Immanuel Kant élete (1724-1804)
Königsbergben született egy szegény nyergesmester családjában. A hagyományos klasszikus neveltetést és oktatást a Collegium Fridericianumban kapta meg, ezáltal a latin nyelv és az antik szerzõk szeretete egész életén át végigkísérte. 1740-ben beiratkozott a königsbergi egyetemre, ahol az orvosi és teológiai tanulmányok mellett leginkább a matematika és a metafizika problémái foglalkoztatták. (Tanulmányait házi tanítói tevékenységébõl fedezte.)
1755-ben védte meg disszertációját a metafizika elveirõl, s ettõl kezdve a helyi egyetem magántanáraként dolgozott. Ifjú éveiben társasági életet élõ, életvidám egyéniség volt, késõbb azonban kimért, szigorú napirend szerint élõ úrrá változott: minden nap ugyanabban az idõpontban indult szokásos sétájára -kivéve a francia forradalom kitörésének hírekor, illetve az Emile olvasásakor-, ezért a helybeliek hozzá igazították az órájukat. Emellett hajnalban kelt, s késõ estig szisztematikus rendben végezte napi tudományos teendõit. Szülõvárosát nem hagyta el soha, s a város közelében lévõ tengerpartot sem látta. Jellemét a porosz szellemiség, a pietizmus és a felvilágosodás formálta ki. Pályáját két nagy korszakra különítik el: az ún. kritika elõtti (1746-1760) és a kritikai (1770-1790-es évek közepe) korszakra. A fordulatot Az érzéki és szellemi világ formájáról és elveirõl c. írása jelezte 1770-ben.
Fõbb mûvei:
- Az ég általános természetrajza és elmélete (1755)
- A tiszta ész kritikája (1781, 1787)
- A gyakorlati ész kritikája (1788)
- Az ítélõerõ kritikája (1790)
- Vallás a puszta ész határain belül (1793)
- Az örökös békéhez (1796)
- Válasz a kérdésre: Mi a felvilágosodás (1784)
A fordulat elõtti idõszakban Kant a newtoni természetfilozófia és kozmológia (ld. Descartes) kérdéseivel foglalkozott, s ezáltal jutott a késõbb Kant-Laplace elméletnek nevezett elképzelés felismeréséhez. (A Naprendszer nem a teremtés óta meglévõ állapot, hanem az õsködbõl való fejlõdés eredménye.) Kopernikusz, Kepler, Galilei és Newton tanait elemezte Az ég általános természetrajza és elmélete c. mûvében. Az 1750-es évektõl figyelme a leibnizi és wolffi filozófia hatására a metafizika felé fordul. A lét és megismerés, a lét és gondolkodás azonossága és különbözõsége foglalkoztatta. Ennek során elemezgette a racionalisták és az empiristák elméleteit, illetve azokat a nehézségeket, melyeket hosszas vitáik ellenére sem tudtak megoldani. Végül Hume ébresztette fel Kantot a „dogmatikus szendergésébõl”, ugyanis a humei szkepszis hatására látta be, hogy míg a racionalisták csak az észbõl származó ismereteket fogadják el igaznak, s ennek hatására kialakított merész észkonstrukcióik dogmatizmushoz vezettek.
Másfelõl viszont az empiristák a tapasztalatok hangsúlyozásával elvesztek a részletekben, és eljutottak az agnoszticizmus eszméjéig, azaz tagadták az igaz ismeretek létjogosultságát és a szubsztanciák megismerhetõségét, s Hume az ok-okozati kapcsolatok lehetetlenségének feltételezésével Kantot a „kopernikuszi fordulat” eszméjére éberesztette. A tiszta ész kritikájában (2. Elõszó) határozza meg a fordulat lényegét – a két korábbi irányzat ellentétének feloldását: eddig azt feltételezték, hogy a megismerõ elme alkalmazkodik a tárgyakhoz a megismerés során, de a valóság az, hogy a tárgyaknak kell alkalmazkodniuk az ismereteinkhez, mert az értelem szabálya benne foglaltatik az emberben még mielõtt a tárgyak adva volnának. (Azaz a megismerés -kognitiv- feltételei értelmileg meghatározottak már azelõtt, hogy a tárgyakat észlelnénk.) A megismerésnek két módját állapítja meg: 1. a priori, „tapasztalat elõtti”, azaz minden tapasztalatot nélkülözõ ismeret, 2. a posteriori, „tapasztalatot követõ”, azaz a tapasztalatból származó empirikus ismeret.
Az ismeretek logikai ítéletek formájában válnak tudatossá.(ld. Arisztotelész formális logikája) Az ítéleteket Kant a logikai alany és állítmány alapján osztályozta:A) analitikus ítélet: az állítmány benne foglaltatik az alanyban. Pl.: A kör kerek. Az apa férfi. Az ilyen ítéletek az azonosság elve miatt nem ismeretbõvítõek, s -az ellentmondás elve miatt- ellentétük szükségképp hamis. B) szintetikus ítéletek: Az alanyhoz olyan állítmány járul, amely korábban nem volt meg benne. Pl.: A tanár töltõtollal ír. Az ilyen ítéletek a tapasztalatra épülnek, ismeretbõvítõek, de nem szükségszerûek (igazságuk nem általános érvényû).
A „tiszta ész” feladata Kant szerint ezáltal az kell, hogy legyen, hogy olyan a priori szintetikus ítéleteket ismerjen fel, amelyek egyszerre szükségszerûek (abszolut érvényûek), de egyben ismeretbõvítõek is, azaz olyanok mint a matematikai ítéletek. (pl.: a 7+5 = 12 a priori szintetikus, mert cáfolhatatlan ítélet, viszont a tapasztalatból ered. A metafizika mindeddig analitikus ítéletekkel foglalkozott, s ezért spekulatív tudománnyá vált. A metafizika kilátástalan helyzetének kiküszöbölésére dolgozta ki Kant a „transzcendentális filozófiát”: „Transzcendentálisnak nevezem azt a megismerést, mely nem annyira a tárgyakkal foglalkozik, mint a tárgyak megismerésének módjával, amennyiben a priori lehetséges.” (A tiszta ész kritikája)
Kant megfigyelte, hogy az értelem a priori formái, az idõ és a tér adják meg a természettudományos ismeretek bizonyosságát, azaz az értelemben lévõ két szemléleti forma megelõzi a tapasztalást, s így még mielõtt megtapasztaltuk valamit, már -eleve- tudhatjuk, hogy a megtapasztalandó dolgot idõben és térben létezõ jelenségként fogjuk érzékelni. A tér nem empirikus fogalom, hanem a priori képzet (egyfajta velünk született képesség), a külsõ érzékek minden jelenségének formája. Az idõ szintén nem empirikus fogalom, apriori adott, szükséges képzet, végtelen, a változás fogalma csak általa lehetséges.
A tér és az idõ – mint szemléleti formák – az emberi értelem számára rendezik a dolgokat, képzeteket, s emiatt az emberi értelem nem passzív, hanem aktív formáló szerv, mely az emberi elmére ható ingerek közül szelektál. A térben és idõben szemlélt dolgok a jelenségek, azaz a puszta képzetek, amikkel a transzcendentális esztétika foglalkozik. A képzeteknek „egy közös képzet alá rendezése” a fogalom, melyet a transzcendentális logika vizsgál.
