Műszeres vizsgálatok és hasznuk a belgyógyászati gyakorlatban

Vérnyomásmérés

• segítségével adatokat nyerünk az artériás rendszerben levő vérnek a szívciklusban elért legnagyobb és legkisebb nyomásértékéről, vagyis a pulzusnyomás maximumáról és minimumáról
• van szisztolés és diasztolés vérnyomás
• kilopascalban (kPa) vaygy higanymilliméterben (mmHg) fejezzük ki, és törtvonallal választjuk el
• felnőttek részére általában 12,5 cm széles és 30-40 cm hosszú mandzsetta a megfelelő
• fel nem fújt mandzsetta pontos felfekvésű („passzentos”), de nem leszorító („stranguláló”) hatású felcsatolása a megfelelő
• ezután megtapintjuk a könyökhajlatban az arteria brachialist, és nem rányomva, de fölé kell helyezni a fonendoszkóp érzékelő részét
• felfújjuk a mandzsettát kb. 20-30 mmHg-rel a pulzuseltűnés értéke fölé, majd onnan lassan kb. 2-3 mmHg/s sebességgel engedjük lefelé a nyomást, közben a higanyoszlop magasságát kell figyelni
• az első ún. Korotkoff-féle érhangnál a szisztolés, az utolsónál a diasztolés értéket leolvassuk a skáláról
• aritmiás szívműködés esetén ismételt mérésekből átlagot becsülünk à alkalmi vérnyomásnak nevezzük (egy alkalommal mért vérnyomás)
• vérnyomásmérés rövidítése: RR (Riva-Rocci nevek rövidítése)
• mérés eredményének értékelése az Egészségügyi Világszervezet (1978) alapján:

Normotónia

• <140 mmHg szisztolés
• <90 mmHg diasztolés

Hipertónia

• >160 mmHg szisztolés
• >95 mmHg diasztolés

A kettő közötti értéket határérték vérnyomás-emelkedésnek nevezzük.

Ortosztatikus kollapszushajlam (Shellong-próba): fekve magasabb, állva 30-40 mmHg-rel alacsonyabb vérnyomást mérünk.

Az alsó végtagon: a vérnyomást a combra csatolt, megfelelő méretű mandzsetta felfújásával és a fossa popliteába illesztett fonendoszkóp segítségével mérhetjük meg, a felső végtagi méréshez hasonló módon

Kardiopulmonális röntgenvizsgálat

A szív és a kisvérköri érrendszer röntgensugaras vizsgálata alapvetően kétféle lehet:

1. állókép a mellkasról
2. mozgókép a mellkasról

Rutincélú felvétel  30×40 cm-es vagy 35×35 cm méretű negatív filmre, ún. keménysugár technikával készítik, 1,8-2,0 m távolságból. A beteggel a vizsgálat ideje alatt kontrasztkását kortyoltatnak. A sugarakat posztero-anterior, majd latero-laterális irányból vezetjük a beteghez.

Mozgókép felvételhez: képerősítő és hozzácsatolt tv-lánc, filmfelvevő kamera szükséges. Ez már semmiképpen sem rutineljárás.

A képerősítős átvilágítás: a szív és a nagyerek főbb ágainak ciklusos alakváltozásait – pulzációját – teszi megfigyelhetővé a páciens forgatásával tetszőleges irányokból.

A röntgenvizsgálat eredményeként: a szív és üregeinek elhelyezkedéséről, nagyságáról, esetleges mozgási rendellenességéről, a nagyerek lefutásáról, nagyságáról, pulzációjáról, a kisvérköri érrendszer eloszlásáról nyerünk információkat.

• Az aorta nagyobb aortavíciumokban, hipertóniában, szklerózisban.
• A bal kamra nagyobb hipertóniában, aortavíciumban, mitrális inszufficienciában, bármely okú szívizom-elégtelenségben.
• Az arteria pulmonalis nagyobb vénás vagy artériás kisvérköri hipertóniában, a bal-jobb sönttel járó kongenitális víciumokban, idült légzőszervi megbetegedések miatti kisvérköri hipertóniában
• A jobb kamra nagyobb bármilyen kisvérköri hipertóniában, bal-jobb sönttel járó kongenitális víciumokban, pulmonális sztenózisban, trikuszpidális inszufficienciában
• A jobb pitvar nagyobb trikuszpidális víciumban vagy pitvari bal-jobb söntben, jobbkamra-elégtelenségben
• A vena cava superior széles, tágult jobbkamra-elégtelenségben, konstriktív perikarditiszben
• Arteriás érrajzolat megszaporodott kisvérköri szuperfúzió esetén, prekapilláris hipertónia esetében
• Vénás érrajzolat megszaporodott posztkapilláris kisvérköri nyomásfokozódásban

Átvilágításra szükség van

1. az ún. szummációs felvételen valamely árnyéktöbblet pontosabb elhelyezkedését és/vagy kiterjedését akarjuk meghatározni a röntgenvizsgálat közben forgatva a pácienst
2. pulzációs eltérést keresünk

Elektrokardiográfia (EKG)

• a szívműködés ritmusát és az egyes szívrészek összehúzódásának-elernyedésének sorrendjét szabályozó ingerületterjedést elektromos feszültségváltozások kísérik
• a feszültségváltozások a szív felszínéről tovaterjednek a test felszínére is, ahonnan elvezetve, felerősítve amplitúdó-idő függvények formájában megjeleníthetők.
• Az eljárást elektrokardiográfnak, az eredménygörbéket elektrokardiogrammnak nevezzük
• Attól függően hogy a testfelszín melyik és hány pontjáról történik a szívpotenciálok elvezetése, különböző EKG-eljárásokat különböztetünk meg

EKG testfelszíni térkép

• A tér minden irányában a mellkas felszínén mintegy négyzethálós alakzatban helyezzük fel az elektródokat és a róluk egyidejűleg elvezetett feszültségváltozásokat jelenítjük meg à úgy, hogy az azonos feszültségű szinkron pontokat folytonos vonalakkal összekötjük
• ha csak két, egymásra nem is pontosan merőleges irányú sík csupán egyes, konvencionálisan kialakult pontjairól és csak részben egyidejűleg vezetünk el potenciálváltozásokat, akkor a frontális síkba a végtagi (Einthoven-féle bipoláris és a Goldberger-féle unipoláris), a horizontális síkba a mellkasi (Wilson-féle unipoláris) elvezetések görbéi által nyerünk bepillantást à ez a legkiterjedtebben használt 12 elvezetéses EKG

Technikai követelmények

1. annyi erősítő-regisztráló csatornára van szükség, ahány elvezetést akarunk egyidejűleg felvenni
2. az elektródoknak nedvességre sem polarizálódó fémfelülete jól vezető kontaktusban rögzüljön a páciens bőrén(elektrolitba mártott szűrőpapír lapocska, elektródzselé, gumiszalagos, szívókorongos rögzítés
3. a készüléknek az elektród felé haladó feszültségi frontot pozitív, a tőle távolodót negatív jelként kell megjelenítenie
4. elnevezések (P hullám, PR szakasz, Q hullám, QRS komplexus, ST szakasz, T hullám, QT szakasz, U hullám)
   • Nincs P-hullám: pitvarremegés, pitvarlebegés esetén
   • Rejtett a P-hullám: junkcionális ritmus miatt a QRS-ben van, vagy az előző T-ben van
   • Helyenként nincs P-hullám: szinuszütem kimaradás, vagy extraszisztolia esetén

Alaki eltérések

• P1>P2>P3=P-szinisztokardiale
• P3>P2>P1=P-dextrokardiale
• P2, P3 negatív és PaVR pozitív=sinus coronarius ritmus
• P változó alakú: vándorló ingerképzés

Fonokardiográfia (PKG)

• a szívhangok és zörejek ábrázolása
• elsősorban egyes hangjelenségek tartamának, fellépési idejének és szívcikluson belüli elhelyezkedésének pontosabb kvantitatív meghatározásában van jelentős szerepe
• PKG-hoz nélkülözhetetlen vezető görbeként EKG egyidejű felvétele
• A különböző rezgésszámú hangjelenségeket célszerű különválasztva megjeleníteni:
  • Mély (<50 Hz)
  • Közép (50 és 150 Hz között)
  • Magas (>150)

A PKG-n az első hang(S1)a QRS-csoport végével, az S-hullámmal esik egybe. A mitrális és a trikuszpidális zárást jelzi. A második hang(S2)az aorta-és a pulmonális zárást mutatja, és a T-hullám végével egyidejű.