba kulcsolódó kezek szimbóluma. Az utolsó versszak második szakaszában is félrímek csendülnek össze, ez jelzi a (csak) vágyott harmóniát.

A költőt egész élete során ellenséges figyelem vette körül, hiszen nyelv, ízlés és észjárás terén egészen más volt, mint amit az emberek megszoktak. Így volt ez a két korszakból álló szerelmi lírájában is. 1919 januárjában tüdőgyulladás támadta meg, és 27-én reggel egy szanatóriumban hunyt el.

 

Lapozz a további részletekért

1 2


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!