A történelem iránya

A történelem iránya

 

A TÖRTÉNELEM IRÁNYA, HISTORIZMUS

„ A történelemben egy általános igényt, célt kell keresnünk, a világ végcélját, nem a szubjektív szellem vagy a lélek valamilyen különös célját…” (Hegel)

Történelemfilozófia <<=========Voltaire.

Külön fejezet a dátumozás problémája: iszlám – 622 (Mohamed Mekkából Medinába költözése) ; zsidók 3760 ( a világ teremtésének feltételezett dátuma) stb.

Van e fejlődés, haladás, mik mozgatják előre?

Kant, Hegel, Marx, Fukuyama: a részfolyamatok, amelyeken keresztül előre halad, lehetnek nagyon szörnyűek és tragikusak is a benne szereplők számára, de ezek csak a történelem felszínét képezik. Az elméletek többsége a fejlődés mellett foglal állást.

Historizmus: szükséges áldozatnak fogja fel a történelmi tragédiákat, amelyek meghozatala feltétele a fejlődésnek. A történelem egy eleve adott cél irányában halad, minden történelmi esemény, lépcsőfok közelebb visz ehhez a végcélhoz, végállapothoz.

De vannak hanyatlást „látó” felfogások is. A lények az eredeti magasabb állapotokból egyre inkább az emberi, halandó és esetleges elem által meghatározott állapotokba szállnak alá. Főleg keleti vallások világképében: vaskor, káli juga szakasza, sokkal negatívabb erkölcsi állapotok.

Mozgatórugóira vonatkozó teóriák:

a) Chardin: a történelem isten országa eljöveteléig terjedő folyamat.

b) Fukuyama: a mozgatóerő az emberben meglévő pszichés tényező.

c) Marx: a termelő erők és termelési viszonyok közötti ellentét válik hatékonnyá.

Van e célja a történelemnek? Világnézeti állásfoglalást is igénylő kérdésfeltevés ez.

Rendszerint teológiai, vallási megoldásokat, válaszokat találunk. Bergyajev szerint Isten teremtőként egyben a történelem irányítója is. „Jöjjön el a Te országod”. Ez az ország egyrészt már itt van és a világtörténelem vége már nem kétséges.  Isten országa egyrészt adomány, másrészt faladat. Isten országa eljövetelének előmozdítása emberi feladat is.

Kanti elképzelés: természettörvényekben, kizárólag emberi erőfeszítésben és az ennek nyomán kiépülő szabad, igazságos társadalomban gondolkodik.

Hegel új a történelemnek célt szabó, és azt formáló erőt keres és ezt a világszellem fogalmában találja meg. A világszellem ad értelmet a történelemnek, amerre halad ott fejlődés van, ahonnan kivonul, ott zsákutcába jutnak a mozgások. A hegeli rendszer marxi kritikája eredményeként kifejezetten és hangsúlyozottan evilági mozzanatok kerülnek előtérbe.

A történelem jövőjéről: Fukuyama: tulajdonképpen már véget ért. Hegel és Kant: majd a legtökéletesebb polgári alkotmány elérésével. Hegel a történelmet az ember haladásaként a racionalitás és a szabadság magasabb szintre való emelkedéseként határozta meg, ennek a folyamatnak a logikus vége az abszolút öntudat megvalósulása volt.

  Mind Hégelnél, mind Fukuyamánál a történelem az emberi közösségekből álló emberiség időbeli változásának olyan , amely egyúttal haladás is, amelynek új minőséget képviselő fejlődési fokai vannak. Nem időben való emberi létezés hanem haladás valamilyen állapot felé.

Ha a jövőben sem jön létre új társadalmi minőség, akkor elértünk a történelem végére. Hegel szerint az emberek képesek megfogalmazni a legtökéletesebb alkotmányt és létrehozni a legtökéletesebb államot, azaz társadalmukat. Ha ez megtörténik, akkor már nincs további fejlődés, a történelem véget ér. Marx szerint azonban éppen, hogy ezután kezdődik az emberiség igazi történelme. Majd csak ezt követően jöhet az idő, amikor az emberek tudatosan és folyamatosan megtervezik a jövőt, és folyamatosan megvalósítják. Ami addig volt az emberiség „előtörténete”. Fukuyama szerint napjainkra már elkészült a tökéletes, a liberális társadalom, és azok a népek is hamarosan célba érnek, akik még nem tartanak a fejlettségnek ezen a szintjén. Egyetért azzal, hogy a szocialista elvek szerint épített társadalmak összeomlottak, így a liberális demokráciának nincs alternatívája a jelenben, és a jövőben sem. Ezen koncepciók közös vonása, hogy egyirányúak.

  Nietzsche szerint a világ egy állandó körforgás állapotában van, „nincs új a nap alatt”. Spengler: a nyugat-európai kultúrkör fejlődésének leszálló ágához érkezett. Arnold Toynbee tagadja a történelmi determinizmust, ami az emberi történések menetének hamis interpretációja. Ő a vallás szerepének változását teszi meg a történelem és a társadalmi fejlődés alapjává. Ez a szabad akarat Istentől kapott és az embernek lehetősége van az Isten akaratának felismerésére és annak megvalósítására. Karl Popper tagadja a történelem célirányosságát. A történelmi folyamatok célra irányulóak, az elérendő történelmi végcél érdekében és okán olyanok amilyenek.