Vérnyomásmérés
– segítségével adatokat nyerünk az artériás rendszerben levő vérnek a szívciklusban elért legnagyobb és legkisebb nyomásértékéről, vagyis a pulzusnyomás maximumáról és minimumáról
– van szisztolés és diasztolés vérnyomás
– kilopascalban (kPa) vaygy higanymilliméterben (mmHg) fejezzük ki, és törtvonallal választjuk el
– felnőttek részére általában 12,5 cm széles és 30-40 cm hosszú mandzsetta a megfelelő
– fel nem fújt mandzsetta pontos felfekvésű („passzentos”), de nem leszorító („stranguláló”) hatású felcsatolása a megfelelő
– ezután megtapintjuk a könyökhajlatban az arteria brachialist, és nem rányomva, de fölé kell helyezni a fonendoszkóp érzékelő részét
– felfújjuk a mandzsettát kb. 20-30 mmHg-rel a pulzuseltűnés értéke fölé, majd onnan lassan kb. 2-3 mmHg/s sebességgel engedjük lefelé a nyomást, közben a higanyoszlop magasságát kell figyelni
– az első ún. Korotkoff-féle érhangnál a szisztolés, az utolsónál a diasztolés értéket leolvassuk a skáláról
– aritmiás szívműködés esetén ismételt mérésekből átlagot becsülünk à alkalmi vérnyomásnak nevezzük (egy alkalommal mért vérnyomás)
– vérnyomásmérés rövidítése: RR (Riva-Rocci nevek rövidítése)
– mérés eredményének értékelése az Egészségügyi Világszervezet (1978) alapján:
– normotónia
– <140 mmHg szisztolés
– <90 mmHg diasztolés
– hipertónia
– >160 mmHg szisztolés
– >95 mmHg diasztolés
– a kettő közötti értéket határérték vérnyomás-emelkedésnek nevezzük
– Ortosztatikus kollapszushajlam (Shellong-próba): fekve magasabb, állva 30-40 mmHg-rel alacsonyabb vérnyomást mérünk
– Az alsó végtagon: a vérnyomást a combra csatolt, megfelelő méretű mandzsetta felfújásával és a fossa popliteába illesztett fonendoszkóp segítségével mérhetjük meg, a felső végtagi méréshez hasonló módon
Kardiopulmonális röntgenvizsgálat
– a szív és a kisvérköri érrendszer röntgensugaras vizsgálata alapvetően kétféle lehet:
1. állókép a mellkasról
2. mozgókép a mellkasról
– rutincélú felvétel 30×40 cm-es vagy 35×35 cm méretű negatív filmre, ún. keménysugár technikával készítik, 1,8-2,0 m távolságból. A beteggel a vizsgálat ideje alatt kontrasztkását kortyoltatnak. A sugarakat posztero-anterior, majd latero-laterális irányból vezetjük a beteghez.
– Mozgókép felvételhez: képerősítő és hozzácsatolt tv-lánc, filmfelvevő kamera szükséges. Ez már semmiképpen sem rutineljárás.
– A képerősítős átvilágítás: a szív és a nagyerek főbb ágainak ciklusos alakváltozásait – pulzációját – teszi megfigyelhetővé a páciens forgatásával tetszőleges irányokból.
– A röntgenvizsgálat eredményeként: a szív és üregeinek elhelyezkedéséről, nagyságáról, esetleges mozgási rendellenességéről, a nagyerek lefutásáról, nagyságáról, pulzációjáról, a kisvérköri érrendszer eloszlásáról nyerünk információkat
– Az aorta nagyobb aortavíciumokban, hipertóniában, szklerózisban
– A bal kamra nagyobb hipertóniában, aortavíciumban, mitrális inszufficienciában, bármely okú szívizom-elégtelenségben
– Az arteria pulmonalis nagyobb vénás vagy artériás kisvérköri hipertóniában, a bal-jobb sönttel járó kongenitális víciumokban, idült légzőszervi megbetegedések miatti kisvérköri hipertóniában
– A jobb kamra nagyobb bármilyen kisvérköri hipertóniában, bal-jobb sönttel járó kongenitális víciumokban, pulmonális sztenózisban, trikuszpidális inszufficienciában
– A jobb pitvar nagyobb trikuszpidális víciumban vagy pitvari bal-jobb söntben, jobbkamra-elégtelenségben
– A vena cava superior széles, tágult jobbkamra-elégtelenségben, konstriktív perikarditiszben
– Arteriás érrajzolat megszaporodott kisvérköri szuperfúzió esetén, prekapilláris hipertónia esetében
– Vénás érrajzolat megszaporodott posztkapilláris kisvérköri nyomásfokozódásban
Átvilágításra szükség van:
1. az ún. szummációs felvételen valamely árnyéktöbblet pontosabb elhelyezkedését és/vagy kiterjedését akarjuk meghatározni a röntgenvizsgálat közben forgatva a pácienst
2. pulzációs eltérést keresünk
Elektrokardiográfia (EKG)
– a szívműködés ritmusát és az egyes szívrészek összehúzódásának-elernyedésének sorrendjét szabályozó ingerületterjedést elektromos feszültségváltozások kísérik
– a feszültségváltozások a szív felszínéről tovaterjednek a test felszínére is, ahonnan elvezetve, felerősítve amplitúdó-idő függvények formájában megjeleníthetők.
– Az eljárást elektrokardiográfnak, az eredménygörbéket elektrokardiogrammnak nevezzük
– Attól függően hogy a testfelszín melyik és hány pontjáról történik a szívpotenciálok elvezetése, különböző EKG-eljárásokat különböztetünk meg
EKG testfelszíni térkép:
– A tér minden irányában a mellkas felszínén mintegy négyzethálós alakzatban helyezzük fel az elektródokat és a róluk egyidejűleg elvezetett feszültségváltozásokat jelenítjük meg à úgy, hogy az azonos feszültségű szinkron pontokat folytonos vonalakkal összekötjük
– ha csak két, egymásra nem is pontosan merőleges irányú sík csupán egyes, konvencionálisan kialakult pontjairól és csak részben egyidejűleg vezetünk el potenciálváltozásokat, akkor a frontális síkba a végtagi (Einthoven-féle bipoláris és a Goldberger-féle unipoláris), a horizontális síkba a mellkasi (Wilson-féle unipoláris) elvezetések görbéi által nyerünk bepillantást à ez a legkiterjedtebben használt 12 elvezetéses EKG
Technikai követelmények:
1. annyi erősítő-regisztráló csatornára van szükség, ahány elvezetést akarunk egyidejűleg felvenni
2. az elektródoknak nedvességre sem polarizálódó fémfelülete jól vezető kontaktusban rögzüljön a páciens bőrén(elektrolitba mártott szűrőpapír lapocska, elektródzselé, gumiszalagos, szívókorongos rögzítés
3. a készüléknek az elektród felé haladó feszültségi frontot pozitív, a tőle távolodót negatív jelként kell megjelenítenie
4. elnevezések (P hullám, PR szakasz, Q hullám, QRS komplexus, ST szakasz, T hullám, QT szakasz, U hullám)
– Nincs P-hullám: pitvarremegés, pitvarlebegés esetén
– Rejtett a P-hullám: junkcionális ritmus miatt a QRS-ben van, vagy az előző T-ben van
– Helyenként nincs P-hullám: szinuszütem kimaradás, vagy extraszisztolia esetén
Alaki eltérések:
– P1>P2>P3=P-szinisztokardiale
– P3>P2>P1=P-dextrokardiale
– P2, P3 negatív és PaVR pozitív=sinus coronarius ritmus
– P változó alakú: vándorló ingerképzés
Fonokardiográfia (PKG)
– a szívhangok és zörejek ábrázolása
– elsősorban egyes hangjelenségek tartamának, fellépési idejének és szívcikluson belüli elhelyezkedésének pontosabb kvantitatív meghatározásában van jelentős szerepe
– PKG-hoz nélkülözhetetlen vezető görbeként EKG egyidejű felvétele
– A különböző rezgésszámú hangjelenségeket célszerű különválasztva megjeleníteni:
– Mély (<50 Hz)
– Közép (50 és 150 Hz között)
– Magas (>150)
– a PKG-n az első hang(S1)a QRS-csoport végével, az S-hullámmal esik egybe. A mitrális és a trikuszpidális zárást jelzi.
– A második hang(S2)az aorta-és a pulmonális zárást mutatja, és a T-hullám végével egyidejű
– A szívcsúcson vagy az Erb-ponton az S1 előtt jelenhet meg az S4 pitvari hang
– A PKG-lelet megfogalmazásakor ugyanazokat a szempontokat kell figyelembe venni, amelyeket a szív hallgatózási leleleteinél, kiegészítve az időtengely mentén mért adatokkal.
– A PKG felvétel alkalmával esetenként érdemes lehet hemodinamikai változások provokálása és ennek hatására bekövetkező PKG-változások tanulmányozása
– Ilyen manőverek: Valsalva-próba, izometriás handgrip-terhelés, farmakológiai beavatkozás
Mechanográfia
– a szívműködés energetikai szintű jelenségeinek-áramlás (Q’), nyomás (P), térfogat (Q)-ismerete nélkülözhetetlen
– az áramlás-nyomás-térfogat jellemző hármas közvetlenül csak invazív módszerekkel mérhető, szívkatéteres vizsgálat keretében
– a mechanográfiás eljárások leggyakoribb fajtái:
1. szívcsúcslökés-görbe felvétele: apexkardiográfia (AKG)
2. érmozgás-ábrázolások: pulzográfia, oszcillometria, vénagörbe-felvétel
3. véráramlásra jellemző görbék készítése: reográfia, vénás okklúziós pletizmogtráfia
Apexkardiográfia (AKG)
– a szívcsúcslökés helyén a mellkasra helyezett, légtartalmú, zárt terű, harang alakú kapszula a mellkasfelszín egy kis részének viszonylagos elmozdulását érzékeli az azt körülvevő többi részhez képest
– ennek elektromos jellé alakított, majd kirajzolt görbéje az apexkardiogram
– az AKG amplitúdója nem kalibrálható
– vezetőgörbének EKG-t veszünk mellé, és PKG-val is gyakran célszerű együtt regisztrálni
– az AKG jellegzetes részletei hullámok pontok szakaszok
Érmozgások ábrázolása
Karotiszgörbe
– a görbe talppontja az aortanyitást jelzi
– felhágó szárja az első megtöretésig a gyorsuló ejekciót jelzi
– a csúcsa az a pont, ameddig az érben a radiális irányú áramlás tart
– a leszálló száron levő megtöretés az aortazárást jelzi
– a talpponttól a csúcspont eléréséig tartó idő a csúcsidő, melynek referens(normál)értéke: 120 ms.
Oszcillometria
– az artériás érfal mozgásainak műszeres kijelzése
Vénagörbe
– nem nyomás, hanem apály-dagály jelenségek okozta érfalelmozdulást jelez, amíg a véna jugularis nincs feszesre telt állapotban
– felvételének legjobb helye a jobb oldali bulbus venae jugularis
– vezetőgörbéül EKG szolgál
– a vénagörbe nevezetes részei: az a-hullám, az x-hullám, a v-hullám, az y-hullám
Az áramlásmérés nem invazív módszerei
Okklúziós pletizmográfia
– a vénás elfolyás elzárását követő igen rövid időben az artériás vér odafolyása növeli a vizsgálatra bezárt testrész térfogatát, s ennek kezdeti sebessége arányos a véráramlással
– alkar, vagy kézujjak áramlásmérésére alkalmazzuk
Reográfia
– az intrakraniális áramlásmérések, oldaleltérések megállapításának fontos nem invazív eszköze
Echokardiográfia
– a szív belső, mozgó struktúraelemeiről kvantitatív adatokat szolgáltat
– a méréseket egy piezoelektromos kristály 1-7,5 MHz-es ultrahangjának szívbe bocsátását és visszaverődését elemző, ábrázoló eszköz teszi lehetővé
– fontos a feloldóképesség à ez a legkisebb távolság két rész között, amelyet még e módszerrel meg lehet különböztetni
– az optimális rezgésszám felnőtt emberi testhez 2,25-5,0 MHz, ez 0,8-0,5 mm sugárirányú feloldást ad
– az ultrahangot kibocsájtó kristályt tartó fej és a mellkas bőre közé a hang behatolását elősegítő zselét kell felkenni
– az ultrahangot bordaközben bocsátjuk a mellkasba, a vizsgálandó struktúrák irányába
Radiokardioangiográfia (RKAG)
– képi információval szolgál
– nagy érzékenységű, finom térbeli feloldó képességű, gyors válaszidejű szcintillációs kamera segítségével képernyőn jeleníti meg az izotópsugárzó aktivitástartalmú rekeszek képét alak-, nagyság-, és változáshű csillámló foltok formájában
– fontos a szívizom vérellátásának az ismerete
NMR (MRI)
– mágneses rezonancia vizsgálat
– általános szöveti minőség jelzésére is alkalmas, például: zsír, víz, vér, kémiai anyagok stb.
– szöveti-szervi elhelyezkedések mérhetők általa
– egyes intracelluláris enzimreakciók fluxusa is követhető vele in vivo
– a szövetek, szervek eltérő szürkeséggel jelennek meg a képen
- – zsír – fehér
- – máj – enyhén szürke
- – izom – sötét szürke
- – csont – csaknem fekete
- – levegő – fekete
- – tumorok – világosabbak, mint a környező szövet
– az NMR a kardiovaszkuláris diagnosztikában sokféle információval szolgál: jelzi az aneurizmákat, mérhető vele a falvastagság/üreg aránya, billentyűket és papilláris izmokat jelenít meg, miokardiális anyagcserezavarok vizsgálhatók vele, elkülöníthetők vele különböző kardiomiopátiák, áramlásmérésre is alkalmas
– hátránya ennek a módszernek, hogy lassú
Szívkatéterezés
– Valamely perifériás érből műanyag csövet vezetünk a szívbe, ill. a centrális erekbe, hogy segítségével:
1. tisztázzuk az anatómiai képeket, térfogatokat
2. nyomásokat mérjünk
3. vérmintavételekkel áramlásokról tájékozódjunk
4. intrakardiális elektrofiziológiai jelenségeket elemezzünk