A magyar regény kezdetei
A regény műfajának megjelenése Magyarországon
A regény – vagy korabeli elnevezés szerint „román” – a 18. század utolsó évtizedeiben s a 19. század elején egyszerre nagy tömegben jelent meg a magyar irodalmi életben. Divat lett a regény az olvasók között, az érdeklődés e műfaj iránt egyre nőtt. Több száz szépirodalmi alkotás, leginkább kalandos történet igyekezett kielégíteni a megnövekedett igényeket. Ezek túlnyomó többsége meglehetősen színvonaltalan. Rendszerint idegen nyelvű műveket fordítottak le, pontosabban „magyarítottak”, néha annyira átalakítva, átdolgozva, hogy az értékesebb alkotások alapszövegére is alig-alig lehet ráismerni. Eredeti munkák ritkán akadtak köztük. Ezek közül kiemelkedik Kármán József Fanni hagyományai és Bessenyei György Tariménes utazása.
A legjelentősebb magyar regények a 19. században
A jelentősebb eredeti magyar regények megszületésének időszaka a 19. század 30-as éveire esik.
Fáy Andrást (fái; 1786-1864) a „nemzet mindenesének” szokták nevezni. Széles körű közéleti tevékenységet fejtett ki. Megszervezte az első takarékpénztárt, volt színigazgató, országgyűlési képviselő; irányította a Kisfaludy Társaságot. Ő írta a magyar irodalom legelső társadalmi regényét, A Bélteky-házat (1832). Ugyanazon család két nemzedékének, az apának és fiának ellentétében mutatja be a konzervatív és a reformokért lelkesedő nemesség típusait. A családfő, Bélteky Mátyás műveletlen, parlagi nemes, aki durvaságával halálba gyötri feleségét is. Fia, Gyula művelt, világlátott ember lesz. Szembekerül apjával, s kénytelen elhagyni a szülői házat. A regény végén elrendeződnek az ellentétek, s a fiatal hős szerelme oldalán, barátai társaságában az új Magyarországért kíván munkálkodni.
A magyar regény igazi sikere Jósika Miklós (józsika; 1794-1865) nevéhez fűződik. Nemcsak 117 kötetben kiadott 78 regénye teszi szükségessé nevének megemlítését, hanem mindenekelőtt legelsőnek megjelent és legjobb regénye, az Abafi (1836), melyet a kortársak őszinte bámulattal fogadtak. Az Abafival írója a magyar romantikus történelmi regényt teremtette meg. Báró Jósika Miklós Erdély szülötte volt. Kolozsváron végezte iskoláit, majd katonának állt be. Részt vett a napóleoni háborúkban, s közben bejárta fél Európát. A bécsi kongresszus idején, 1815-ben az osztrák fővárosban az előkelő tisztek vidám, fényűző életét élte, de közben művelődött is. Tudott németül, franciául, spanyolul, olaszul és angolul. – A katonaságot otthagyva vidéken gazdálkodott. A világosi katasztrófa után emigrációba kellett vonulnia, s többé nem is tért vissza hazájába.
A regényírásban Walter Scott volt a példaképe. Az Abafi cselekménye Erdélyben játszódik az 1590-es években. A regény arról szól, hogy a züllött és kicsapongó életet élő Abafi Olivérban az első jótett tudata tiszta, nemes érzelmeket ébreszt. Szembefordul múltjával, elszakad a rossz társaságtól, a javulás útjára tér, s a közösség javának önzetlen harcosa lesz. A regény előszavában az író is hangsúlyozta, hogy
„erős akarattal minden aljast le lehet győzni”, s a gyakori visszaesések ellenére is „a lelki erő diadalt nyer, ha tud akarni”.
A fordulatos cselekményszövésben Jósika felhasználta a korabeli romantika egész kelléktárát: a titkolt szerelmi epekedést, a rejtett érzelmek kibeszélését öntudatlan lázas álomban, a gyermekcserét, a szerelmi önfeláldozást, a cselvetést, gyilkosságokat, párviadalokat stb.
