Hirdetés

A középkori francia irodalom Francois Villon

A diákköltészet, más néven vágánsköltészet a 12-13. században élte virágkorát. A világi lírának egy harsányabb hangú ága. A művelt városi vándordiákoknak a költészete volt. Minden hangja az egyéniség és az ösztönök szabad kibontakozásáért száll síkra a feudális kötöttségekkel, és az egyház túlzásaival szemben. Ezt nevezzük lázadó poézisnak. Költeményeikben keserű indulattal ostorozzák a középkori társadalmi rend mindhárom képviselőjét: a papot, a nemest és a parasztot. Legfőbb témájuk az életörömök hirdetése, a tavasz, a bor és a szerelem dicsérete, az ifjúság magasztalása. A szerelmi versek azonban vágyakozásukban, bánatukban és örömükben is kollektív jellegűek. Még hiányzik belőlük a későbbi reneszánsz dalciklusainak nagy lelki regénye, halhatatlan gazdagsága, érzelmi finomsága. A főleg latinul írt versek rendkívül változatos formájú, többször refrénnel is ellátott, rímes alkotások. Gyakran himnuszok ritmusára és dallamára komponálták őket. A leghíresebb gyűjtemény, a 13. századból való Carmina Burana, ami több mint kétszáz latin nyelvű diákéneket tartalmaz.

Hirdetés

 

Francois Villon

A középkor alkonyának legnagyobb francia költője. Villon egész költészetét, zaklatott élete ellenére is, mély vallásossága, halálfélelme, a pokoltól való rettegése, őszinte bűnbánata és az isteni könyörületben való reménykedése a középkorhoz csatolja.

Életét alig ismerjük. A legtöbb adatot a bírósági jegyzőkönyvek és börtönakták őrizték meg róla. Valószínűleg 1431-ben született Párizsban. Ekkor dúlt az ún. „százéves háború” Anglia és Franciaország között, s nyomorba süllyesztette a francia földet.

Az apja korai halála miatt árván maradt fiút anyai nagybátyja, Guillaume de Villon, a Párizsban élő jómódú pap fogadta magához. Gondoskodott neveléséről, beíratta az egyetemre is, s pártfogoltja 1452-ben megszerezte a magiszter tudományos fokozatát. A költő nevelőapja tiszteletéből felvette a Villon nevet.

A hosszú háború alatt a megtépázott és romba dőlt Párizsban a diákélet is teljesen lezüllött. A Sorbonne, Párizs híres egyeteme banditák menedéke és búvóhelye lett. Villon is részt vett csínyeikben, gaztetteikben. Betörés és lopás miatt újra meg újra bebörtönözték, 1455-ben, mikor önvédelemből halálosan megsebesített egy részeg papot, hónapokig bujdosásra kényszerült. Később egy újabb rablás  miatt el  kellett  hagynia Párizst. Őt évig össze-vissza vándorolt az országban. 1460-ban az orléans-i püspök börtönözte be, s csak XI. Lajos trónra lépése mentette meg az akasztófától. Az új király 1461-ben országos körútján mindenütt kegyelmet osztott az elítélteknek, a Villon is szabadlábra került. Visszatért Párizsba, s ekkor alkotta meg fő művét, A nagy testamentumot (1461).

Egy utcai verekedés juttatta ismét a törvény kezére, s a visszaeső bűnöst most halálra ítélték. Kegyelemből a halálos ítéletet megváltoztatták, s tíz évre száműzték a fővárosból. 1463 januárjában hagyta el Párizst, s ettől kezdve semmi bizonyosat nem tudunk életéről.

 

A nagy testamentum

A mű 173 nyolc soros strófából, ún. oktávából áll, 15 ballada meg néhány más jellegű költemény ékelődik a versszakok közé. Villon úgy látja, hogy az ember esendő, szükségszerűen minduntalan visszazuhan a bűnbe. Képtelen védekezni ellene, ezért a szánalomban, az isteni könyörületben keresi a feloldozást. A költő a halál fenyegető közelségében tekinti végig életét, készít számvetést. Hatalmas ellentétek feszülnek egymásnak Villon művében: a kicsapongó, züllött élet olykor hetyke megvallásával áll szemben a középkori vallásos áhítat, a bűnbánó vezeklés. Az életöröm, az élet rajongó szeretete minduntalan ellentétbe kerül a gyötrő haláltudattal, a haláltól való rettegéssel.

Egyéni szenvedéseinek elpanaszolásával kezdi költeményét: elpanaszolja életének keserű eseményeit, személyes sérelmeit. Átkot szór a rabtartó orléans-i püspökre, s kifejezi háláját a szabadító király iránt. Hol bánkódva, hol indulatosan, hol lázadozva beszámol azokról az okokról-fiatalos meggondolatlanság, szegénység, a gazdagok szívtelensége-amely végül is rossz útra terelték. A költeményben jelentős szerepet játszik a halál, az élet gyors mulandóságának tudata. A halál bizonyossága nemcsak arra figyelmeztet, hogy a földi dolgok mulandók, hanem a társadalmi egyenlőtlenségek megszűnését is jelképezi.

Villonra hatott a  késő középkor népszerű képzőművészeti és irodalmi műfaja, a haláltánc. Korábbi hagyományokra támaszkodva a 14. szd. második felétől kezdve templomok, temetők falára festett képek, miniatúrák, fametszetek s lírai alkotások figyelmeztették az élőket az elmúlás közelségére és könyörtelenségére. A nagy testamentumban többször is visszatér a fájdalmas gondolat: minden mulandó a földön. Eltűnne a rési szép asszonyok, a daliás lovagok, s „mindenkit elvisz a halál”.

 

Diomedes meséje

A nagy testamentumból van. Diomedes meséjével azt igazolja, hogy a szegényeket csak sanyarú helyzetük, a szükség kényszeríti bűnre. Diomedes kalóz volt, s megkötözve a császár elé állították. A kalóz elpanaszolta, hogyha gazdag lenne, nem kellene lopnia. A császártól kegyelmet és jó sorsot kapott. Attól fogva törvénytisztelő és becsületes lett a kalóz.

 



Ady Endre (26) Angol (29) angol nyelvtan (35) Arany János (18) Atom (20) egyenes (25) elemzés (139) ember (23) energia (26) Filozófia (37) függvény (25) gazdaság (34) halmaz (24) háromszög (25) hőmérséklet (32) líra (22) magyar (22) magyar irodalom (289) Magyarország (38) magyar történelem (102) Matematika (25) Nyelvtan (43) PC (60) Petőfi Sándor (20) politika (24) párhuzamos (18) szerves (32) szervetlen (31) számok (27) számítógép (60) szög (25) tartalom (18) test (28) tétel (18) Történelem (21) USA (18) valós (19) vektor (18) vers (50) verselemzés (47) világirodalom (111) világtörténelem (115) víz (22) életrajz (21) érettségi (34)
Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!