Vérnyomásmérés

– segítségével adatokat nyerünk az artériás rendszerben levő vérnek a szívciklusban elért legnagyobb és legkisebb nyomásértékéről, vagyis a pulzusnyomás maximumáról és minimumáról

– van szisztolés és diasztolés vérnyomás

– kilopascalban (kPa) vaygy higanymilliméterben (mmHg) fejezzük ki, és törtvonallal választjuk el

– felnőttek részére általában 12,5 cm széles és 30-40 cm hosszú mandzsetta a megfelelő

– fel nem fújt mandzsetta pontos felfekvésű („passzentos”), de nem leszorító („stranguláló”) hatású felcsatolása a megfelelő

– ezután megtapintjuk a könyökhajlatban az arteria brachialist, és nem rányomva, de fölé kell helyezni a fonendoszkóp érzékelő részét

– felfújjuk a mandzsettát kb. 20-30 mmHg-rel a pulzuseltűnés értéke fölé, majd onnan lassan kb. 2-3 mmHg/s sebességgel engedjük lefelé a nyomást, közben a higanyoszlop magasságát kell figyelni

– az első ún. Korotkoff-féle érhangnál a szisztolés, az utolsónál a diasztolés értéket leolvassuk a skáláról

– aritmiás szívműködés esetén ismételt mérésekből átlagot becsülünk à alkalmi vérnyomásnak nevezzük (egy alkalommal mért vérnyomás)

– vérnyomásmérés rövidítése: RR (Riva-Rocci nevek rövidítése)

– mérés eredményének értékelése az Egészségügyi Világszervezet (1978) alapján:

– normotónia

– <140 mmHg szisztolés

– <90 mmHg diasztolés

– hipertónia

– >160 mmHg szisztolés

– >95 mmHg diasztolés

– a kettő közötti értéket határérték vérnyomás-emelkedésnek nevezzük

– Ortosztatikus kollapszushajlam (Shellong-próba): fekve magasabb, állva 30-40 mmHg-rel alacsonyabb vérnyomást mérünk

– Az alsó végtagon: a vérnyomást a combra csatolt, megfelelő méretű mandzsetta felfújásával és a fossa popliteába illesztett fonendoszkóp segítségével mérhetjük meg, a felső végtagi méréshez hasonló módon

 

Kardiopulmonális röntgenvizsgálat

– a szív és a kisvérköri érrendszer röntgensugaras vizsgálata alapvetően kétféle lehet:

1. állókép a mellkasról

2. mozgókép a mellkasról

– rutincélú felvétel  30×40 cm-es vagy 35×35 cm méretű negatív filmre, ún. keménysugár technikával készítik, 1,8-2,0 m távolságból. A beteggel a vizsgálat ideje alatt kontrasztkását kortyoltatnak. A sugarakat posztero-anterior, majd latero-laterális irányból vezetjük a beteghez.

– Mozgókép felvételhez: képerősítő és hozzácsatolt tv-lánc, filmfelvevő kamera szükséges. Ez már semmiképpen sem rutineljárás.

– A képerősítős átvilágítás: a szív és a nagyerek főbb ágainak ciklusos alakváltozásait – pulzációját – teszi megfigyelhetővé a páciens forgatásával tetszőleges irányokból.

– A röntgenvizsgálat eredményeként: a szív és üregeinek elhelyezkedéséről, nagyságáról, esetleges mozgási rendellenességéről, a nagyerek lefutásáról, nagyságáról, pulzációjáról, a kisvérköri érrendszer eloszlásáról nyerünk információkat

– Az aorta nagyobb aortavíciumokban, hipertóniában, szklerózisban

– A bal kamra nagyobb hipertóniában, aortavíciumban, mitrális inszufficienciában, bármely okú szívizom-elégtelenségben

– Az arteria pulmonalis nagyobb vénás vagy artériás kisvérköri hipertóniában, a bal-jobb sönttel járó kongenitális víciumokban, idült légzőszervi megbetegedések miatti kisvérköri hipertóniában

– A jobb kamra nagyobb bármilyen kisvérköri hipertóniában, bal-jobb sönttel járó kongenitális víciumokban, pulmonális sztenózisban, trikuszpidális inszufficienciában

– A jobb pitvar nagyobb trikuszpidális víciumban vagy pitvari bal-jobb söntben, jobbkamra-elégtelenségben

– A vena cava superior széles, tágult jobbkamra-elégtelenségben, konstriktív perikarditiszben

– Arteriás érrajzolat megszaporodott kisvérköri szuperfúzió esetén, prekapilláris hipertónia esetében

– Vénás érrajzolat megszaporodott posztkapilláris kisvérköri nyomásfokozódásban

 

Átvilágításra szükség van:

1. az ún. szummációs felvételen valamely árnyéktöbblet pontosabb elhelyezkedését és/vagy kiterjedését akarjuk meghatározni a röntgenvizsgálat közben forgatva a pácienst

2. pulzációs eltérést keresünk

 

Elektrokardiográfia (EKG)

– a szívműködés ritmusát és az egyes szívrészek összehúzódásának-elernyedésének sorrendjét szabályozó ingerületterjedést elektromos feszültségváltozások kísérik

– a feszültségváltozások a szív felszínéről tovaterjednek a test felszínére is, ahonnan elvezetve, felerősítve amplitúdó-idő függvények formájában megjeleníthetők.

– Az eljárást elektrokardiográfnak, az eredménygörbéket elektrokardiogrammnak nevezzük

– Attól függően hogy a testfelszín melyik és hány pontjáról történik a szívpotenciálok elvezetése, különböző EKG-eljárásokat különböztetünk meg

 

EKG testfelszíni térkép:

– A tér minden irányában a mellkas felszínén mintegy négyzethálós alakzatban helyezzük fel az elektródokat és a róluk egyidejűleg elvezetett feszültségváltozásokat jelenítjük meg à úgy, hogy az azonos feszültségű szinkron pontokat folytonos vonalakkal összekötjük

– ha csak két, egymásra nem is pontosan merőleges irányú sík csupán egyes, konvencionálisan kialakult pontjairól és csak részben egyidejűleg vezetünk el potenciálváltozásokat, akkor a frontális síkba a végtagi (Einthoven-féle bipoláris és a Goldberger-féle unipoláris), a horizontális síkba a mellkasi (Wilson-féle unipoláris) elvezetések görbéi által nyerünk bepillantást à ez a legkiterjedtebben használt 12 elvezetéses EKG

 

Technikai követelmények:

1. annyi erősítő-regisztráló csatornára van szükség, ahány elvezetést akarunk egyidejűleg felvenni

2. az elektródoknak nedvességre sem polarizálódó fémfelülete jól vezető kontaktusban rögzüljön a páciens bőrén(elektrolitba mártott szűrőpapír lapocska, elektródzselé, gumiszalagos, szívókorongos rögzítés

3. a készüléknek az elektród felé haladó feszültségi frontot pozitív, a tőle távolodót negatív jelként kell megjelenítenie

4. elnevezések (P hullám, PR szakasz, Q hullám, QRS komplexus, ST szakasz, T hullám, QT szakasz, U hullám)

– Nincs P-hullám: pitvarremegés, pitvarlebegés esetén

– Rejtett a P-hullám: junkcionális ritmus miatt a QRS-ben van, vagy az előző T-ben van

– Helyenként nincs P-hullám: szinuszütem kimaradás, vagy extraszisztolia esetén

 

Alaki eltérések:

– P1>P2>P3=P-szinisztokardiale

– P3>P2>P1=P-dextrokardiale

– P2, P3 negatív és PaVR pozitív=sinus coronarius ritmus

– P változó alakú: vándorló ingerképzés

 

Fonokardiográfia (PKG)

– a szívhangok és zörejek ábrázolása

– elsősorban egyes hangjelenségek tartamának, fellépési idejének és szívcikluson belüli elhelyezkedésének pontosabb kvantitatív meghatározásában van jelentős szerepe

– PKG-hoz nélkülözhetetlen vezető görbeként EKG egyidejű felvétele

– A különböző rezgésszámú hangjelenségeket célszerű különválasztva megjeleníteni:

– Mély (<50 Hz)

– Közép (50 és 150 Hz között)

– Magas (>150)

– a PKG-n az első hang(S1)a QRS-csoport végével, az S-hullámmal esik egybe. A mitrális és a trikuszpidális zárást jelzi.

– A második hang(S2)az aorta-és a pulmonális zárást mutatja, és a T-hullám végével egyidejű

– A szívcsúcson vagy az Erb-ponton az S1 előtt jelenhet meg az S4 pitvari hang

– A PKG-lelet megfogalmazásakor ugyanazokat a szempontokat kell figyelembe venni, amelyeket a szív hallgatózási leleleteinél, kiegészítve az időtengely mentén mért adatokkal.

– A PKG felvétel alkalmával esetenként érdemes lehet hemodinamikai változások provokálása és ennek hatására bekövetkező PKG-változások tanulmányozása

– Ilyen manőverek: Valsalva-próba, izometriás handgrip-terhelés, farmakológiai beavatkozás

 

Mechanográfia

– a szívműködés energetikai szintű jelenségeinek-áramlás (Q’), nyomás (P), térfogat (Q)-ismerete nélkülözhetetlen

– az áramlás-nyomás-térfogat jellemző hármas közvetlenül csak invazív módszerekkel mérhető, szívkatéteres vizsgálat keretében

– a mechanográfiás eljárások leggyakoribb fajtái:

1. szívcsúcslökés-görbe felvétele: apexkardiográfia (AKG)

2. érmozgás-ábrázolások: pulzográfia, oszcillometria, vénagörbe-felvétel

3. véráramlásra jellemző görbék készítése: reográfia, vénás okklúziós pletizmogtráfia

 

Apexkardiográfia (AKG)

– a szívcsúcslökés helyén a mellkasra helyezett, légtartalmú, zárt terű, harang alakú kapszula a mellkasfelszín egy kis részének viszonylagos elmozdulását érzékeli az azt körülvevő többi részhez képest

– ennek elektromos jellé alakított, majd kirajzolt görbéje az apexkardiogram

– az AKG amplitúdója nem kalibrálható

– vezetőgörbének EKG-t veszünk mellé, és PKG-val is gyakran célszerű együtt regisztrálni

– az AKG jellegzetes részletei hullámok pontok szakaszok

 

Érmozgások ábrázolása

Karotiszgörbe

– a görbe talppontja az aortanyitást jelzi

– felhágó szárja az első megtöretésig a gyorsuló ejekciót jelzi

– a csúcsa az a pont, ameddig az érben a radiális irányú áramlás tart

– a leszálló száron levő megtöretés az aortazárást jelzi

– a talpponttól a csúcspont eléréséig tartó idő a csúcsidő, melynek referens(normál)értéke: 120 ms.

 

Oszcillometria

– az artériás érfal mozgásainak műszeres kijelzése

 

Vénagörbe

– nem nyomás, hanem apály-dagály jelenségek okozta érfalelmozdulást jelez, amíg a véna jugularis nincs feszesre telt állapotban

– felvételének legjobb helye a jobb oldali bulbus venae jugularis

– vezetőgörbéül EKG szolgál

– a vénagörbe nevezetes részei: az a-hullám, az x-hullám, a v-hullám, az y-hullám

Az áramlásmérés nem invazív módszerei

 

Okklúziós pletizmográfia

– a vénás elfolyás elzárását követő igen rövid időben az artériás vér odafolyása növeli a vizsgálatra bezárt testrész térfogatát, s ennek kezdeti sebessége arányos a véráramlással

– alkar, vagy kézujjak áramlásmérésére alkalmazzuk

 

Reográfia

– az intrakraniális áramlásmérések, oldaleltérések megállapításának fontos nem invazív eszköze

Echokardiográfia

– a szív belső, mozgó struktúraelemeiről kvantitatív adatokat szolgáltat

– a méréseket egy piezoelektromos kristály 1-7,5 MHz-es ultrahangjának szívbe bocsátását és visszaverődését elemző, ábrázoló eszköz teszi lehetővé

– fontos a feloldóképesség à ez a legkisebb távolság két rész között, amelyet még e módszerrel meg lehet különböztetni

– az optimális rezgésszám felnőtt emberi testhez 2,25-5,0 MHz, ez 0,8-0,5 mm sugárirányú feloldást ad

– az ultrahangot kibocsájtó kristályt tartó fej és a mellkas bőre közé a hang behatolását elősegítő zselét kell felkenni

– az ultrahangot bordaközben bocsátjuk a mellkasba, a vizsgálandó struktúrák irányába

 

Radiokardioangiográfia (RKAG)

– képi információval szolgál

– nagy érzékenységű, finom térbeli feloldó képességű, gyors válaszidejű szcintillációs kamera segítségével képernyőn jeleníti meg az izotópsugárzó aktivitástartalmú rekeszek képét alak-, nagyság-, és változáshű csillámló foltok formájában

– fontos a szívizom vérellátásának az ismerete

 

NMR (MRI)

– mágneses rezonancia vizsgálat

– általános szöveti minőség jelzésére is alkalmas, például: zsír, víz, vér, kémiai anyagok stb.

– szöveti-szervi elhelyezkedések mérhetők általa

– egyes intracelluláris enzimreakciók fluxusa is követhető vele in vivo

– a szövetek, szervek eltérő szürkeséggel jelennek meg a képen

  • – zsír – fehér
  • – máj – enyhén szürke
  • – izom – sötét szürke
  • – csont – csaknem fekete
  • – levegő – fekete
  • – tumorok – világosabbak, mint a környező szövet

 

– az NMR a kardiovaszkuláris diagnosztikában sokféle információval szolgál: jelzi az aneurizmákat, mérhető vele a falvastagság/üreg aránya, billentyűket és papilláris izmokat jelenít meg, miokardiális anyagcserezavarok vizsgálhatók vele, elkülöníthetők vele különböző kardiomiopátiák, áramlásmérésre is alkalmas

– hátránya ennek a módszernek, hogy lassú

 

Szívkatéterezés

– Valamely perifériás érből műanyag csövet vezetünk a szívbe, ill. a centrális erekbe, hogy segítségével:

1. tisztázzuk az anatómiai képeket, térfogatokat

2. nyomásokat mérjünk

3. vérmintavételekkel áramlásokról tájékozódjunk

4. intrakardiális elektrofiziológiai jelenségeket elemezzünk