A jelrendszerek kialakulása

1.4. A tudás átörökítése

Az írásos ismeretek tárolásában, felhasználhatóvá tételében mindig fontos szerepe volt a könyvtáraknak. Már Ninivében nagy gondossággal őrizték Assurbanapli agyagtábláit. (Az eredeti katalógus ötezernél több egységet tartalmazott.) Szemben a levéltárakkal, ahol elsősorban gazdasági, kereskedelmi, pénzügyi jellegű szövegek sorakoztak, a könyvtárak irodalmi és tudományos ismereteket őriztek. Mezopotámiában körülményes volt az agyagtáblák kezelése, az egyiptomiak nílusi nádból készített papirusza alkalmasabb volt írásra és használatra. A maják és az aztékok hasonlóképpen növényi rostból készítették papírjukat.

II. EUMENÉSZ pergamoni király nevéhez kapcsolható az új íráshordó, a pergamen megszületése, amelyet borjú, kecske, bárány vagy birka bőréből nyertek, gondos kikészítés után. A Római Birodalomban a két anyagot párhuzamosan használták, a papirusz csak a Ki. u. IV században szorult ki a könyvmásoló műhelyekből. Időközben ugyanis megszületett a könyv, amely a rómaiak által „volumen”-nek nevezett tekercsformából a birodalom utolsó századaiban fejlődött kódexszé.

A megnövekedett tudásanyaggal párhuzamosan szaporodott a könyvtárak száma: a hellenisztikus korban, a nagy uralkodói központokban mindenütt feltűntek a kultúra ezen intézményei. Közülük az alexandriai volt a legjelentősebb, könyvtárosok, másolók hadával. (Állománya a másodkönyvtárral 700 ezer kötetet tett ki a Kr. e. I. században.) Róma Ki. u. 370-ben 28 könyvtárral rendelkezett, és jelentős volt a magángyűjtemények száma is. Rómában bontakozott ki a könyvkereskedelem — bár Görögországban is létezett már — kiadók, másolást végző rabszolgák hadával és természetesen könyvesbolt-okkal. Azonban a görög-római világra is jellemző, hogy a kultúra áldásaiból kevesen részesültek. A Tiberis-parti városban a könyvgyűjtés inkább divat, a gazdagság másodlagos kifejezője. Az ókorban a szóbeliség még töretlen fontossággal bírt, a retorika a közvélemény befolyásolásának igen hatékony eszköze maradt.

1.5. Hírközlés az ókorban

Az információ áramlása szükségessé tette a hírközlés kiépítését. Különösen a nagy területű és centralizált államok fektettek nagy súlyt arra, hogy megoldják e problémát. Legkézenfekvőbb megoldás az elsődlegesen állami célú úthálózat kiépítése volt, ennek csúcs-teljesítményeit produkálták a perzsák, a rómaiak vagy akár az inkák. A latinok a közforgalmi úthálózatot („cursus publicus”) megfelelő díjazásért magánszemélyek számára is elérhetővé tették. (Az útvonalon25-30 kilométerenként állomások helyezkedtek el, ahol a lovak cseréje, pihenő és szálláshely várta a fáradt embereket.) Mezopotámia és Egyiptom adottságai miatt a vízi utat részesítette előnyben.
A hírek továbbításában mindenütt nagy szerepe volt a futároknak. Görögországban az olimpiák legjobb hosszútávfutóit bízták meg ilyen feladatokkal. (Philippaidész csúcsa 200 km megtétele volt 24 óra alatt!) Rómában a kiváló úthálózat előnyeit kihasználva lovasok vitték az információkat, parancsokat.

A hírközlés másik nagyon fontos módja volt az ókorban a galambposta. Egyiptomban már Dzsószer fáraó idején (a Ki. e. XXVII. század végén) alkalmazták e madarakat. Julius Caesar is így érintkezett Itáliával, amikor Galliában tartózkodott. Az információk továbbításának egyéb módozatait nagyfokú találékonyság jellemezte. (Ebben élen jártak a görögök.) Állítólag Trója elfoglalását jelzőtüzek rendszerével sikerült nagyon gyorsan az otthoniak tudomására hozni az ostromlóknak. A kor embere e próbálkozások során csak a fény és a hang terjedésének természetes módozataira építhetett. Így született meg a fáklyával történő táviratozás módszere. A hanggal történő üzenetküldés, hallótávolságra lévő őrszemek útján, még az előbbi módszernél is körülményesebb volt.